
Fotó: Boda L. Gergely
Pár napja már pékterméket is kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások a tejtermékek mellé a tanítási napokon, ugyanis a Maros Megyei Tanács múlt héten aláírta a szerződést a GranPan Dor Kft.-vel, amely az elmúlt tanévben is szállította számukra az élelmiszert – tudtuk meg Lukács Katalintól, a megyei önkormányzat szóvivőjétől.
2016. szeptember 19., 18:042016. szeptember 19., 18:04
Elmondta, mintegy 61 ezer tanuló részesül ingyen tízóraiban a megyében, tejet, illetve tejterméket már az iskolakezdés első napjától kapnak az óvodások és az általános iskolások. A kiflire vagy egyéb péktermékre viszont pár napot várniuk kellett, mert fellebbeztek a megyei tanács által kiírt elektronikus versenytárgyalás eredménye ellen.
A megyei önkormányzat már tavasszal elindította a közbeszerzési eljárást, a tej beszállítója a Friesland Campina România Rt. lett, a péktermékeket a GranPan Dor Kft. szállíthatja. A szerződés értelmében a tejtermékek értéke 7 millió lej áfa nélkül, a péktermékeké 4,5 millió lej szintén áfa nélkül.
Idén arra is mutatkozik esély, hogy a tej és kifli mellé almát is kapnak az iskolások. Az ezt szabályozó kormányhatározat augusztusban jelent meg, a megyei tanács tájékoztatást kért a Maros megyei tanfelügyelőségtől az érintett diákok számáról, és folyamatban van a közbeszerzési iratok előkészítése. Péter Ferenc megyei tanácselnök elmondta, az elmúlt években olyan nagy késéssel fogadták el az alkalmazási normákat, hogy már nem volt idő a közbeszerzési eljárás megszervezésére.
Múlt héten Kolozs megyében is aláírták a szerződést az iskolai tej és kifli biztosítására, a több mint 300 tanintézménybe a tejtermékeket a Dorna Rt., míg a pékárut a Coremi Inter Rt. szolgáltatja. Előbbivel áfa nélkül 6,4 millió lej értékben, míg utóbbival 2 millió lej értékben írt alá szerződést a megyei önkormányzat. Alin Tişe megyei tanácselnök elmondta, a gyerekek múlt kedd óta kapják az ingyentízórait, melynek minőségét folyamatosan felügyelik. Kolozs megyében 57 584 iskolás és óvodás részese a kormányprogramnak.
Mint arról beszámoltunk, a kormány szeptembertől egy kísérleti jellegű programot is indított, amely az ország ötven iskoláját érinti: tejtermékek és péktermékek helyett a gyerekek naponta hét lej értékben meleg ebédet vagy élelmiszercsomagot kapnak.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
szóljon hozzá!