Hirdetés

Kész a Székely Nemzeti Tanács őrtüzes terve

A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) kidolgozta már a tervét arra vonatkozóan, hogy október 25-én a Székelyföld körülbelül 750 km hosszúságú határán, kilométerenként óriásmáglyát gyújtsanak, vagy esetenként – a helyi viszonyoktól függően – kapcsoljanak fel fényszórókat naplemente után, egy előre megállapított időpontban – jelentette ki Gazda Zoltán. 

Bíró Blanka

2015. június 30., 19:222015. június 30., 19:22

A Sepsiszéki Székely Tanács elnöke a Krónikának elmondta, nem ért egyet Tamás Sándorral, az RMDSZ háromszéki szervezetének elnökével, aki szerint az elképzelés kivitelezhetetlen, mert az erdős területeken veszélyes lenne kilométerenként tüzet gyújtani.

„Jól ismerjük a Székelyföld határát, és jártunk már erdőben, tudjuk, mit kell tennünk” – jegyezte meg Gazda Zoltán. Mint mondta, Háromszék legmagasabb pontján, a több mint 1700 méteres Lakócán nem lesz tűz, helyette az 1300 méter magasan lévő Barta-mezőn lobbannak fel az őrlángok. Gazda úgy véli, kiválóan látszik az is, ha gépkocsik, motorkerékpárok vagy generátorok fényét tükrökkel vetítik az égre.

Az SZNT terve szerint a Székelyföld határán lévő településeken kijelölnek egy-egy gyülekezőhelyet, ahol ökumenikus istentiszteletet tartanak, de várhatóan kulturális műsort is szerveznek. A két település közötti kilométerenkénti őrtüzeket a tűzfelelősök gyújtják majd meg ugyanabban az időpontban.

A Sepsiszéki Székely Tanács elmondta, levelet küldtek a határtelepülések önkormányzatainak, hogy biztosítsanak gyülekezési pontokat, de a többi székelyföldi polgármestert is arra kérik, hogy jelöljék meg, melyik határ menti településhez csatlakoznak, ugyanakkor a magyarországi testvértelepüléseket is meghívják. Szeretnének műholdfelvételt készíttetni az akcióról, ám azt csak szakaszonként lehet összerakni, mert ha egész Székelyföldet befogják, már nem látszanak a tüzek.

Gazda Zoltán elmondta, hivatalos levélben még nem tájékoztatták az RMDSZ-t a tervről, próbáltak azonban személyesen találkozni a szövetség vezetőivel, de még nem kaptak időpontot. Mint ismeretes, a rendezvénnyel az SZNT Bukarest és a nagyvilág tudomására hozná, hogy a Székelyföldet sem feldarabolni, sem beolvasztani nem hagyják.

Tamás Sándor, az RMDSZ háromszéki elnöke korábban azt javasolta, inkább a 2013 októberében tartott székelyek nagy meneteléséhez hasonló rendezvény megszervezésére lenne szükség a magyar politikai szervezetek összefogásával.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 18., hétfő

Igazolták a laborvizsgálatok a hantavírus-fertőzést az aradi páciensnél

Igazolták a laborvizsgálatok a hantavírus-fertőzést az aradi megyei sürgősségi kórházban kezelt betegnél; a páciens állapota stabil, öntudatánál van, együttműködő – közölte hétfőn az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).

Igazolták a laborvizsgálatok a hantavírus-fertőzést az aradi páciensnél
Hirdetés
2026. május 18., hétfő

Erdélyi megyeszékhelyen kellett medve miatt riasztani a lakosságot

Medve miatt kellett riasztani a lakosságot Besztercén vasárnap este.

Erdélyi megyeszékhelyen kellett medve miatt riasztani a lakosságot
2026. május 17., vasárnap

Lehűlés következik, a meteorológusok elmondták, mikor lesz meleg

Lehűlésre figyelmeztetnek a meteorológusok, a jövő hét elején hideg levegő áramlik a térségbe.

Lehűlés következik, a meteorológusok elmondták, mikor lesz meleg
2026. május 17., vasárnap

Már Kolozsvár közvetlen közelében is egyre sűrűbben bukkan fel a medve

Immár nemcsak a székelyföldi településeken gyakori látogató a medve: Kolozsvár közvetlen közelében is egyre gyakrabban bukkan fel, a hétvégén két helyen is látták.

Már Kolozsvár közvetlen közelében is egyre sűrűbben bukkan fel a medve
Hirdetés
2026. május 17., vasárnap

Hitből, közmunkából, összefogásból újult meg az almásmálomi templom

Öt év alatt egyszer sem lankadt a gyülekezet lelkesedése, elhivatottsága Almásmálomon, ahol bár érkezett külső segítség is, döntő részben a hívek adományainak és a közmunkának köszönhetően sikerült felújítani a református műemléktemplomot.

Hitből, közmunkából, összefogásból újult meg az almásmálomi templom
2026. május 17., vasárnap

Átadták az idei Wagner Nándor-díjakat Nagyváradon

A Partiumi Keresztény Egyetem Sulyok István-épületének amfiteátrumában került sor pénteken az idei Tudományos Diákköri Konferencia keretében a Wagner Nándor szobrászművész szellemi örökségét ápoló Academia Humana Alapítvány pályázati díjkiosztójára.

Átadták az idei Wagner Nándor-díjakat Nagyváradon
2026. május 16., szombat

Toroczkai László a magyar külügyminiszter közbenjárását kéri a nagyváradi premontrei rendház ügyében

Nyílt levélben fordult Toroczkai László, a Mi Hazánk mozgalom elnöke Orbán Anita külügyminiszterhez a nagyváradi premontrei rendház és templom ügyében. A politikus szerint a román hatóságok jogsértő módon próbálják kiszorítani a rendet az épület

Toroczkai László a magyar külügyminiszter közbenjárását kéri a nagyváradi premontrei rendház ügyében
Hirdetés
2026. május 16., szombat

Nemi erőszak: elfogták egy 12 éves lány támadóját Kolozsváron

Egy 12 éves kislány nemi erőszak áldozata lett Kolozsvár egyik utcáján. Az édesapja feljelentése nyomán a rendőrök két hét alatt fogták el a 42 éves, kolozsvári illetőségű gyanúsítottat.

Nemi erőszak: elfogták egy 12 éves lány támadóját Kolozsváron
2026. május 16., szombat

Pénzt adott kölcsön uzsorakamatra, majd megfenyegette áldozatait egy brassói nő

Uzsorakamatokra pénzt kölcsönző Brassó megyei nőt vett őrizetbe a rendőrség. Az uzsorabűncselekményt elkövető gyanúsított zsarolta és megfenyegette áldozatait.

Pénzt adott kölcsön uzsorakamatra, majd megfenyegette áldozatait egy brassói nő
2026. május 16., szombat

Lejárt szavatosságú gyógyszerek veszélyeire figyelmeztetnek az orvosok

Sokan tartanak otthon lejárt szavatosságú orvosságokat, korábbi kezelések után megmaradt gyógyszereket, és újra beszedik őket, amikor hasonló tünetek jelentkeznek. Azonban a lejárt szavatosságú gyógyszerekkel körültekintően kell bánni.

Lejárt szavatosságú gyógyszerek veszélyeire figyelmeztetnek az orvosok
Hirdetés
Hirdetés