
Fotó: Politiadefrontiera.ro
Összesen 91 iraki és szíriai határsértőt – 44 férfit, 18 nőt és 29 kiskorút – tartóztattak fel kedden a nagylaki határátkelőnél a román hatóságok. Valamennyiüket egy gépjárműalkatrészeket szállító kamionba zsúfolták be.
2017. június 27., 13:382017. június 27., 13:38
2017. június 27., 13:512017. június 27., 13:51
Az Arad megyei határrendészet közleménye szerint a határsértők a schengeni térség valamely államába akartak eljutni .
A törökországi jelzésű tehergépjármű, amelyet Ylmaz R. 46 éves török állampolgár vezetett, kedd reggel 6 óra 30 perc körül érkezett a Nagylak–Csanádpalota autópálya-határátkelőhöz. A dokumentumok szerint gépjárműalkatrészeket szállított Törökországból Norvégiába.
A bevándorlók előzőleg menekültstátuszért folyamodtak a román hatóságokhoz. A sofőr – saját bevallása szerint – nem tudott arról, hogy a kamionban több személy rejtőzik. Azt nyilatkozta, hogy több parkolóban is megállt pihenni.
A menekültek ellen illegális határátlépési kísérlet miatt, a török sofőr ellen pedig embercsempészet gyanújával indítottak eljárást – szerepel a határrendészetnek az Agerpres hírügynökség által idézett közleményében. A mostani egyébként a második legnagyobb migránsfogás a magyar-román országhatár Arad megyei szakaszán. Idén április 21-én ugyancsak a nagylaki sztrádaátkelőnél összesen 111 határsértőre – köztük 42 gyerek – bukkantak egyetlen teherautóban, amelyet egy román férfi vezetett.
Hivatalos adatok szerint az idei év első öt hónapjában csaknem háromszor több illegális bevándorlót fogott el a román határrendészet a román–magyar határ Arad és Bihar megyei szakaszán a tavalyi év azonos időszakához képest. A január és május közötti időszakban 716 illegális bevándorlót tartóztattak fel, akik illegálisan akarták átlépni a határt, ehhez képest a tavalyi év első öt hónapjában 240 illegális bevándorlót fogtak el a román hatóságok. Marin Bondar, a Bihar megyei határrendészet vezetője nemrég arról számolt be, hogy a román–magyar határt átlépni akaró, elfogott migránsok csaknem 80 százaléka a menedékkérők elhelyezésére kialakított temesvári regionális központból jött. Itt szabad be- és kijárási joggal rendelkeznek, így a hatóságok nem akadályozhatják meg, hogy elhagyják a központot.
Lassan eltűnik a magyar üzletekből a valódi parajdi só: a 2025-ös bányakatasztrófa előtt kitermelt készletek a gyártóknál lényegében elfogytak, és már a kereskedőknél is egyre kevesebb maradt. A kieső mennyiséget részben dési sóval pótolják.
Miközben a gyerekek egyre több időt töltenek zárt terekben és képernyők előtt, a természetpedagógia éppen az ellenkező irányba hívja őket: ki a szabadba, ahol lehet sarat dagasztani, menedéket építeni, nyomokat követni, felfedezni és közben tanulni.
Visszaesett az illegális migráció és a lopott gépjárművek felderítése a román–magyar határ térségében Románia 2025. január 1-jei schengeni csatlakozása óta. A Nagyváradi Területi Határrendészeti Felügyelőség sajtóosztálya válaszolt a Krónika kérdéseire.
Szeptember 27-től szigorúbb uniós szabályok vonatkoznak arra, mit állíthatnak a cégek termékeik és működésük környezeti hatásáról.
Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura, tájékoztat a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye. A Fujikura 26 év alatt megvált romániai dolgozóinak több mint 90 százalékát&
Két fiatal vesztette életét szombat hajnalban Petrozsényben, miután személygépkocsijuk lesodródott az úttestről és egy villanyoszlopnak csapódott. A fiatalok halálát az útviszonyokhoz képest túl nagy sebesség okozhatta.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
Egy 43 éves marosvásárhelyi nőt 95 ezer lejes hitel felvételére vettek rá csalók, akik közintézmény alkalmazottainak adták ki magukat, és azt állították, hogy az áldozat banki adatai veszélybe kerültek. A pénzt végül készpénzben adta át egy férfinak.
Nem ért egyet az RMDSZ az egyenruhaviselés országos szintű kötelezővé tételével – közölte pénteken Kelemen Hunor elnök. A politikus igazat ad a kötelező egyenruhaviselés ellen tiltakozó Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének.
Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.
szóljon hozzá!