
Megvan a marosszentgyörgyi autós tüntetés első eredménye: az Országos Közút- és Autópálya-kezelő Társaság (CNADNR), a 15-ös országút felújítását kivitelező cég és a regionális vízszolgáltató képviselői pénteken a helyszínen ellenőrizték a községen áthaladó útszakasz állapotát – tájékoztatott Sófalvi Szabolcs polgármester.
2016. április 18., 12:542016. április 18., 12:54
Az elöljáró korábban már jelezte a hatóságoknak, hogy 28 aknafedél került olyan állapotba, hogy jelzőtáblákat kellett állítani eléjük az autósok figyelmeztetése érdekében. A terepszemle alkalmával azonban kiderült, legalább 205 aknafedelet kellene sürgősen kicserélni, mi több, az aknák egy része nem is felel meg a műszaki előírásoknak, emiatt bármikor beszakadhatnak.A polgármester elmondta, a kivitelező tíz napot kapott arra, hogy korrigálja a problémákat.
Kérdésünkre, hogy az önkormányzatnak szándékában áll-e a bírósághoz fordulni az ügyben, Sófalvi Szabolcs azt mondta, nem az a céljuk, hogy bárkit is megbírságoljanak a bakik miatt, inkább azt szeretnék, hogy a vészhelyzet mihamarabb megszűnjön. Mint mondta, már tárgyaltak egy ügyvédi irodával, ahol elmondták, hogy egy ilyen per akár egy-két évig is elhúzódhat. Ezért egyszerűbb megoldást választottak.
„Ha a helyzet nem változik, bűnügyi feljelentést teszünk a megrendelő és kivitelező ellen, mert életveszélybe sodorták a helybelieket és községen áthaladókat” – mondta Sófalvi, és kiemelte: ha az aknafedelek ügye meg is oldódik, a településen áthaladó országutat kettéosztó betonfal felszámolásáért tovább harcolnak. Amint arról beszámoltunk, április 11-én több mint ötszáz autós tüntető követelte a csatornafedelek szakszerű felújítását, a betonfal eltávolítását és a gyalogosátjárók gombnyomásos jelzőlámpákkal való felszerelését a Marosvásárhely melletti községben.
Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.
A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
szóljon hozzá!