
Az RMDSZ kolozsvári képviselőlistája vezetőjének kijelölésére kérte fel a szövetség kincses városi szervezete a történelmi magyar egyházakat.
2015. december 04., 15:492015. december 04., 15:49
Az alakulat nemrég létrejött kolozsvári szervezetének képviselői – Horváth Anna alpolgármester, Vákár István, a Kolozs megyei önkormányzat alelnöke és ifj. Deák Ferenc – pénteken tanácskoztak az erdélyi magyar történelmi egyházak elöljáróival. Az RMDSZ szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleménye szerint a megbeszélés résztvevői a 2016-os helyhatósági választások kolozsvári vonatkozásait, a magyar önkormányzati képviselet megerősítésének tétjét és lehetőségeit leltározták fel.
A tájékoztatás szerint az egyházfők hangsúlyozták, hogy a helyi önkormányzati képviselet letéteményeseként az RMDSZ történelmi küldetése a kolozsvári magyar egyházi, civil és intézményes hálózatot, lakosságot minél nagyobb mértékben felölelni képes közösségi összefogás megteremtése.
„Ezen összefogás szükségességéből kiindulva a városi RMDSZ újonnan megválasztott elnöke, Horváth Anna a választmánytól kapott mandátuma jegyében felkérte az erdélyi történelmi magyar egyházak vezetőit, hogy jövő év elejéig tegyenek javaslatot az RMDSZ kolozsvári városi tanácsosi listavezetőjének személyére\" – szerepel a közleményben.
„Alig fél évvel a jövő évi választások előtt szembe kell néznünk a kolozsvári magyarság körében is erősödő kiábrándulással, a politikával szembeni általános bizalmatlanság növekedésével. Meggyőződésem, hogy a magyar közösségi összefogásnak ezen első lépése képes lesz a bennünket összetartó kötelékek, a bizalom megerősítését, a magyar önkormányzati képviselet megszilárdítását szolgálni az elkövetkező esztendőkben\" – idézi a közlemény Horváth Annát.
Az alpolgármester úgy vélekedett, a szövetségnek minél több olyan elkötelezett, hiteles, a közösségi szolgálatot felvállaló személyre van szüksége, aki képes a magyar emberek, intézmények és szervezetek problémáira, meglátásaira odafigyelni, azok érdekképviseleti munkáját a legjobb lehetősége és képessége szerint ellátni.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
szóljon hozzá!