
Fotó: facebook/Vlad Voiculescu
A három regionális kórház projektje közvetlenül az Európai Bizottságtól kapott támogatásból valósul meg anélkül, hogy a román állami költségvetésből egyetlen banit is ráköltenének – jelentette be Vlad Voiculescu egészségügyi miniszter. A bejelentések értelmében Kolozsváron, Jászvásáron és Craiován épülnének meg a régiójukat kiszolgáló intézmények.
2016. június 16., 19:532016. június 16., 19:53
2016. június 16., 20:362016. június 16., 20:36
Vlad Voiculescu elmondta, az Európai Bizottság 150 millió eurót ad a három regionális egészségügyi intézmény megépítésére, azonban Romániának be kell mutatnia a három kórház tervét a megvalósíthatósági tanulmánnyal együtt. „Románia 150 millió euróról tárgyalt, ez kórházanként 50 millió eurót jelent. Ehhez azonban be kell tartani néhány feltételt, ellenkező esetben nem férünk hozzá a pénzhez. Jelenleg két tevékenység zajlik párhuzamosan. Először is a feltételek teljesítése, és itt jól állunk, időben végzünk, nem fogjuk elbukni az én mandátumom alatt. Eközben előkészítjük a három regionális kórház tervét\" – fogalmazott az egészségügyi tárca vezetője.
Mint magyarázta, a projektek előkészítése megvalósíthatósági tanulmányt feltételez, amiről az emberek azt gondolják, hogy „pénzszivattyú, és a valóság nem mindig cáfolja ezt meg\".
„Azonban a tervek előkészítése során a megvalósíthatósági tanulmány létfontosságú. Ha kapkodva készítjük el, akkor biztos rosszul fog elsülni. Szerencsére nagyon jó úton haladunk, segítséget nyújt az Európai Befektetési Bank és az Európai Bizottság. Ez garantálni fogja számunkra, hogy a megvalósíthatósági tanulmányokat jól elkészítik anélkül, hogy a nemzeti költségvetésből egy centet is erre a célra fordítanánk\" – szögezte le Vlad Voiculescu.
Dacian Cioloş miniszterelnök tavasszal a kincses városban jelentette be: a jelenlegi kormány minden tőle telhetőt megtesz, hogy idén ősszel elkezdődjenek a Kolozsváron, Jászvásáron és Craiován tervezett regionális kórházak építési munkálatai.
A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
szóljon hozzá!