Hirdetés

Késve és drágán érkező iskolabuszok

Bihar megye – A diákok szállítására szánt járműveket országszerte december közepén osztották szét, Nagyváradra azonban csak január 16-án érkeztek meg az iskolabuszok. Az átadáshoz szükséges iratokat a szállító cég viszont napokkal később mellékelte a szállítmányhoz, így a Bihar megyei tanfelügyelőség vezetői csak tegnap adhatták át a 13 kisbuszt az igénylő önkormányzatoknak.

2007. január 30., 00:002007. január 30., 00:00

Ákos Zoltán főtanfelügyelő-helyettes elmondta: Bihar megye iskolái három részletben jutnak kisbuszokhoz. Három járművet december elején kaptak, tizenhármat tegnap osztottak szét. További három busz – amelyet nem a minisztériumi program keretében, hanem sikeres önkormányzati pályázat eredményeképpen kapnak – később érkezik majd a megyébe. Ezek közül egyik Érsemjénbe kerül majd.
A Volkswagen márkájú, 16 férőhelyes kisbuszokat a nagyváradi Emanuil Gojdu Főgimnázium udvarán vették át az érintett települések polgármesterei és az iskolaigazgatók. A szállítóeszközzel gazdagodott települések között csak Székelyhídon él magyar ajkú lakosság: Gyurcsik Zoltán polgármester és Hegyesi Viktor, a Petőfi Sándor Gimnázium igazgatója, illetve az önkormányzat által alkalmazott gépkocsivezető vette át a járművet. Naponta 5 településről szállítják Székelyhidra a diákokat, akik korábban a környező falvak iskoláinak román tagozatán az 5-8 osztályban tanultak, ám létszámhiány miatt ezeket az osztályokat felszámolták. Reggelente és esténként hat-hat fordulóval sikerül minden tanulót összegyűjteni és iskolába, illetve hazaszállítani. Gyurcsik Zoltán szerint, ha Székelyhídon elkészül a tervezett új iskolaközpont, akkor még több iskolabuszra lesz szükségük, egyelőre azonban még nem tudni melyek azok a települések, ahol be fogják zárni az iskolákat.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) az Országos Korrupcióellenes Bizottságtól kérte a tanügy-minisztérium mikrobusz-vásárlási akciójának kivizsgálását, szerintük ugyanis korrupciógyanús a Mihail Hãrdãu miniszter vezette tárca járművásárlása. „A luxusautókat kedvelő tanügyi vezetők közreműködésével a tanügy-minisztérium 500 iskolabuszt vásárolt, olyan áron amely azok piaci értékét jóval meghaladja, anélkül hogy éltek volna azzal a lehetőséggel amelyet a nagybani autóforgalmazók ilyen mennyiségű jármű esetén felajánlanak ” – áll a párt közleményében. Az iskolabuszokért az oktatási tárca összesen mintegy 53,5 millió lejt fizetett. A PSD szerint a minisztérium 3–4 ezer euróval többet fizetett egy buszért annak piaci áránál, ezzel mintegy másfél millió eurós kárt okozva az államnak A kivizsgálás eredményétől függően a PSD fenntartja magának azt a jogot, hogy az ügy miatt a 115/1999-es, a miniszteri jogkört meghatározó törvényre hivatkozva a parlamentben vádat emeljen a tanügyminiszter ellen, áll a közleményben.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 26., vasárnap

A román hatóságok tüntették el, most ők követelik vissza: csak eredeti talapzatán állhat a Darányi-szobor köztéren

A bukaresti műemlékvédelem csak akkor hajlandó engedélyezni az évtizedeken át elveszettnek hitt műalkotás köztéri elhelyezését, ha eredeti talapzatára – vagy annak hű másolatára – állítják fel, amit éppen a román hatóságok bontottak.

A román hatóságok tüntették el, most ők követelik vissza: csak eredeti talapzatán állhat a Darányi-szobor köztéren
Hirdetés
2026. április 25., szombat

Az oktatás a közösség önértelmezése is. Fennállása 35. évfordulóját ünnepelte az RMPSZ

Jubileumi emlékrendezvénnyel ünnepelte megalakulásának 35. évfordulóját szombaton a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége.

Az oktatás a közösség önértelmezése is. Fennállása 35. évfordulóját ünnepelte az RMPSZ
2026. április 25., szombat

Még egy ideig megcsodálható Kalotaszeg egyik jelképe, a riszegvirág

A kora tavaszi időszakban pompázik a Kárpát-medence számos vidékén megtalálható, ám igazán Kalotaszeg nevével egybeforrt riszegvirág. Aki teheti, ebben az időszakban még megcsodálhatja a védett növényt.

Még egy ideig megcsodálható Kalotaszeg egyik jelképe, a riszegvirág
2026. április 24., péntek

Vasúti munkálatokat végeznek a Székelyföldön, egy szakaszon szeptember közepéig nem fognak közlekedni a vonatok

A vasúti infrastruktúra egyes szakaszain munkálatokat végeznek, emiatt május 25. és szeptember 16. között nem fognak vonatok közlekedni Brassó és Csíkszereda között.

Vasúti munkálatokat végeznek a Székelyföldön, egy szakaszon szeptember közepéig nem fognak közlekedni a vonatok
Hirdetés
2026. április 24., péntek

Látóhatáron belül a zilahi körgyűrű északi szakasza is

Jóváhagyta a bukaresti közlekedési minisztérium a zilahi körgyűrű újabb, északi szakaszának projektjét, amelyet 140 millió euróból valósíthatnak meg. Az újabb beruházás a késések és a kínai kivitelezői premier miatt hírhedtté vált déli szakaszt követheti.

Látóhatáron belül a zilahi körgyűrű északi szakasza is
2026. április 24., péntek

Etikai vétség miatt marasztalta el a MÚRE a poloskát kaszaboló videót közzétevő székelyföldi újságírót

Rövid idő alatt széles körben elterjedt Bodor János, a Háromszék újságírójának videója, amelyben egy székelyruhás alak egy, a Tisza Párt logójával ellátott „poloskát” kaszabol.

Etikai vétség miatt marasztalta el a MÚRE a poloskát kaszaboló videót közzétevő székelyföldi újságírót
2026. április 24., péntek

Az erdélyi és a helyi alkotóké lesz a főszerep a 33. Szent György Napokon

Az erdélyi és a helyi alkotóké lesz a főszerep a péntek este kezdődő 33. Szent György Napokon, amely május 3-áig várja a közönséget Sepsiszentgyörgyön.

Az erdélyi és a helyi alkotóké lesz a főszerep a 33. Szent György Napokon
Hirdetés
2026. április 24., péntek

Oktatási-nevelési támogatások: Erdélyben enyhén csökkent a kérelmezők száma

Erdélyben enyhén csökkent a Szülőföldön Magyarul Program keretében nyújtott oktatási-nevelési támogatást kérelmezők száma, ami demográfiai okokra vezethető vissza – derül ki a Rákóczi Szövetség gyorsjelentéséből.

Oktatási-nevelési támogatások: Erdélyben enyhén csökkent a kérelmezők száma
2026. április 24., péntek

Európai egészségbiztosítási kártya román módra: hónapokat késhet a fontos okmány kézbesítése

Számos előnyt, legfőképpen nyugodtabb külföldi utazást biztosít az Unió területén az európai egészségbiztosítási kártya – már ha megkapjuk.

Európai egészségbiztosítási kártya román módra: hónapokat késhet a fontos okmány kézbesítése
2026. április 23., csütörtök

Újjászülethet Beszterce múltja: 20 millió euróból menthetik meg a város ikonikus épületeit

Európai uniós támogatással újulhat meg Beszterce három meghatározó műemléke: a Búzasor gótikus árkádsor, az egykori Omnia mozi épülete, valamint a régi városháza.

Újjászülethet Beszterce múltja: 20 millió euróból menthetik meg a város ikonikus épületeit
Hirdetés
Hirdetés