
Válogatott módszer. Nagyváradon már a napokban elkezdik három különböző gyűjtőbe szelektálni a háztartási hulladékot
Fotó: Euritech.ro
Külön gyűjtik ettől a hónaptól a lebomló, komposztálható háztartási hulladékot Nagyváradon: az önkormányzat által kezdeményezett kísérleti jellegű projekt révén – az EU-s előírásoknak megfelelően – növelni kívánják az újrahasznosított szemét arányát, illetve élhetőbb környezetet akarnak teremteni. Hasonló hulladékgazdálkodási módszerrel Sepsiszentgyörgyön is próbálkoznak már, Csíkszeredában ugyanakkor úgy vélik, az elképzelés nehezen kivitelezhető.
A Bihon.ro helyi hírportál beszámolója szerint a nagyváradi önkormányzat 126 partnerszervezettel működik együtt, ezek révén már a napokban elkezdik kiosztani a lakosságnak azokat a papírtasakokat, amelyekbe külön gyűjthetik a komposztálható hulladékot.
A projekt koordinálásáért felelő Florin Birta, a partiumi megyeszékhely alpolgármestere nemrég arról számolt be: a RER, a városi köztisztasági vállalat már megrendelte a szükséges konténereket és tasakokat, ez utóbbiak szétosztásához pedig még ezen a héten hozzálátnak. A partnerszervezetek összesen mintegy 12 ezer háztartásba juttatják el a gyűjtőzacskókat, az akció pedig kifejezetten a tömbházlakókat érinti.
Nagyváradon eddig kettős rendszerben gyűjtötték a hulladékot, külön a száraz – újrahasznosítható – és a nedves szemetet. Az újításra azért is szükség van, mert a környezetvédelmi őrség tetemes díjszabást számol fel az EU által megszabott értékeket meghaladó szemétmennyiség után:
Az önkormányzat tervei szerint a komposztálható hulladékot naponta elszállítják.
Sepsiszentgyörgyön is próbálkoznak külön gyűjteni a lebomló hulladékot, a tervek szerint az év második felétől három különböző szemetet szállítanak el a tömbházlakóktól. Év elején kihelyezték a háromféle konténert az újrahasznosítható, a komposztálható és a vegyes hulladéknak, a gyűjtőket májusban feliratozzák, és tájékoztató kampányt is indítanak a lakosság számára.
Máthé László, a Tega Rt. köztisztasági vállalat igazgatója lapunknak elmondta:
A megyeszékhelyen levő magánházaktól már most is külön gyűjtve viszik el a komposztálható szemetet, faágakat, nyesedékeket, erre külön járművük is van. Máthé László szerint vidéken erre egyelőre nincs lehetőség. A Tega Rt. különben tavaly novemberben indította el új hulladékgyűjtő rendszerét, amelynek nyomán a magánházaktól külön, kéthetente szállítják el az újrahasznosítható száraz és a vegyes, azaz nedves szemetet. Négy hónap alatt azt tapasztalták, hogy
Sepsiszentgyörgyön közel 30 százalékkal emelkedett a szelektíven gyűjtött, illetve mintegy 27 százalékkal csökkent a vegyes hulladék mennyisége, ugyanakkor a termelt hulladék összmennyisége növekedett. Máthé László szerint a lebomló hulladék külön konténerbe történő gyűjtésével újabb 30 százalékkal tudnák csökkenteni a vegyes szemetet, ezzel pedig teljesítenék azt a vállalást, miszerint a lerakóba kerülő vegyes szemét mennyiségét 50 százalékkal kell mérsékelni megadott határidőn belül.
A csíkszeredai hulladékgazdálkodásért felelős vállalat,
Azzal érvelt, hogy ehhez a lakóknak öt különféle tárolóba kell tenniük a szemetet: külön az üveget, a papírt és a műanyagot, illetve a lebomló, továbbá a vegyes háztartási hulladékot. Az is problémás, hogy az ételmaradékok közül sok minden, például a megromlott leves vagy a penészes kenyér nem komposztálható szemben a különböző gyümölcshéjakkal vagy burgonyahéjjal. Az ételmaradékokat tehát csak megválogatva érdemes külön gyűjteni, másképp a lerakóba kell üríteni mindent, hiszen közegészségügyi okokból állatoknak nem adható.
Pál Tamás arra is kitért: a magánházakban élők többnyire maguk komposztálják az erre alkalmas hulladékot. A csíkszeredai hulladékgazdálkodási cég nem foglalkozik komposztálással, de a begyűjtött fanyesedéket ledarálják, és értékesítik komposztálásra. A megyeszékhelyen ugyanakkor egy ideje külön gyűjtik a szelektív hulladékot, ennek nyomán a szemétnek mintegy 15 százalékát hasznosítják újra.
A környezetvédelmi minisztérium egyébként nemrég olyan sürgősségirendelet-tervezetet hozott nyilvánosságra, amely szerint
A siker érdekében a szaktárca több módszert is kitalált, bevezetnék például, hogy a szelektív csomagolásban, például üvegben árult termékek után a fogyasztók 2 lejes garanciát fizetnének, amit akkor kapnának vissza, ha az üveget visszajuttatják az üzletbe. Egy másik tervezett intézkedés, hogy a lakosoknak a kidobott háztartási hulladék mennyisége alapján kellene szemétdíjat fizetniük, az újrahasznosítható szemét elszállítása pedig ingyenes lenne.
Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.
Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.
Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.
Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.
Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.
Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.
szóljon hozzá!