
Nincsenek adatai a Román Állami Vasúttársaságnak (CFR) a kincses városi regionális kirendeltségét a két világháború között igazgató tisztségviselőinek kilétéről. Ez az oka annak, hogy késik az állomásfőnökök nevét sorjázó, a kolozsvári pályaudvaron eredetileg három évvel ezelőtt elhelyezett emléktábla visszahelyezése.
2017. január 20., 17:232017. január 20., 17:23
Továbbra is késlekedik a kolozsvári pályaudvart irányító egykori magyar állomásfőnökök nevét is tartalmazó emléktábla elhelyezése, mivel egyszerűen nem találják a két világháború között szolgálatot teljesítő intézményvezetők kilétére vonatkozó adatokat.
A Krónika írásban fordult a Román Állami Vasúttársasághoz (CFR), azt tudakolva: mi az oka annak, hogy közel két évvel a sokat vitatott tábla levétele óta sem sikerült kiegészíteni a hiányzó adatokat, és visszahelyezni a plakettet. A CFR sajtóosztályától azt a választ kaptuk, hogy nem áll a vasúti társaság rendelkezésére valamennyi hivatalos adat a kolozsvári pályaudvart 1919 és 1940 között igazgató állomásfőnök nevével kapcsolatban. (A jelzett időszakban a regionális igazgatóság Romániához tartozott.) A társaság közölte, az emléktábla csakis azután kerül vissza a helyére, miután kiegészítik a névsort, továbbá amikor beszerzik a szükséges jóváhagyásokat, tekintve, hogy a szóban forgó épület műemléknek számít.
A CFR kincses városi regionális kirendeltsége 2014 májusában helyezett el márványtáblát a helyi pályaudvar épületének homlokzatán, felsorolva az egykori állomásfőnökök nevét és tevékenységük időszakát. Csakhogy az 1870 és 1945 közötti időszakban – vagyis az Osztrák–Magyar Vasúttársaság, majd a Magyar Királyi Államvasutak működése idején – szolgálatot teljesítő vezetőket „ismeretlenekként” tüntették fel a plaketten, a mulasztás pedig értetlenkedést váltott ki magyar és román körökben egyaránt. A CFR illetékesei azzal védekeztek, hogy nem álltak rendelkezésükre a szóban forgó adatok, mivel a társaság területi kirendeltségének levéltára a két világháború között megsemmisült.
A széles körű felháborodás hatására 2015 márciusában eltávolították a kifogásolt plakettet, és a Magyar Államvasutak Zrt. (MÁV) Debreceni Területi Igazgatóságához fordultak a hiányzó adatok azonosítása érdekében. A MÁV Zrt.-nek a központi irattárában fellelhető, részleges adatok alapján az 1877–1879, az 1887–1919 és az 1941–44 közötti időszak kolozsvári állomásfőnökeinek nevét és működésük évét sikerült kiderítenie, és át is adta a listát a román vasútnak. 2015 márciusában a CFR sajtóosztálya lapunkkal közölte: kiegészítik a kapott adatokkal a márványtáblán szereplő névsort, a plakettet pedig újra elhelyezik a pályaudvar épületén, amint beszerzik a helyi hatóságoktól a szükséges engedélyeket.
Lapunk egyébként úgy tudja, hogy a CFR regionális kirendeltségének vezetősége már a magyar állomásfőnökökkel kiegészítve, az 1919–1940 közötti időszakot „átugorva” is elhelyezné a táblát. Viszont a mai napig nem kaptak választ a kolozsvári polgármesteri hivatal műemlékvédelmi bizottságától ama kérdésükre, hogy milyen engedélyekre van szükségük a plakett ismételt leleplezéséhez. Különben nem hivatalos források alapján 1870–1878 között Virányi István, 1880-tól Kugler Mihály, 1882–1888 között Egedy Lajos, 1889–90-ben Hauda Nándor, 1890–1893 között Krimszky Géza, 1893–1911 között Lósy Béla, 1912–1918 között Asztalos Sándor, míg az 1941 és 1943 közötti időszakban Elekes András irányította a kolozsvári pályaudvart.
2026. január elsejétől a Brassóba és Brassópojánára látogató turistáknak napi 12 lejes idegenforgalmi adót kell fizetniük éjszakánként – az összeg egy része a helyi turizmus népszerűsítésére, a másik része a hegyimentőszolgálat kifizetésére megy majd.
A kolozsvári metróprojekt folytatódik, a munkálatokat nem állították le, és a kivitelezési határidő változatlan marad – jelentette be a városi tanács keddi ülésén Emil Boc.
Nagy teljesítményű, korszerű technológiával felszerelt hiperbár kamrát kapott a kolozsvári rehabilitációs kórház, amely ily módon az egyetlen állami egészségügyi intézmény az országban, mely ilyen felszereléssel büszkélkedhet.
Beomlott kedden egy nagyszebeni hotel beltéri medencéje fölötti mennyezet, a hatóságok életbe léptették a vörös beavatkozási tervet – közölte a Szeben megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
A hódmezővásárhelyi gépkocsivezető segélyszállítmányokat vitt Temesvárra, ám a szállítmány nem ért célba, mert az aradi várhíd közelében 1989. december 23-án hajnalban tüzet nyitottak rá, és az akkor 44 éves Tóth Sándor a helyszínen életét vesztette.
Miért ízetlen a mangó, savanyú a narancs és apró a citrom a romániai boltokban? Miközben az európai uniós szabályok elvben valamennyi tagállamban azonosak, a polcokra kerülő gyümölcsök minősége mégis élesen eltér a keleti és a nyugati tagállamokban.
Mintegy 1700 kilogramm illegálisan forgalmazott pirotechnikai eszközt kobzott el a hétvégén a kolozsvári rendőrség egy 65 éves nőtől. Az ügyben bűnvádi eljárás indult.
Három bűncselekmény elkövetésével gyanúsítják azt a krasznahorváti férfit, akit a krasznai rendőrőrs egyenruhásai vasárnap délután 24 órára őrizetbe vettek. Az egyik vád ellene, hogy ittasan vezetett.
A Brassó megyei Fogarason hivatalosan átadták az evangélikus egyház óvodáját és oktatási központját.
Soha nem látott érdeklődés övezte idén Sepsiszentgyörgy hagyományos karácsonyi fényfestését.
szóljon hozzá!