A rendőrség különleges alakulatát vetették be hétfőn, hogy azonosítsa és előállítsa a 47 éves székelyudvarhelyi P. B.-t. A férfit bántalmazás és fenyegetés miatt vitték be kihallgatásra, majd később 24 órára őrizetbe vették.
2016. március 29., 12:422016. március 29., 12:42
Két nappal korábbi tettlegesség miatt rendelték el a rendőrségi akciót – derül ki a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság hétfőn este kiadott közleményéből. Mint a dokumentumban olvasható, P. B. szombaton két férfit fenyegetett meg és ököllel bántalmazott, majd távozott a helyszínről. Az eset kivizsgálásának érdekében a megyei rendőr-főkapitányság létrehozott egy csoportot, amelyben az udvarhelyi rendőrség műveleti egységének tisztjei, illetve a különleges szolgálat kommandósai is helyet kaptak, hogy azonosítsák és elfogják P. B.-t, akit fenyegetés és bántalmazás mellett garázdasággal is gyanúsítanak. A férfit a rendőrség már jól ismeri, több más bűncselekménynek is a gyanúsítottja.
P. B. tartózkodási helyét hétfőn állapították meg a rendőrök és azonnal bevetették a rohamegységet. Amint a rendőrségi felvételen is látszik, P. B.-t a Kossuth Lajos utcában fogták el. Ott bilincselték meg és motozták meg az álarcos kommandósok, míg társaik a helyszínt biztosították. Egyikük az akció során lőfegyverrel tartotta a földön a P. B. társaságában lévő másik férfit.
P. B.-t bevitték a székelyudvarhelyi rendőrségre, majd később átszállították a megyei rendőr-főkapitányság csíkszeredai fogdájába. A rendőrség közleménye szerint a székelyudvarhelyi ügyészség kedden az előzetes letartóztatását fogja kezdeményezni.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
A közúti beruházásokért felelős társaság (CNIR) csütörtökön kiadta a megbízást az Erdélyt Moldvával összekötő, A8-as sztráda Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti (1D jelzésű) szakasza kivitelezésének elindítására.
Nemcsak római katolikusok zarándokolnak a csodatevő Mária-képhez, hanem felekezetre és nemzetiségre való tekintet nélkül jönnek fohászkodni a hívek a Szűzanyához, ezért több nyelven celebrálnak szentmiséket a Maros völgyében található kegytemplomban.
Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.
A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
szóljon hozzá!