
Fotó: Mihály Csaba
Megkezdik szerdán az európai uniós élelmiszercsomagok első részének kiosztását Hargita megyében, ahol összesen több mint 57 ezren részesülnek a támogatásban.
2016. június 07., 19:382016. június 07., 19:38
Az uniós ügyekért felelős minisztérium hosszas késlekedés után zárta le a csomagok összeállítására és szállítására vonatkozó közbeszerzési eljárást, amelynek eredménye ellen korábban óvást nyújtottak be, ezért csúszott a segély eljuttatása a kedvezményezetteknek.
Az Európai Unió intervenciós tartalékaiból származó élelmiszertámogatás első részét – több mint 30 ezer csomagot – Hargita megyében június 8-a és 15-e között szállítják ki, egyelőre tizenöt településre, az újabb szállítmány pedig a hónap végére várható. A Hargita megyei prefektúra tájékoztatása szerint az ütemtervet – hogy mikor, hova és mennyi csomagot szállítanak – a feladattal megbízott cég, az Ilfov megyei Libro Events Kft. állítja össze.
Hargita megyében összesen 115 ezer élelmiszercsomagot kell szétosztani 57 ezer kisjövedelmű személynek. Minden bizonnyal azokon a településeken, ahová nem érkezik meg egyszerre mindegyik csomag, csak azután adják át a kedvezményezetteknek a támogatást, amikor a teljes mennyiséget megkapják. A kormányhivatal közlése szerint a kisebb településekre többnyire egyszerre küldik majd el a teljes mennyiséget, a nagyobbakban pedig várni kell a további szállítmányokra.
Mint rámutattak: mindegyik csomagot kiszállítják Etédre, Szentábrahámra, Székelyderzsre, Csíkpálfalvára, Madéfalvára, Kányádra, Csíkcsicsóba és Szentegyházára. Ezzel szemben csak a támogatás egy részét kapja meg Csíkszereda, Székelyudvarhely, Gyergyószentmiklós, Homoródszentmárton, Parajd, Siménfalva és Kápolnás. A segélyben más településeken élők is részesülnek, de egyelőre nem tudni, hogy oda mikor küldik el a csomagokat.
Biró Edit, a csíkszeredai polgármesteri hivatal szociális osztályának vezetője arról számolt be: a megyeszékhelyen 2344 személy jogosult az európai uniós élelmiszersegélyre. Bukarestből már értesítették őket a támogatás érkezéséről, de még nem tudják, hogy mikortól kezdhetik ezek szétosztását, meg kell várniuk, amíg a prefektúra közli velük az ütemtervet.
Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.
A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
szóljon hozzá!