
Fotó: Mediafax
2011. április 14., 07:522011. április 14., 07:52
Módosítaná a kormány a tej-kifli programban szereplő termékek műszaki jellemzőit, hogy több európai uniós pénzforrást le lehessen hívni erre a célra. Jelenleg ugyanis a Romániának járó pénzösszeg alig kétharmadát – mintegy 8,03 millió eurót a közel 12 millió euróból – lehet felhasználni a diákétkeztetési program keretében. Ennek oka a mezőgazdasági kifizetési ügynökség szerint az, hogy a diákoknak kiosztott tejtermékek összetétele nem felel meg az uniós normáknak, mint ahogy előállítójuk sem tartja be a vonatkozó EU-s állat-egészségügyi előírásokat, így nem kapták meg az úgynevezett körbélyegzőt.
A kormány azért szeretné megváltoztatni a beszállítókra vonatkozó műszaki előírásokat, hogy csak olyan gyártók szerepeljenek a programban, akik teljesítik az uniós normákat, hogy így mind a 12 millió eurót fel lehessen használni a diákok étkeztetésére. Az erről szóló tervezetet nyilvános vitára bocsátották a közigazgatási és belügyminisztérium honlapján.
Előfordulhat azonban, hogy nem ez lesz az egyetlen módosítás a gyerekétkeztetési programban. Daniel Funeriu oktatási miniszter néhány nappal ezelőtt magánvéleményének adva hangot úgy nyilatkozott, szerinte hatékonyabb lenne a program, ha nem tejet és kiflit – esetenként almát is – osztanának a kisdiákoknak, hanem meleg ebédet, de azt csak a legrászorulóbbaknak. Erre vonatkozó megállapodás még nem született a kormányban, de előfordulhat, hogy a közeljövőben elkészül a vonatkozó törvénytervezet. Keresztély Irma Kovászna megyei főtanfelügyelő ugyanis arról tájékoztatott, hogy az oktatási minisztérium jelenleg szakmai konzultációt tart az érintettekkel arról, hogyan folytassák a tej-kifli programot.
Egyébként Keresztély is úgy látja, hogy a 2003-ban elindított tej-kifli program ebben a formában már túlhaladott. „Nyolc évvel ezelőtt sikeres projekt volt, sok gyereknek jelentett nagy segítséget az ingyen, tízórai. A diákok azonban megunták a naponta ismétlődő kiflit és tejet, elegük lett a néha szükségmegoldásként kiadott kekszből és túrókrémből. Az ingyentízórait eldobálják, a dobozos tejjel játszanak, falhoz csapják vagy fociznak vele” – ecsetelte a felmerülő gondokat a főtanfelügyelő, aki szerint feltétlenül szükség van arra, hogy támogassák elsősorban a rászoruló gyerekek étkeztetését.
Keresztély közlése szerint az még nem körvonalazódott pontosan, hogy az állam által támogatott ingyenétkezést minden diák vagy csak a rászorulók kapják. A főtanfelügyelő idézte a minisztérium számításait, amelyek szerint a diákétkeztetési programra költött összegből kijönne minden diáknak egy meleg ebéd. Keresztély Irma elmondta, még több kérdést tisztázni kell: ki mit kap, milyen módon és ki bonyolítja le a programot, a megyei, a helyi önkormányzatok vagy a tanfelügyelőség.
„A legnagyobb gondot az infrastruktúra hiánya jelenti” – szögezte le a főtanfelügyelő. Mint részletezte, a városi diákok számára zökkenőmentesen lehet biztosítani az ebédet, hiszen ott az iskolák többségében van konyha és étkezde, sőt a napközi otthonokban is rendszeresen főznek. A községközpontokba esetleg ki lehet szállítani a főtt ételt, viszont az eldugott kis falvak ellátása gondot jelent. Keresztély Irma elmondta, a nehezen megközelíthető falvakba a kiflit és a tejet is csak heti két alkalommal viszik ki. Sőt – mint arról lapunkban több ízben is beszámoltunk – sokszor fordult elő az, hogy a tej megromlott, a kifli megszáradt vagy megpenészedett, mire a diákok kezébe került. Keresztély Irma azonban reméli, hogy sikerül megoldást találni ezekre a kérdésekre, hiszen elmondása szerint országszerte nagyon sok gyerek éhezik, tíz óráig sápadtan, szédelegve ül a padban.
A meleg étel osztásához olyan infrastruktúrára lenne szükség, amivel jelenleg a romániai iskolák nem rendelkeznek, de arra mindenképp szükség van, hogy a diákok differenciáltan, a család jövedelmét figyelembe véve kapják a tejet és a kiflit – véli Pető Csilla Bihar megyei parlamenti képviselő, volt főtanfelügyelő-helyettes is. Mint mondja, tudja, hogy igen sok a rászoruló gyerek az országban, és nem egy olyan akad, aki csak azt eszi délelőtt, amit az iskolában kap. A gond ezzel a programmal szerinte az, hogy azok a cégek, amelyek a tej és kifli beszállításáról szóló közbeszerzéseket megnyerik, a minőségre nem figyelnek oda annyira, mint kellene. A tej és a friss péksütemény helyett pedig sok, főleg vidéki gyerek kekszet és sajtot kap. Pető Csilla szerint ugyanakkor az is igaz, hogy a jobb módban élő gyerekek a kiflijüket eldobják, a tejet nem isszák meg – egyszerűen nem értik, hogy az ételnek, amit ingyen kapnak, jelentősége, értéke van. Másutt – meséli a képviselő – olyan esetről is tudomása van, ahol az egész osztály a legszegényebb társának adja a tejet, kiflit és almát, mert tudják, hogy neki otthon sem jut annál sokkal több. Ahhoz viszont, hogy valóban meleg ételt kapjanak a nehéz anyagi körülmények között élők, az iskoláknak napközirendszerre kellene átállniuk, ráadásul étkezőhelyiségekre is szükség volna – fejtette ki Pető Csilla.
A programnak ebben a formában már kevés értelme van, véli Szőcs Torma Katalin. A sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Főgimnázium igazgatóhelyettese is azt tapasztalja, hogy a gyerekek eldobálják a kiflit, nem iszszák meg a tejet. Az alma mindig elfogy, de a gyakran száraz kiflit nem eszik meg a diákok. Az igazgatóhelyettes számításai szerint is ki lehet gazdálkodni ebből az összegből egy szerényebb ebédet. A szülők is örülnének a módosításnak. Egy lapunk által megkérdezett édesanya elmondta, kisfia belerág a kiflibe, a tejet általában hazaviszi, és otthon készül belőle valami finomság, például madártej. A kiflit is lehetne otthon hasznosítani, de az nem mindig jut haza, gyakran elmorzsálódik, a szemétbe kerül. A fiatalasszony elmondta, igyekszik arra nevelni a fiát, hogy ne dobja el az ételt, de a gyerekek unják már, hogy mindennap ugyanazt a kiflit és tejet kapják. A szülők jelenleg fizetnek az ebédért, hathatós támogatást jelentene, ha a költség egy részét átvállalná az állam. A második osztályos Anna is azt mondja, ha szomjas, szívesen megiszsza a tejet, de a kiflire csak fintorog.
Nem fintorognak eközben a kiflire és a tejre a kevésbé tehetős szülők gyerekei. Daróczi Lea tanítónő osztályában a Bihar megyei Éradonyban sok a rászoruló kisdiák. A pedagógus azt mondja, a legtöbben nincsenek abban a helyzetben, hogy húzzák az orrukat a kapott uzsonnára, hiszen többen semmit nem hoznak otthonról. „Nincs már az, hogy a faluban mindenkinek van tehene, nem bővelkednek a tejben ezek a gyerekek, megeszik és megisszák, amit kapnak” – fogalmaz. Hozzáteszi: az adonyi iskola hetente kétszer Eugeniát és sajtot kap a tej és kifli helyett, és megesett már, hogy a sajt savanyú volt, a kifli pedig kiszáradt a három nap alatt, amíg ki kellett volna tartania.
Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
szóljon hozzá!