
Hatalmas kerülőt és időveszteséget jelent a szállítócégeknek, hogy a Maros megyei útügyi hatóság lezárta a teherforgalom előtt az Újszékely és Héjjasfalva közötti, életveszélyessé vált ideiglenes hidat.
2016. június 21., 17:122016. június 21., 17:12
Lezárták a teherforgalom előtt a Nagy-Küküllőn átívelő, életveszélyessé vált ideiglenes hidat Hargita és Maros megye határán, Újszékely és Héjjasfalva között. A korlátozás sok bosszúságot okoz a teherfuvarozó cégeknek, ugyanis csak 120 kilométeres kitérővel tudják elkerülni az átkelőt, ráadásul az új, nagy teherbírású híd felépítéséről egyelőre semmit nem lehet tudni.
A korlátozással kapcsolatban Gheorghe Ispas, a Maros megyei útügyi hatóság vezetője érdeklődésünkre elmondta, a régi fémhíd már 2008 előtt veszélyessé vált, emiatt ideiglenes átkelőt kellett építeniük, azonban ennek 2013-ban lejárt a jótállási ideje. „Mivel azóta nem történt semmi érdemleges az ügyben, két hete kértünk egy szakértői véleményt a híd jelenlegi állapotáról. A vizsgálat eredményei alapján a híd teherbírása nem teszi lehetővé, hogy nehéz járművek használják” – magyarázta Ispas.
A hídra tíz tonnánál súlyosabb gépjárművet nem engedhetnek ráhajtani. A vizsgálat elkészítésekor a szakértőt arra kérték, hogy mérje fel a régi fémhíd állapotát, hátha egy szerényebb beruházással járhatóvá tehetnék. „Sajnos a fémhíd veszélyes és javíthatatlan. Vadonatúj híd kell erre az átkelőhelyre, de ekkora beruházást csak a brassói területi igazgatóság engedélyezhet” – tette hozzá az igazgató.
Bár a hídon átvezető 13C jelzésű országút nem nevezhető forgalmasnak – a szakértői felmérés előtt számolt napi átlag 1200 jármű könnyű terheltséget jelent –, Ispas szerint ettől függetlenül be kellett vezetniük a korlátozást. Elmondta továbbá, aki Segesvár irányából Udvarhelyre tart, csak balavásári vagy kőhalmi kerülővel tudja ezt megtenni, ami 120 kilométeres, több mint kétórás kitérőt jelent.
Az egyik székelyudvarhelyi szállítócég igazgatója, Barabás Levente elmondta, hosszú távú fuvarjaiknál sokkal többe kerül nekik a kerülő, mint a 200 lejes üzemanyag, amivel ez jár. Ha pusztán az idővel számolnak, logisztikailag akkor is komoly problémát jelent. „Pihenőt kell betervezni, ami elég komplikált folyamat: ha nagyon hosszú út részeként tervezünk a kerülővel, az is megtörténhet, hogy egy teljes hétvégén kell várakozni valamelyik németországi kamionospihenőben” – magyarázta. Hozzáfűzte, további jelentős vesztességet jelent a jármű kopása, valamint hogy nem tud határidős fuvart vállalni.
A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
szóljon hozzá!