Hirdetés

Kölcsönnyújtó cégek: hitel helyett átverés?

Akár tizenöt évig is eltarthat, amíg valaki hitelhez jut a nálunk is egyre-másra felbukkanó, fogyasztói csoportokon alapuló kölcsönöket nyújtó cégeknél – hívja fel a figyelmet a Kolozs megyei fogyasztóvédelmi felügyelőség. Mint rámutatnak, ezek a konstrukciók tulajdonképpen nem mások, mint piramisjátékok, éppen ezért 6 ezer lejes pénzbírságot is kiróttak az egyik ilyen vállalkozásra, az Euro Credit Cassára, amelyet egyúttal arra is felszólítottak a fogyasztóvédők, hogy módosítsák a hitelszerződéseik feltételeit és a reklámkampányuk szlogenjét.

Krónika

2011. március 09., 08:552011. március 09., 08:55

Egyelőre annyit lehet tudni, hogy a cég ezentúl Favorit Solution Kft.-ként fut tovább, de a szakemberek szerint jobb tartani a hasonló hitelezőktől. „A fogyasztóknak nagy odafigyeléssel kell elolvasniuk a hitelszerződés feltételeit az aláírás előtt. Eltelhet ugyanis akár 15 év is, amíg a hitelt igénylő kölcsönhöz jut, a megszervezett fogyasztói csoport lévén azonban az egész periódus alatt kénytelen lesz befizetni a csoport-hozzájárulást, ellenkező esetben elveszítheti a teljes befizetett összeget. Tehát tulajdonképpen a magánszemélyek azok, akik meghitelezik a céget, és nem fordítva történik” – részletezte Mircea Radu, a Kolozs megyei fogyasztóvédelmi felügyelőség vezetője.

A Krónika a rendőrségnél is érdeklődött az Euro Credit Cassáról. A kolozsvári rendőrség sajtóirodájának munkatársai elmondták, hogy a cég ellen a visszaéléseket vizsgáló ügyosztály indított vizsgálatot. A folyamatban lévő nyomozásról további információt nem árultak el, annyit tudtunk meg mindössze, hogy a cég ellen egyelőre semmilyen intézkedést nem foganatosítottak.

Az elmúlt hónapokban egyébként Erdély-szerte több, fogyasztói csoportok szervezésével és működtetésével foglalkozó vállalkozás is megjelent, ezzel párhuzamosan nőtt a csalódott ügyfelek és hatósági bejelentések száma is, azonban olyan személyről nincs tudomásunk, aki már részesült volna hasonló hitelben. Kolozsváron január közepétől várja az ügyfeleket az Euro Credit Cassa nevű, alternatív finanszírozással foglalkozó cég. A céget 2011. január 6-án jegyezték be, és profilja a fogyasztói csoportok szervezése és működtetése. Reklámjaikban kedvező havi részlettel felvehető kölcsönöket kínálnak, valamint viszonylag egyszerű ügyintézéssel próbálják megfogni a nehéz helyzetbe került embereket. Szolgáltatásaikat a bankok feketelistáin található emberek és kisnyugdíjasok, de kezdő vállalkozások is igénybe vehetik – mutatnak rá valamennyi hirdetésükben.

A csoport működésére és a vásárlói jog megszerzésére vonatkozó tájékoztatás azonban sok esetben hiányos és felszínes, a vállalkozások megbízhatósága is megkérdőjelezhető. Egyrészt nem állnak kapcsolatban bankokkal, amelyek rendelkeznének az ügyfelek által igényelt összegekkel. Így fordulhat elő, hogy a már említett Euro Credit Cassa cégnek mindössze 200 lej az alaptőkéje. Másodsorban ezek a cégek nem hitelt nyújtanak, semmilyen pénzügyi szolgáltatást nem adnak, csak szervezik a csoportokat. Éppen ezért a csoportokba befizetett pénzek esetleges eltűnése esetén egyetlen hatóság sem tudja kártalanítani a tagokat. A cég munkatársai a szerződéskötési folyamat során többször említik, hogy a cég garantálja a kifizetéseket, erről azonban az ügyfél semmilyen dokumentumot nem kap, és a hatóságok sem rendelkeznek kényszerítő erővel.

Az Euro Credit Cassa irodája például három konstrukcióban, 5, 10 és 15 éves periódusra szervez csoportokat. Az előzetes tájékoztatással ellentétben már a szerződéskötés pillanatában be kell fizetni egy úgynevezett regisztrációs díjat, amely minden esetben a kért összeg 3,5 százaléka. 20 ezer lejnél például ez az összeg 700 lejt jelent. Emellett szintén már a szerződéskötés pillanatában be kell fizetni az első havi részletet. A fent említett összegek és a nem megfelelő tájékoztatás miatt már több ügyfél fordult a Kolozs megyei fogyasztóvédelmi felügyelőséghez. Az ügyfelek arra panaszkodtak, hogy a reklámokban szereplő adatok nem tükrözik a valóságot, a cég alkalmazottai pedig a felmerülő kérdésekre nem adnak kielégítő válaszokat.

Ezt lapunk munkatársa is megtapasztalta. Amikor telefonon próbáltunk a kedvezményes hitel felől érdeklődni, mindössze arról kaptunk tájékoztatást, hogy milyen papírokat kell bevinni a cég székhelyére az igénylés érdekében. Az első személyes találkozás alkalmával ismét felveszik az adatokat, majd 24–48 órán belül bírálják el a kérelmet az összeállított iratcsomó alapján. A pozitív elbírálást követően az üzletkötő már a kész szerződéssel várja az ügyfelet. A Részvételi szabályzat nevű dokumentum átolvasására időt is hagynak az ügyfélnek, azonban a cég működésére és a fogyasztói csoportra vonatkozó többoldalas dokumentum megfogalmazása a szakavatott szemek számára is érthetetlen. Az ügyfél tucatnyi kérdésére az üzletkötő válaszai sablonosak, alapinformációkat tartalmaznak, legtöbbször feltételes módban. A „Mikor juthatok a kölcsönhöz?” kérdésre például a válasz így hangzik: a közgyűlést követő hónap második hetétől juthat a vásárlói joghoz.

A szerződés aláírásával az ügyfelek vállalják, hogy az adott futamidő alatt havonta fizetik az összegnek megfelelő havidíjat, és elfogadják a csoport azon szabályát, hogy a vásárlói joghoz csak később vagy rosszabb esetben csak a futamidő végén jutnak hozzá.

Más félrevezető információkkal is találkozunk, ha mélyebben beleássuk magunkat a témába. A cég kolozsvári irodájának ügyvezetője, Waldman Csaby egy korábbi nyilatkozatában azt mondta, hogy az Euro Cassa Credit vállalkozás magyarországi anyacége már 20 éve működik. A cég tulajdonosai: Cserpák Mihály, Halász Attila, Jónás Zsolt és Kovács Róbert ugyan Magyarországon is működtetnek egy alternatív finanszírozással foglalkozó vállalkozást Standard Company Kft. néven, ezt azonban 2010. július 10-én jegyezték be. A magyarországi cég ellen ugyanakkor tavaly szeptemberben a Gazdasági Versenyhivatal is indított eljárást.

A megnevezett vezetők közül hárman egy korábban bejegyzett cég, az Invest Holding System Kft. tagjai voltak, amely hasonlóképpen fogyasztói csoportok szervezésével és működtetésével foglalkozott. A Standard Company Kft.-hez hasonlóan az Invest Holding System Kft. ellen is vizsgálatot indított a Gazdasági Versenyhivatal.

A történet másik mellékszála, hogy a közelmúltban egy másik cég, az Invest System Capital is irodát nyitott Kolozsváron. A vállalkozás nagyváradi székhellyel rendelkezik, 2010 novemberében jegyezték be. Ez a cég már 25 éves konstrukcióban is dolgozik, hirdetéseiben azt közvetíti, az életkor, a minimálbér vagy a banki tiltólista sem lehet akadály. A magyarországi Invest Holding System Kft. és a nagyváradi Invest System Capital Kft. logója is azonos egyébként, azaz ez esetben is egy leányvállalatról beszélünk. Az ügyfelek a világhálón sem találnak érdemi információkat a fent említett vállalkozások működéséről, lévén hogy egy kivételtől eltekintve a cégeknek nincs honlapja. A témában született cikkek oldalán megjelent panaszos hangú hozzászólások viszont egyaránt beszédesek.

A fogyasztói csoportok szervezésével foglalkozó cégeknek hagyománya van Romániában, hiszen a kilencvenes években a FNI, majd később a Carion is hasonló elven működött. Előbbi becsődölt, és az ügyfelek azóta sem kapták vissza pénzüket.

Fogyasztói csoport és vásárlási jog
A fogyasztói csoporton és vásárlási jogon alapuló hitelkonstrukció lényege tulajdonképpen abban áll, hogy a cégek szervezésében létrejövő fogyasztói csoport tagjai egymásnak adnak kölcsönt. Minden tag rendszeresen befizet egy havidíjat, majd a cégek közgyűlésén eldöntik, hogy melyik tag kapja meg a vásárlói jogot. A vásárlói jog megszerzése a kölcsönkért összeg odaítélését jelenti, megfogalmazása azért fontos, mert az ügyfélnek a szerződéskötés pillanatában meg kell mondania, mire kívánja költeni a pénzt. Ez nem lehet például hiteltörlesztés, csak áru vagy szolgáltatás. Akár szerencsével jár egy tag – és már az első közgyűlés alkalmával megszerzi a vásárlói jogot –, akár nem, tovább kell fizetnie a meghatározott havidíjat addig, amíg a fogyasztói csoport valamennyi tagja meg nem kapja a szerződésben rögzített árut vagy szolgáltatást. Így tehát a fogyasztói csoport tagjai között biztosan lesznek olyanok, akik később vagy csak a futamidő végén kapják meg a kért összeget, és ezt is csak abban az esetben, ha társaik menet közben folyamatosan törlesztik a még meg sem kapott összeget.



 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Identitásőrzés és nyitás: bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok

Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.

Identitásőrzés és nyitás: bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Fekete mentő botrány: a TikTok több összeesküvés-elméletet terjesztő videót törölt, mint amennyit a médiahatóság kért

A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.

Fekete mentő botrány: a TikTok több összeesküvés-elméletet terjesztő videót törölt, mint amennyit a médiahatóság kért
2026. augusztus 13., csütörtök

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren

A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren
Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren
2026. augusztus 13., csütörtök

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren

2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai

Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai
2026. augusztus 12., szerda

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air

Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air
2026. augusztus 12., szerda

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban

Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban

Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban
2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
Hirdetés
Hirdetés