
Fotó: Barabás Ákos
A nemzetiségi jogokat és közösségi szimbólumokat érintő jogsértések elleni fellépés,
az önkormányzatok aktuális kihívásainak a megvitatása, az együttműködési lehetőségek beazonosítása szerepelt többek között a székelyföldi magyar polgármesterek pénteki, székelyudvarhelyi találkozójának napirendjén.
2016. november 20., 21:092016. november 20., 21:09
Gálfi Árpád székelyudvarhelyi polgármester – a székelyföldi polgármester-találkozó ötletgazdája (képünkön középen) – felszólalásában rámutatott, a polgármestereknek közösségi vezetőkként „meghatározó szerepet kell vállalniuk abban a munkában, melynek eredménye egy élhető, lét- és jogbiztonságot nyújtó Székelyföld\".
A polgármesterek egyetértettek abban, hogy a magyar nyelv, illetve közösségi jelképeink használata a nyilvános térben törvényes, jogos és természetes, az ezekhez való jog biztosítását Románia több nemzetközi egyezmény ratifikálásával vállalta. Ennek megfelelően városaikban ezekkel a jogokkal következetesen élnek és élni fognak, s ugyanerre bíztatják a községi vezetőket is. Az elöljárók úgy döntöttek, összehangoltan, a jogvédő szervezetek segítségével fognak fellépni az olyan ügyekben, amelyekben bárki kísérletet tesz a közösségi jogok csorbítására.
Az infrastrukturális beruházások vonatkozásában a jelenlévő polgármesterek az észak-erdélyi autópálya Marosvásárhely–Brassó szakaszának megépítését kérik, továbbá egy székelyföldi gyorsforgalmi út létrehozását a megyei jogú városok érintésével. Az első alkalommal megszervezett találkozón Csíkszereda, Erdőszentgyörgy, Gyergyószentmiklós, Kézdivásárhely, Kovászna, Nyárádszereda, Sepsiszentgyörgy, Székelykeresztúr, Székelyudvarhely, Szentegyháza és Tusnádfürdő, valamint Borszék elöljárója vett részt.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
szóljon hozzá!