
A Fidesz frakcióvezetője szerint sikeres RMDSZ nélkül nincs sikeres Románia, és sikeres Románia nélkül nincs sikeres RMDSZ.
2016. november 15., 11:532016. november 15., 11:53
Kósa Lajos hétfő este Nagyváradon beszélt erről a Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel és a szövetségi Bihar megyei jelöltjeivel közös sajtótájékoztatóján, amelyről a Maszol.ro portál tudósított. A politikus az RMDSZ Bihar megyei kampányindító rendezvényén vett részt Pajna Zoltánnal, a Hajdú-Bihar megyei közgyűlés elnökével.
Kósa Lajos a magyarság szempontjából „hallatlanul fontosnak” nevezte, hogy az RMDSZ-nek sikerült egyezségre jutnia minden olyan magyar politikai erővel, amellyel „értelmes kompromisszumot” lehet kötni. „Meggyőződésem, hogy sikeres RMDSZ nélkül nincs sikeres Románia, és sikeres Románia nélkül nincs sikeres RMDSZ” – idézte a Maszol.ro Kósa Lajost.
A Fidesz frakcióvezetője szerint a 2013-14 óta eltelt időszak sorsdöntő változásokat hozott Európában és a kontinens keleti felén. Nyilvánvalóvá vált, hogy az Európai Unió gazdasági motorja a nyugati részekről a középső részekre tevődött át, és az unió gazdasági növekedésének meghatározó részét a posztszovjet térségek adják, ezért ezeknek az országoknak a politikai álláspontja és véleménye is felértékelődött – közölte.
„Ilyen helyzetben kulcskérdés, hogy az RMDSZ ne csak nemzetiségi vagy kisebbségi kérdésekkel foglalkozzon, hanem olyan kérdésekkel, amelyek az egész román társadalomnak fontos problémái” – jelentette ki a frakcióvezető, aki egyebek mellett kitért a térség munkaerő-elvándorlására, demográfiai problémáira, és beszélt az amerikai elnökválasztás eredményéről is, biztatónak nevezve Donald Trump győzelmét.
Kelemen Hunor kijelentette: a következő évek kihívásaira csak úgy lehet jó választ találni, ha az egymásrautaltság felismerésének tudatában december 11-ére, a parlamenti választások napjára mozgósítják az erdélyi magyarokat. Az RMDSZ elnöke hozzátette: a szövetség politikai programja a társadalom minden egyes kérdésre megvalósítható választ akar adni.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
szóljon hozzá!