2012. január 12., 17:102012. január 12., 17:10
Az RMDSZ politikusai csütörtökön egyeztettek az egészségügyi törvénytervezetről, a megbeszéléseken részt vett Ritli László tárcavezető is. Kelemen Hunor szövetségi elnök az ülést követően rövid sajtónyilatkozatban ismertette az egyeztetés részleteit. Mint mondta: a reformokat folytatni kell, de csak olyan formában, hogy a reform az adófizetőket szolgálja. Ezért a közvitán lévő törvénytervezethez konkrét, módosító javaslatokat nyújtanak be, a tervezet mindegyik fejezetéhez.
Az RMDSZ elnöke szerint legalább hatvan napos közvitának kell megelőznie a törvény napirendre tűzését, a felelősségvállalást ebben az esetben nem tartják elfogadhatónak. Ritli László egészségügyi miniszter januárban és februárban az ország számos megyéjében konzultációkat szervez, amelyeken a problémás kérdésekre keresik a megoldásokat.
„Meggyőződésem, hogy ebben az esetben a parlamenti vitát nem lehet megkerülni, és azt követően a rendszer úgy alakul át, hogy a közegészségügyi szolgáltatásokat jobbá, átláthatóbbá, gyorsabbá lehet tenni, úgy, hogy az minden polgár érdekeit szolgálja” – nyilatkozta Kelemen Hunor.
Kelemen reméli, hogy miután közvita lezárul a jogszabály-tervezet politikailag vállalható lesz, és jelentősen átalakul a jelenlegi verzióhoz képest.
A szövetségi elnök már korábban is jelezte: az egészségügyi törvény kapcsán nem kerül szóba a kormány felelősségvállalása, hanem a parlamentnek kell megvitatnia a tervezetet.
Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.
Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.
Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.
Sajátos feladatot osztott ki a megye vidéki rendőrőrsein tevékenykedő állománynak Szatmár megye rendőr-főkapitánya: naponta le kell mérniük a felhasznált tűzifamennyiséget.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szombaton kiadott időjárás-előrejelzése szerint vasárnaptól kedd délelőttig esőre, a szél élénkülésére, 1500 méter fölött pedig havas esőre és havazásra kell számítani Romániában.
Nem épül lakópark Nagybánya ikonikus természeti-kulturális örökségére, a Kereszthegyre a város polgármestere szerint. Egy helyi civil szervezet vezetője viszont állítja: nincs garancia erre.
Holtan találtak csütörtökön este a Beszterce-Naszód megyei Ilvamagura közelében egy bölényt, amely az elmúlt hetekben jelent meg a környéken.
Megkezdődött a feketetói őszi vásár: október 8. és 11. között ismét emberek tízezrei lepik el a Sebes-Körös partját, hogy Erdély egyik legrégebbi és legnagyobb régiségvásárán keressenek kincset a kacatok között.
Két tinédzser életét vesztette csütörtök este, miután motorkerékpárjukat elsodorta a vonat Csíkverebesen – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Megdöbbentő kijelentéseket tettek Brassó megyei polgármesterek a múlt hétvégi halálos medvetámadás után: többségük a civil szervezetektől való félelmében nem akarja elrendelni a medvék kilövését.