
Fennállásának 25. évfordulóját ünnepelte hétvégén a Romániai Máltai Szeretetszolgálat Kolozsváron: a külföldi vendégek részvételével zajló rendezvényen beszámoltak a szervezet indulásáról és az azóta végrehajtott humanitárius projektekről.
2016. október 24., 14:292016. október 24., 14:29
2016. október 24., 16:132016. október 24., 16:13
Dénes Mihály, a szeretetszolgálat romániai elnöke a Krónikának felidézte: kezdetben Németországból és Ausztriából érkező élelmiszersegély-csomagokat osztottak szét a rászorulók között, a kórházak látogatását és az idős embereknek nyújtott segítő akciókat pedig a kilencvenes években kezdték el. Később már komolyabb, intézményesített projektekben gondolkodtak, így hoztak létre Temesváron egy öregotthont, amely a mai napig működik. Kisiratoson mozgáskorlátozottak számára létesítettek idősotthont, Kolozsváron óvodát tartanak fenn a fogyatékkal élő gyerekeknek, nemrég pedig Sepsiszentgyörgyön nyitottak hajléktalanszállót.
„Ezek az intézmények többet nyújtanak annál, minthogy élelmet biztosítanak a rászorulóknak” – hangsúlyozta Dénes Mihály. A szeretetszolgálat ma már mentőszolgálatot is működtet Nagybányán és Sepsiszentgyörgyön, ahol főként sporteseményeket felügyelnek. Ezenkívül rendszeresen tartanak elsősegélynyújtó tanfolyamokat, öt–hat városban pedig ételt szállítanak házhoz olyanoknak, akik nem tudnak kimozdulni otthonukból.
Az igazgató elmondta: szeretnének további intézményeket létrehozni, ennek érdekében több város önkormányzatával is felvették a kapcsolatot. Még idén, illetve legkésőbb 2017 elején a roma közösség felzárkóztatását célzó új projekteket is indítanak. „A pályázatokra kívánunk nagyobb hangsúlyt fektetni. Számtalan uniós lehetőség van, és nagyvállalatok is hirdetnek szociális pályázatokat” – magyarázta Dénes Mihály.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
szóljon hozzá!