
Szennyvíztisztítót és biomasszával működő kazánt adtak át a napokban a háromszéki Esztelneken. A hivatalos bejelentések értelmében a szennyvíztisztító és a csatornahálózat kiépítése 5,5 millió lejbe került, ebből 1,5 milliót a helyi költségvetésből különítettek el, a többit a Környezetvédelmi Alapból hívta le az önkormányzat.
2016. március 24., 15:132016. március 24., 15:13
Varga Attila polgármester az átadón elmondta, egy 2006-ban készített közvéleménykutatás alapján a település lakói ezt a beruházást tartották a legfontosabbnak, így 2010-ben a Környezetvédelmi Alapnál erre pályáztak. Az esztelneki és kurtapataki csatornahálózat összesen 13,3 km hosszú gravitációs rendszer, amelyen kilenc átemelőállomással továbbítják a szennyvizet.
Kovács Ödön megyemenedzser eközben arról beszélt, hogy a beruházás szempontjából szerencsés, amikor a tervező- és a kivitelezőcég is Kovászna megyei, hiszen nem mindegy, hogy egy probléma esetén milyen távolságból érkezik a segítség. A megyemenedzser emlékeztetett, hogy Esztelneken felújították az iskolaépületet, a kultúrotthont, a Kézdiszentlélek–Lemhény-útszakaszt, továbbá hangsúlyozta, hogy „a község vezetői okosan terveznek, és komolyan dolgoznak”.
A településen különben az elmúlt hétvégén avatták a biomasszával működő hőközpontot is, amelyre az önkormányzat a Green Energy klaszterrel közösen pályázott – a 219 ezer euróból 85 százalékot, 190 ezer eurót hívtak le a Norvég Alaptól. A falu háromhektáros területén energiafűz-ültetvényt létesítettek, fahulladék-aprító, illetve biomassza-előállító gépeket vásároltak, és üzembe helyezték a kazánt, amely ezekkel az anyagokkal biztosítja a községháza, a művelődési ház és az ifjúsági központ fűtését, valamint a meleg vizet.
Vajda Lajos, a klaszter képviselője egyébként korábban jelezte, a céljuk az, hogy hosszú távon hasonló rendszereket alakítsanak ki a székely falvakban – az esztelneki projektet pedig mintának is szánják.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
A közúti beruházásokért felelős társaság (CNIR) csütörtökön kiadta a megbízást az Erdélyt Moldvával összekötő, A8-as sztráda Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti (1D jelzésű) szakasza kivitelezésének elindítására.
Nemcsak római katolikusok zarándokolnak a csodatevő Mária-képhez, hanem felekezetre és nemzetiségre való tekintet nélkül jönnek fohászkodni a hívek a Szűzanyához, ezért több nyelven celebrálnak szentmiséket a Maros völgyében található kegytemplomban.
Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.
A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
szóljon hozzá!