Egyhamar nem készül el Kolozsváron a repülőteret a leendő vasútállomással összekötő infrastrukturális beruházás, a megyei önkormányzat műszaki és gazdasági bizottsága ugyanis nem fogadta el a fejlesztésre vonatkozó dokumentációt – tájékoztatott a megyeháza.
2015. október 28., 19:492015. október 28., 19:49
A hivatal azzal érvelt, hogy a Román Vasúttársaság, valamint az Országos Közút- és Autópálya-kezelő társaság technikailag és anyagilag sem támogatja jelenlegi formájában a projektet. Mivel a beruházásnak a két állami társaság is haszonélvezője lenne, vállalniuk kell a költségek egy részét.
A források elkülönítésére azonban egyelőre egyik intézmény sem hajlandó, így félő, hogy az elképzelés teljesen meghiúsul.
A megyei önkormányzat arra is rámutatott: a dokumentációban számos hiányosságot találtak, a legnagyobb gondot az jelenti, hogy a szükséges engedélyek többsége elévült, ugyanakkor nem szerezték meg a beleegyezését azoknak a telektulajdonosoknak, akiknek földterületét érinti a befektetés. Mihai Seplecan megyei tanácselnök rámutatott: annak ellenére, hogy a műszaki és gazdasági osztály visszadobta a fejlesztési tervet, a Kolozs megyei önkormányzat továbbra is kiemelt fontosságúnak tartja az infrastrukturális projektet.
David Ciceo, a kolozsvári nemzetközi repülőtér igazgatója egyébként nemrég úgy nyilatkozott: amennyiben sikerül megépíteni a légikikötőt a vasúti hálózattal összekötő szakaszt, valamint befejezik az új kifutópályát, az elkövetkező időszakban – körülbelül 7-8 éven belül – akár Kolozsvár és New York közötti repülőjárat is indulhatna. A nagyszabású beruházási terv szerint Szamosfalván, a légikikötővel átellenben egy új vasútállomást építenének, ezt a két létesítményt kötnék össze több útvonalon is.
Az elképzelések szerint a repülőtér és az új pályaudvar között egyrészt közutat alakítanának ki – ennek becsült értéke 4,5 millió euró –, emellett fedett gyalogátjárót is építenének, ez 12 millió euróba kerülne. Ugyanakkor a repülőtéren 13 millió euróért építenének teherforgalmi terminált, míg a vasútállomáson 26 millió euróért húznának fel egy ugyanilyen építményt. A Kolozs megyei önkormányzat elképzelései szerint a munkálatok legalább két, de elképzelhető, hogy tíz évig tartanak majd, a projekt ütemterve ugyanis többlépcsős.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
szóljon hozzá!