
A lángok martalékává vált szerdán hajnalban a székelyudvarhelyi Jungle vendéglő nyári kertjének fából készült tetőszerkezete és bútorzata.
2015. július 22., 19:212015. július 22., 19:21
Valerian Dima, az udvarhelyi tűzoltóság parancsnoka munkatársunknak elmondta, egyelőre nem lehet tudni, hogy a tüzet mi okozta. Mint mondta, sikerült megakadályozni, hogy a lángok átterjedjenek az étterem épületére, az anyagi károk viszont így is jelentősek: a tetőzet használhatatlanná vált, elégtek a padok, az asztalok, és a személyzet által használt berendezések is tönkrementek. Nagy Levente, az étterem tulajdonosa kérdésünkre elmondta, nem gyanakszik szándékos gyújtogatásra. Az üzletember szerint rövidzárlat okozhatta a tüzet, hiszen az előző éjszaka az egész városban áramkiesés volt, a szolgáltató többször is lekapcsolta, majd újraindította az áramot. Nagy hozzátette, az épületre korábban kötött biztosítást, és rövid időn belül vissza is építik a nyári kertet. Öt évvel ezelőtt a Jungle étterem raktárában ütött ki tűz, akkor az árukészlet java, az elektronikai berendezések mentek tönkre.
A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
szóljon hozzá!