2011. november 10., 08:242011. november 10., 08:24
További radikális megmozdulásokat ígértek azok a zöld aktivisták, akik hétfőn a verespataki bányaterv elleni tiltakozások keretében elfoglalták a kolozsvári Continental Szállodát (volt New York Szállót). „Minél erőszakosabban nyomul a médiában a RMGC, minél jobban támogatják a kanadai vállalatot a politikusok, annál keményebben fogunk fellépni. Olyan kínos alkotmányunk van, és olyan nevetségesek a törvényeink, hogy akárhányszor megszegem őket, ha ez kell, hogy megmentsük Verespatakot” – jelentette ki Mihnea Blidariu író, a Luna Amară rockzenekar tagja.
„Elegem lett a hatalmukkal visszaélő politikusokból, az önző és érzéketlen emberekből” – indokolta részvételét az akcióban Bogdan Buta távközlési mérnök, akit elsőként távolítottak el a rendőrök az épületből. Az önmagukat Occupy Cluj csoportnak nevező aktivisták elmondták, a civil kezdeményezőkészséget szerették volna felébreszteni az emberekben.
Eckstein-Kovács Péter, az aktivisták jogi képviselője elmondta, jó eséllyel nem emelnek vádat birtokháborításért a fiatalok ellen, ugyanis azt csak a tulajdonos kérésére tehetik meg. Az egykori New York Szálló tulajdonjoga azonban nem tisztázott, a tulajdonos csődeljárás alatt áll, és nincs az országban. Ráadásul büntetőfeljelentés sem érkezett ellenük, egy egyszerű bejelentés nyomán lépett fel túlzott mértékben a rendőrség – mondta az ügyvéd .
Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.
A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.
Tüntetést hirdettek hétfőre a vidombáki IAR repülőgépgyár alkalmazottai.
Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.
Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.
Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.
Sajátos feladatot osztott ki a megye vidéki rendőrőrsein tevékenykedő állománynak Szatmár megye rendőr-főkapitánya: naponta le kell mérniük a felhasznált tűzifamennyiséget.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szombaton kiadott időjárás-előrejelzése szerint vasárnaptól kedd délelőttig esőre, a szél élénkülésére, 1500 méter fölött pedig havas esőre és havazásra kell számítani Romániában.
Nem épül lakópark Nagybánya ikonikus természeti-kulturális örökségére, a Kereszthegyre a város polgármestere szerint. Egy helyi civil szervezet vezetője viszont állítja: nincs garancia erre.
Holtan találtak csütörtökön este a Beszterce-Naszód megyei Ilvamagura közelében egy bölényt, amely az elmúlt hetekben jelent meg a környéken.