
Tízezer euró csúszópénz elfogadása közben érték tetten a lakása előtt Nicolae Ioţcut, az Arad Megyei Tanács elnökét az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) munkatársai pénteken.
2015. július 26., 19:572015. július 26., 19:57
Az ügyészek szerint az elöljáró egy vállalkozótól kapta a pénzt, akinek a cége a tanácselnök közbenjárásával megnyerte az Arad megyei sürgősségi kórház felújítására kiírt 1,6 millió lej összértékű közbeszerzési pályázatot. Az ügyészek pénteken házkutatást végeztek az Arad Megyei Tanács elnökének a glogováci (Vladimirescu) otthonában, illetve az általa vezetett intézmény székhelyén is.
A DNA úgy tudja, a pénteken átvett tízezer euró csupán egy részlete volt annak az összegnek, amit az elöljáró kapott a segítségéért. Korábban állítólag Nicolae Ioţcu már átvett 35 ezer lejt a vállalkozótól, az összeg egy közvetítő révén jutott el hozzá. A helyi sajtó szerint Nicolae Ioţcu az ügyészek munkáját segítő rendőrök láttán egy rózsabokorba dobta a pénzes borítékot, azt állítva, hogy semmi köze hozzá. Az Aradon.ro úgy tudja: a liberális politikus ellenállást tanúsított, amikor őrizetbe vették, ezért a földre kellett teperni.
A Temes megyei törvényszék szombaton 30 napos előzetes letartóztatásba helyezte Nicolae Ioţcut, befolyással való üzérkedés és csúszópénz elfogadása gyanújával indult eljárás ellene. Nicolae Ioţcu 2008 óta tölti be az elnöki tisztséget a megyei önkormányzatban, 2004 és 2008 között szenátor volt az akkori Demokrata-Liberális Párt (PDL) színeiben. Cristian Bodea, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátora azt nyilatkozta a sajtónak pénteken, hogy a párt szabályzatának megfelelően Ioţcut megfosztják a párttagságától és párttisztségeitől.
A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
szóljon hozzá!