Hirdetés

Kifizeti a Mol a sofőriskolát

Negyven hátrányos helyzetű fiatal juthat ingyenesen gépkocsivezetői jogosítványhoz a Mol Románia és a Közösségért Alapítvány Mol – Jogosítvány a jövőhöz elnevezésű programja keretében. 

Kiss Előd-Gergely

2017. március 07., 13:582017. március 07., 13:58

2017. március 07., 15:492017. március 07., 15:49

A Mol közleménye szerint a legutóbbi kiírásban 90 fiatal pályázott a támogatásra az ország 20 megyéjéből, ők B és C kategóriás, valamint traktorra érvényes jogosítvány megszerzésére kértek támogatást.

A kiírás keretében a jogosítvány megszerzésének a költségeit – sofőriskola és járulékos kiadások – fedezik. A 40 kiválasztott pályázó között a Mol Románia 75 000 lej összértékű támogatást oszt szét.

A pályázatok elbírálásában fontos szerepe volt a pályázó anyagi helyzetének, motivációs levelének és az őt támogató személy vagy szervezet ajánlásának. Egyes esetekben az alapítvány munkatársai személyesen tájékozódtak a pályázóktól vagy az őket támogató intézmények képviselőitől – írja a közlemény. A program lebonyolítását a Közösségért Alapítvány vállalta, míg az anyagi forrásokat a Mol Románia bocsátotta rendelkezésre.

Az akció keretében 17 és 25 év közötti, hátrányos helyzetű fiatalok számára nyújtanak anyagi segítséget B, C, D kategóriájú valamint traktor, trolibusz és villamos gépjárművezetői engedély megszerzéséhez. Ez azért is óriási segítség, mert a jogosítvány megszerzését gyakran kötelező feltételként szabják a munkaadók, de azokat is hozzásegíti a könnyebb érvényesüléshez, akiknek már van munkájuk. A program második pályázati kiírását 2016. november 29-én hirdették meg, a jelentkezés határideje pedig 2017. január 27. volt.

„A Jogosítvány a jövőhöz többet jelent egyszerű anyagi támogatásnál. Az első kiírás nyomán szerzett tapasztalatok azt mutatják, hogy a támogatással csökkenthető a szociális és anyagi nehézségekkel küzdő fiatalok hátránya” – nyilatkozta Camelia Ene, a Mol Románia ügyvezető igazgatója.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 27., vasárnap

Egyre kevesebben választják az agropanziókat: a falusi idill önmagában már nem elég

Miközben 2026 első felében csaknem 14 százalékkal kevesebb turista érkezett a romániai agropanziókba, a helyi gasztronómiai pontok száma tovább nőtt, és már új törvény is ösztönözné a falusi élményprogramokat.

Egyre kevesebben választják az agropanziókat: a falusi idill önmagában már nem elég
Hirdetés
2026. szeptember 27., vasárnap

Temesvári Magyar Napok: látványos magyar seregszemle a bánsági szórvány szívében

Mintegy 120 rendezvénnyel várja a bánsági nagyváros magyar közösségét és a más nemzetiségű érdeklődőket vasárnap estig a XI. Temesvári Magyar Napok.

Temesvári Magyar Napok: látványos magyar seregszemle a bánsági szórvány szívében
2026. szeptember 27., vasárnap

Tűz miatt ürítették ki a kolozsvári Hașdeu egyik bentlakását, a KMDSZ segítséget nyújt

Tűz keletkezett szombatról vasárnapra virradóra a kolozsvári Hașdeu (Kőkert) diákkampusz 17-es bentlakásának ötödik emeletén. Az épületben mintegy kétszáz diák tartózkodott, többségük még a tűzoltók megérkezése előtt kijutott a kollégiumból.

Tűz miatt ürítették ki a kolozsvári Hașdeu egyik bentlakását, a KMDSZ segítséget nyújt
2026. szeptember 27., vasárnap

Ételmérgezés gyanújával húsz embert vittek kórházba a Brukenthal-palotából

Ételmérgezésre utaló tünetek jelentkeztek szombat este egy zártkörű rendezvény résztvevőinél a Szeben megyei Feleken (Avrig), a Brukenthal-palota rendezvénytermében.

Ételmérgezés gyanújával húsz embert vittek kórházba a Brukenthal-palotából
Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Dési só váltja fel a parajdit a magyar piacon

Lassan eltűnik a magyar üzletekből a valódi parajdi só: a 2025-ös bányakatasztrófa előtt kitermelt készletek a gyártóknál lényegében elfogytak, és már a kereskedőknél is egyre kevesebb maradt. A kieső mennyiséget részben dési sóval pótolják.

Dési só váltja fel a parajdit a magyar piacon
Dési só váltja fel a parajdit a magyar piacon
2026. szeptember 26., szombat

Dési só váltja fel a parajdit a magyar piacon

2026. szeptember 26., szombat

Négy fal helyett kaland és egy kis N-vitamin – Mi fán terem a természetpedagógia?

Miközben a gyerekek egyre több időt töltenek zárt terekben és képernyők előtt, a természetpedagógia éppen az ellenkező irányba hívja őket: ki a szabadba, ahol lehet sarat dagasztani, menedéket építeni, nyomokat követni, felfedezni és közben tanulni.

Négy fal helyett kaland és egy kis N-vitamin – Mi fán terem a természetpedagógia?
2026. szeptember 26., szombat

Román–magyar határ: visszaesett az illegális migráció, és megugrott a felderített kábítószeres esetek száma

Visszaesett az illegális migráció és a lopott gépjárművek felderítése a román–magyar határ térségében Románia 2025. január 1-jei schengeni csatlakozása óta. A Nagyváradi Területi Határrendészeti Felügyelőség sajtóosztálya válaszolt a Krónika kérdéseire.

Román–magyar határ: visszaesett az illegális migráció, és megugrott a felderített kábítószeres esetek száma
Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Erdélyben is szigorúbb mérce jön a zöld ígéretekre: mit jelent ez a termelőknek és a vásárlóknak?

Szeptember 27-től szigorúbb uniós szabályok vonatkoznak arra, mit állíthatnak a cégek termékeik és működésük környezeti hatásáról.

Erdélyben is szigorúbb mérce jön a zöld ígéretekre: mit jelent ez a termelőknek és a vásárlóknak?
2026. szeptember 26., szombat

Több mint 300 dolgozót bocsát el erdélyi üzeméből a japán Fujikura

Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura, tájékoztat a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye. A Fujikura 26 év alatt megvált romániai dolgozóinak több mint 90 százalékát&

Több mint 300 dolgozót bocsát el erdélyi üzeméből a japán Fujikura
2026. szeptember 26., szombat

Lesodródtak az útról, esélyük sem volt: két fiatal vesztette életét Petrozsényben

Két fiatal vesztette életét szombat hajnalban Petrozsényben, miután személygépkocsijuk lesodródott az úttestről és egy villanyoszlopnak csapódott. A fiatalok halálát az útviszonyokhoz képest túl nagy sebesség okozhatta.

Lesodródtak az útról, esélyük sem volt: két fiatal vesztette életét Petrozsényben
Hirdetés
Hirdetés