
Továbbra sem láthatja el az alpolgármesteri teendőket Kolozsváron az ügyészség által korrupciós bűncselekményekkel vádolt Horváth Anna. Az RMDSZ-es politikus lemondhat tisztségéről.
2017. március 06., 13:532017. március 06., 13:53
2017. március 06., 16:132017. március 06., 16:13
A bukaresti legfelsőbb bíróság hétfőn közzétett ítéletében elutasította Horváth Annának a hatósági felügyelet ellen beterjesztett fellebbezését. A kincses város RMDSZ-es alpolgármesterét először tavaly október elején helyezte hatvan napos hatósági felügyelet alá az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA), amely azóta kétszer is meghosszabbította a kényszerintézkedést. A hatósági felügyelet alatt Horváth Anna nem nem gyakorolhatja hivatalát.
A politikus már korábban elmondta, hogy fontolóra veszi az alpolgármesteri tisztségéről való lemondását, de ez ügyben csak az után dönt, hogy a legfelsőbb bíróság elbírálja a fellebbezését a kolozsvári táblabíróság végzése ellen. Miután ez megtörtént, és a jogerős ítélet számára kedvezőtlen lett, az elöljáró várhatóan megválik az alpolgármesteri poszttól, amelyet 2012 óta tölt be.
Utódja a kolozsvári városi tanács jelenleg négy tagú RMDSZ-frakciójából kerül ki. A legkézenfekvőbb változatnak az tűnik, hogy az RMDSZ Oláh Emese vagy Rácz Levente Zsolt tanácsosok közül jelöli ki Horváth Anna utódját, ellenben egyáltalán nem lehet kizárni, hogy Gergely Balázs ül majd be az alpolgármesteri székbe. Ez utóbbi eshetőség érdekes fejlemény volna, tekintve, hogy Gergely korábban országos alelnöki tisztséget töltött be az RMDSZ-szel szembenálló Erdélyi Magyar Néppártban (EMNP), amelynek színeiben meg is pályázta a polgármesteri tisztséget.
Horváth Anna ellen tavaly decemberben emelt vádat a DNA befolyással üzérkedés és pénzmosás miatt. A vádak szerint az alpolgármester közbenjárt a kincses városi polgármesteri hivatal tisztviselőinél és megsürgette a Fodor Zsolt kolozsvári üzletember által kért épületfelújítási engedélyek kibocsátását. Cserében az alpolgármester állítólag hatvan darab, két zenei fesztiválra szóló bérletet kért az üzletembertől, összesen mintegy húszezer jel értékben; a bérleteket Horváth Anna a tavaly júniusi helyhatósági választási kampányában segítő önkénteseknek adta. Bíróság elé állították Fodor Zsoltot is, ő szabadlábon védekezhet a befolyásvásárlás és a pénzmosás vádja ellen.
A kolozsvári metróprojekt folytatódik, a munkálatokat nem állították le, és a kivitelezési határidő változatlan marad – jelentette be a városi tanács keddi ülésén Emil Boc.
Nagy teljesítményű, korszerű technológiával felszerelt hiperbár kamrát kapott a kolozsvári rehabilitációs kórház, amely ily módon az egyetlen állami egészségügyi intézmény az országban, mely ilyen felszereléssel büszkélkedhet.
Beomlott kedden egy nagyszebeni hotel beltéri medencéje fölötti mennyezet, a hatóságok életbe léptették a vörös beavatkozási tervet – közölte a Szeben megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
A hódmezővásárhelyi gépkocsivezető segélyszállítmányokat vitt Temesvárra, ám a szállítmány nem ért célba, mert az aradi várhíd közelében 1989. december 23-án hajnalban tüzet nyitottak rá, és az akkor 44 éves Tóth Sándor a helyszínen életét vesztette.
Miért ízetlen a mangó, savanyú a narancs és apró a citrom a romániai boltokban? Miközben az európai uniós szabályok elvben valamennyi tagállamban azonosak, a polcokra kerülő gyümölcsök minősége mégis élesen eltér a keleti és a nyugati tagállamokban.
Mintegy 1700 kilogramm illegálisan forgalmazott pirotechnikai eszközt kobzott el a hétvégén a kolozsvári rendőrség egy 65 éves nőtől. Az ügyben bűnvádi eljárás indult.
Három bűncselekmény elkövetésével gyanúsítják azt a krasznahorváti férfit, akit a krasznai rendőrőrs egyenruhásai vasárnap délután 24 órára őrizetbe vettek. Az egyik vád ellene, hogy ittasan vezetett.
A Brassó megyei Fogarason hivatalosan átadták az evangélikus egyház óvodáját és oktatási központját.
Soha nem látott érdeklődés övezte idén Sepsiszentgyörgy hagyományos karácsonyi fényfestését.
Magukat Maros megyei építőmunkásoknak kiadó házalókat vettek őrizetbe a hétvégén az alsógáldi (Galda de Jos) rendőrök, miután a környéken több idős embert is becsaptak. A négy férfit csalás és lopás bűncselekményének elkövetés&
szóljon hozzá!