Hirdetés

Kifogásolja az MPP az iskola-összevonást

•  Fotó: A szerző felvétele

Fotó: A szerző felvétele

Az oltszemi kisegítő iskola jövőjéért aggódik a Magyar Polgári Párt (MPP) Kovászna megyei szervezete. Bálint József, a párt sepsiszentgyörgyi elnöke tegnap sajtótájékoztatóján kifejtette, véleménye szerint a Kovászna megyei önkormányzat múlt évi utolsó ülésén meggondolatlanul vonták öszsze az oltszemi tanintézetet és a sepsiszentgyörgyi fogyatékosokkal foglalkozó speciális iskolát.

Bíró Blanka

2012. január 05., 08:392012. január 05., 08:39

Bálint szerint a lépés – melyet semmiféle konzultáció nem előzött meg – nem eredményez megtakarítást, s attól tart, hogy a viszszaszolgáltatott oltszemi kastélyból a sepsiszentgyörgyi iskola egyik épületszárnyába zsúfolják majd össze a gyerekeket. A két kisegítő iskolát a háromszéki önkormányzat december végi ülésén vonták össze, arra hivatkozva, hogy az új tanügyi törvény szerint csak százfősnél nagyobb létszámú speciális iskolának lehet önálló jogi személyisége, Oltszemen azonban csak hetven diák tanul.

Henning László, a Kovászna Megyei Tanács alelnöke a Krónika megkeresésére elmondta, nincs szó arról, hogy a következő években ki kell költöztetni az oltszemi iskolát. Rámutatott: az összevonással gyakorlatilag semmi nem változik az oktatók és a diákok életében, létrejön egy új pénzügyi központ, az oltszemi a sepsiszentgyörgyi iskola kihelyezett tagozataként működik, az igazgatójából az összevont központ aligazgatója lesz.

Henning László hangsúlyozta, nem lesz létszámcsökkentés, sőt az oktatási minisztérium további nyolc logopédusi állást hagyott jóvá. Elmondta továbbá, a háromszéki önkormányzat hosszú távon tervezi a speciális iskolák helyzetének megoldását, európai alapokból korszerű központot építenének, erre keresik a megfelelő helyszínt. Addig azonban az oltszemi kastélyból nem kell kiköltöztetni a kisegítő iskolát, a tulajdonosok megértők, nem akarják megváltoztatni a rendeltetését, jelenleg zajlanak velük a tárgyalások a bérleti díjról. Az oltszemi empire stílusú vadászkastélyt Mikó Miklós gróf 1827-ben építtette, majd a múlt század elején megvásárolta a Schmutzler család, amelynek a leszármazottai igényelték vissza az Európa-szerte ritkaságnak számító épületegyüttest.

Az oltszemi iskola a melléképületekben működik, a kastély felújításra szorul, abban raktárokat rendeztek be. Az oltszemi diákok és alkalmazottak a tízhektáros területet sajnálnák, de szeretnének egy korszerű iskolát.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 16., vasárnap

Kiszáll a pártpolitikából az első erdélyi Tisza-sziget alapítója

Nem folytatja pártpolitikai szerepvállalását, sem a Romániai Magyar Egységpárt (RMEP) létrehozását Kátai István, az első erdélyi Tisza-sziget alapítója. Ezt ő maga jelentette be vasárnap egy, a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben.

Kiszáll a pártpolitikából az első erdélyi Tisza-sziget alapítója
Hirdetés
2026. augusztus 16., vasárnap

Vasárnap még tombol a kánikula a Partiumban és a Bánságban, de lassan érkezik a lehűlés, eső várható országszerte

Sárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) kánikula miatt az ország hat nyugati és északnyugati megyéjére.

Vasárnap még tombol a kánikula a Partiumban és a Bánságban, de lassan érkezik a lehűlés, eső várható országszerte
2026. augusztus 15., szombat

Öt úszóbajnokot adó kolozsvári család emlékszobáját nyitották meg

A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.

Öt úszóbajnokot adó kolozsvári család emlékszobáját nyitották meg
2026. augusztus 15., szombat

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen

Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost

Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost
2026. augusztus 14., péntek

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében

Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében
2026. augusztus 14., péntek

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról

A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
Hirdetés
Hirdetés