
Befejeződött a kolozsvári Főtér nyugati oldalának sétálóövezetté alakítása. A közel másfél millió lejes beruházás nem nyerte el mindenkinek a tetszését.
2017. május 23., 08:522017. május 23., 08:52
2017. május 23., 11:012017. május 23., 11:01
Emil Boc polgármester ígéretéhez híven határidőre, még a hétvégén rajtoló városnapok előtt elkészült a kolozsvári Főtér nyugati oldalának sétálóutcává való átalakítása. A beruházás – mely már a kezdés előtt megosztotta a kolozsvári közleményt – a befejezés után is számos kritikát kapott.
hívta fel a figyelmet közleményében a városháza sajtóosztálya. Mint írják, a tér nyugati oldaláról kizárták a gépkocsiforgalmat, csupán az itteni éttermek, kocsmák járművei hajthatnak be időnként a készlet feltöltése céljából. Az 196 négyzetméter hosszú sétálórészen 11 fát is ültettek, illetve 34 új világítótestet szereltek fel, valamint padok is várják a megfáradt járókelőket.
A polgármesteri hivatal közlése szerint áfa nélkül 1,428 millió lejes beruházás mégsem nyerte el hiánytalanul a kolozsváriak tetszését, a lakosok egy része a tér „szürkeségét” rótta fel a városvezetésnek, míg másoknál az verte ki a biztosítékot, hogy
melyek egyike már fel is van szerelve a Lábas Ház mellé. A városháza által multifunkcionális építményekként emlegetett, közel tíz négyzetméteres „luxusbódék” költséges voltát a Szociáldemokrata Párt (PSD) kolozsvári szervezete is sérelmezte. „Kolozsvár városvezetése újabb rekordot döntött a napokban: egy újságok és virágok árusítására alkalmas bódé csupán 55 ezer euróba kerül” – idézte a kormánypárt közleményét a Transilvaniareporter.ro.
A politikai alakulat felvetésére reagálva a városvezetés közleményben pontosított, kifejtve: mivel az újságosstandról lemondtak, egy bódé ellenértéke kevesebbe, mintegy 35 ezer euróba kerül. A városvezetés arra is felhívja a figyelmet, hogy a bódék részét képezik a sétálóövezet kialakítására vonatkozó projektnek, így a beérkezett pályázatok elbírálásakor a teljes munkálat ellenértékét vették figyelembe, nem a részmunkálatokat.
A főtéri munkálatokat még azok megkezdése előtt kritizálták a szakemberek. Guttmann Szabolcs, Nagyszeben volt főépítésze például „félsánta tervnek” nevezte, sérelmezve, hogy bár tíz éve ígéri a gépkocsiforgalom kizárását a Főtérről, most is csupán a tér egyik oldalát szabadította meg a járgányoktól a városvezetés.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.
A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.
Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn meghosszabbította a sárga, vagyis elsőfokú hőségriasztást Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.
Egy ügyészt vasárnap éjszaka 24 órára őrizetbe vettek, mert miután botrányt okozott egy Hunyad megyei vendéglátóhelyen, könnygázt használt és egy pisztolyt is elsütött, amikor a rendőrök megpróbálták lefogni – közölte hétfőn a legfőbb ügyészség.
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy nőt és hat férfit a Kolozs megyei Récekeresztúron történt mentőautó-személyzet elleni támadás ügyében.
A napokon át tartó kánikula idején sok lakásban éjszakára sem csökken 25–30 Celsius-fok alá a hőmérséklet, miközben a házi patikában ott sorakoznak a tabletták, kapszulák, szemcseppek vagy éppen az inzulin.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) vasárnap sárga jelzésű, hétfő 10 órától kedd 10 óráig érvényes hőségriasztást adott ki Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.
szóljon hozzá!