Fotó: Rompres
2007. február 06., 00:002007. február 06., 00:00
Bár a szabályzat szerinta nők legfennebb 12, a férfiak pedig 15 kilogrammos táskátcipelhetnek, a jelenlegi gyakorlat szerint egy kihordó naponta30 kilogrammnál is súlyosabb táskátkénytelen magával vinni. A teherhordás miattsokan megbetegedtek, és a betegszabadságon lévőkmunkáját is el kell végezni.
A postások tiltakozásánakcélja, hogy a kormány törölje a RománPostát a pénzügyi felügyelet aláhelyezett vállalatok és intézményeklistájáról, és ezáltal teremtsenlehetőséget a bérek emelésére ésúj személyek alkalmazására. A RománPostát 2001-ben helyezték pénzügyifelügyelet alá, több veszteségesen működővállalattal és intézménnyel együtt.A felügyelet alatt álló intézményekalkalmazottai nem sztrájkolhatnak.
Matei Brãtianu, a postai dolgozókattömörítő szakszervezetek szövetségénekországos vezetője elmondta: a vállalatnáljelenleg a szükséges létszámnálmintegy 3 ezerrel kevesebb alkalmazott dolgozik. A személyzetiállomány bővítésén kívülkérik a több mint 40 ezer túlórakifizetését is. Brãtianu szerint erre a célraközel 30 ezer eurót kellene elkülöníteni.
Cornel Radu, a Kovászna megyeipostások szakszervezeti vezetője szerint hiba volt felügyeletalá helyezni az intézményt, mivel tevékenységenyereséges. Radu szerint az ország 66 100 postaialkalmazottja többségének havi jövedelme nemtöbb, mint az országos minimálbér, sőt9800-an ennél is kevesebbet kapnak kézhez. „Ilyenkörülmények között senkit nem vonz ez aszakma” – mondta a szakszervezeti vezető. Úgy véli,munkaköri leírásuk szigorú betartásamiatt késésekre kell majd számítani aküldemények kézbesítésekor.
A statisztikák azt igazolják,hogy a háromszékiek évről évre egyrekevésbé veszik igénybe a posta szolgáltatásait.A korszerű kommunikációs eszközöktérhódítása miatt az elmúltévekben egyre kevesebb levelet küldenek postán amagánszemélyek, emelkedőben van viszont a hivataloslevelek száma. Ezek nagy részét a pénzügyifelszólítások, illetve a különbözőszámlák teszik ki. Ugyanakkor a különbözőcégek egyre több reklámanyagot, szórólapotjuttatnak el a fogyasztókhoz a postai szolgáltatásoksegítségével.
Magyar kulturális napokat tartanak a Szilágy megyei Zsibón, Wesselényi Miklós szülővárosában. A rendezvény nem csupán szórakozást kínál, hanem közösségépítő, kulturális élményt nyújt egy olyan szórványtelepülésen, ahol ritkák a magyar nyelvű programok.
A rendezvény nemcsak a gasztronómiáról vagy a szükségletek kielégítéséről szólt, hanem a hagyomány folytatásáról, az őszi befőzés szokásának tovább éltetéséről.
Állagmegőrzési munkálatokat végeznek a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház északi tornyán és felső tetőszerkezetén, a munkálatokat a román Nemzeti Örökségvédelmi Intézet és a Főegyházmegye finanszírozza.
Több mint ezer marosvásárhelyi lakos írta alá azt a petíciót, amelyben arra kérik a hatóságokat, hogy az Azomureș számára kiadandó új integrált környezetvédelmi engedélybe szigorú feltételeket foglaljanak bele – tájékoztattak szerdán a kezdeményezők.
Egyedülálló kezdeményezés indult Brassóban: ingyenesen kapnak fogkrémet és egészségügyi betétet a diákok – jelentette be a határozattervezetet a város polgármestere.
152 év után először szerelték le kedden a vajdahunyadi vár Buzogány-tornyán álló, Hunyadi János ábrázoló szobrot – jelentette be a dél-erdélyi város önkormányzata.
Méhész és apiterapeuta házaspárhoz látogattunk el az aranyosszéki Kövenden. Gazdaszemmel című videós riportsorozatunk újabb részében annak jártunk utána, hogyan gyógyítanak a méhek és a méhészeti termékek.
A Srí Lankáról érkezett vendégmunkások is anyanyelvükön hallgathatnak misét a temesvári római katolikus székesegyházban – erről beszélt Pál József Csaba temesvári püspök a templomba látogató Nicușor Dan államfőnek.
Az RMDSZ-frakció javaslatára díszpolgári címet adományozott kedden a Kolozs Megyei Tanács Ráduly-Zörgő Éva logopédusnak, iskolapszichológusnak, sportvezetőnek, egyetemi oktatónak, olimpikon gerelyhajítónak.
Az eredetileg 2024 áprilisára tervezett befejezéshez képest már másfél év eltelt, és az Arad megyei kisváros önkormányzata továbbra sem tudja megmondani, mikorra készülhet el a beruházás.