
Valentin Popa
Fotó: Edu.ro
Akadémikusokból, egyetemi és gimnáziumi tanárokból, hazai és külföldi oktatási szakemberekből álló testületet készül megbízni Valentin Popa oktatási miniszter az új tanügyi törvény kidolgozásával.
2018. március 06., 12:362018. március 06., 12:36
A tárcavezető hétfőn azt mondta, a napokban véglegesíti a testület tagjainak névsorát. „Az egyeztető tanács foglalkozik majd a romániai oktatás legjelentősebb problémáival, beleértve az új tanügyi törvényt is, de egyéb, például a tanulók heti óraszámával, a tantárgyak számával, valamint az egyes tantárgyak tartalmával kapcsolatos kérdésekkel is” – mondta az Agerpres szerint a miniszter.
A testületet akadémikusok, egyetemi és gimnáziumi tanárok, hazai és külföldi szakemberek alkotják majd. Munkájuk során figyelembe veszik a minisztériumhoz eddig benyújtott stratégiajavaslatokat, és áttekintik más országok oktatási rendszerét is.
Az egyeztető tanácsban helyet kapó szakemberek vélhetően javaslatot tesznek majd egy törvényre, mert azt szeretnénk, hogy ezúttal széles körben megvitatott jogszabályunk legyen” – tette hozzá Valentin Popa.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
Egy 43 éves marosvásárhelyi nőt 95 ezer lejes hitel felvételére vettek rá csalók, akik közintézmény alkalmazottainak adták ki magukat, és azt állították, hogy az áldozat banki adatai veszélybe kerültek. A pénzt végül készpénzben adta át egy férfinak.
Nem ért egyet az RMDSZ az egyenruhaviselés országos szintű kötelezővé tételével – közölte pénteken Kelemen Hunor elnök. A politikus igazat ad a kötelező egyenruhaviselés ellen tiltakozó Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének.
Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.
Megosztó kérdésnek bizonyul Romániában az iskolai egyenruha kötelezővé tétele, miután a szenátus már rábólintott a tervezetre, aminek sok pedagógus és szülő nem örül, magyar diákszervezetek pedig tiltakoznak ellene.
A még felújítás alatt álló Magyar Ház is hangsúlyos helyszíne a csütörtökön este kezdődő 11. Temesvári Magyar Napoknak. A bánsági magyarság legnagyobb rendezvénysorozatán színes programkínálattal várják az érdeklődőket – mondta Tamás Péter.
Több mint kétszer annyi bejelentés érkezett idén a 112-es segélyhívó számra lakott területek közelében észlelt medvékről Hargita megyében, mint a múlt év azonos időszakában.
Csaknem egy évvel azután, hogy az épületekről leváló vakolat miatt veszélyessé vált és a város önkormányzata kénytelen volt lezárni, végre megújulhat Brassó egyik nevezetessége, a Zsinór utca.
A tekei üzem egyik helyiségében már az utolsó munkafázisnál tart a gyúrt sajt: a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják. A Beszterce-Naszód megyei Teke tejfeldolgozó üzemében jártunk.
A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, hogy másik kutat használ, így nincs köze a közkút „kiszáradásához”.
szóljon hozzá!