2011. december 19., 15:352011. december 19., 15:35
„Az összegek nagy része a hátrányos övezetekben gazdálkodók számára jóváhagyott területalapú támogatásokat jelentik. Emellett elszámolunk és kifizetünk minden olyan, uniós forrásból finanszírozott, beruházáshoz kapcsolódó pénzlehívási kérést is, amelyek a múlt hét péntekéig eljutottak a megyei kifizetési ügynökségekhez” – tájékoztatott Tánczos Barna.
A hét folyamán a Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség (APIA) számlájára kerül, év végéig pedig a gazdákhoz is eljut a területalapú nemzeti kiegészítő támogatás egy része is, míg az állattenyésztési támogatások kifizetésére 2012 januárjában-februárjában kerül majd sor.
„Az APIA számlájára a szaktárca ezen a héten több mint egy milliárd lejt utal át a Nemzeti Vidékfejlesztési Program 2-es tengelyének keretén belül kifizetett hátrányos helyzetű övezetekben gazdálkodók területalapú támogatásának fedezésére. A Halászati és Vidékfejlesztési Kifizetési Ügynökség által kezelt beruházások finanszírozására a minisztérium több mint 100 millió lejt utal át” – mondta az államtitkár.
Hozzátette: ezen kifizetésekkel, a két kifizetési ügynökség segítségével, a minisztérium által lehívott és a kedvezményezetteknek átutalt uniós források meghaladják az 1,4 milliárd eurót, ami 2015-ig a Románia rendelkezésére álló uniós alapok viszonylatában több mint 37 százalékos lehívási arányt jelent december végéig.
Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.
Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.
Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.
Sajátos feladatot osztott ki a megye vidéki rendőrőrsein tevékenykedő állománynak Szatmár megye rendőr-főkapitánya: naponta le kell mérniük a felhasznált tűzifamennyiséget.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szombaton kiadott időjárás-előrejelzése szerint vasárnaptól kedd délelőttig esőre, a szél élénkülésére, 1500 méter fölött pedig havas esőre és havazásra kell számítani Romániában.
Nem épül lakópark Nagybánya ikonikus természeti-kulturális örökségére, a Kereszthegyre a város polgármestere szerint. Egy helyi civil szervezet vezetője viszont állítja: nincs garancia erre.
Holtan találtak csütörtökön este a Beszterce-Naszód megyei Ilvamagura közelében egy bölényt, amely az elmúlt hetekben jelent meg a környéken.
Megkezdődött a feketetói őszi vásár: október 8. és 11. között ismét emberek tízezrei lepik el a Sebes-Körös partját, hogy Erdély egyik legrégebbi és legnagyobb régiségvásárán keressenek kincset a kacatok között.
Két tinédzser életét vesztette csütörtök este, miután motorkerékpárjukat elsodorta a vonat Csíkverebesen – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Megdöbbentő kijelentéseket tettek Brassó megyei polgármesterek a múlt hétvégi halálos medvetámadás után: többségük a civil szervezetektől való félelmében nem akarja elrendelni a medvék kilövését.