Hirdetés

Kedvezmény az adósoknak Gyergyószentmiklóson

A gyergyószentmiklósi önkormányzat döntése értelmében mentesülnek a kamatok 70 százaléka alól azok a helyi magán- és jogi személyek, akik március 31-áig törlesztik tartozásaikat. 

Balázs Katalin

2016. március 15., 19:552016. március 15., 19:55

A határozat a 2015. szeptember 30-án a helyi adóügyi osztályon jegyzett összes hátralékra érvényes, amennyiben az adófizető teljes mértékben törleszti az alapadósságot, az erre kiszabott kamat 30 százalékát, valamint az idei adók és illetékek első fél évre vonatkozó összegének felét is kifizeti.

A határozattervezetben annak kifüggesztésekor még csak a kamat felének eltörlése szerepelt, a hetven százalékra való növelés a most beiktatott módosító javaslatnak köszönhető. Az Arbor Vállalkozók Szövetsége javasolta, hogy a 2015/44-es számú sürgősségi kormányrendeletben megengedett legmagasabb kedvezményt fogadja el a testület, tekintettel a helyi gazdasági környezetre és a cégek általános gazdasági mutatóira.

A döntéssel a tartozások mielőbbi törlesztésének ösztönzése, ezáltal pedig a bevételek növelése volt a cél – hangzott el a képviselő-testület ülésén. Mint kiderült, közel 1,9 millió lej kintlévőség szerepel jelenleg a helyi adók és illetékek osztályának nyilvántartásában. Ebből tavaly 604 ezer, 2014-ben 415 ezer, 2013-ban 359 ezer és 2012-ben mintegy 510 ezer lejnyi kintlevőség keletkezett. Amennyiben március végéig az adott lehetőséggel élnek az adósok, a város összesen 160–180 ezer lej kamat elengedésével számol, de számottevő lesz a változás a bevételi oldalon is.

A kérdésre, hogy nyilvánosságra lehet-e hozni az adósok listáját, a pénzügyi osztály vezetője elmondta, a vonatkozó jogszabály már lehetővé teszi, hogy a helyi tanács megszabhasson egy olyan tartozásküszöböt, amely fölött nyilvánosságra hozható az adós neve és a tartozás mértéke is. Jelen pillanatban viszont nincs erre helyi rendelkezés. Az adókamat-csökkentési döntés máris érvénybe lépett, a felmentés igényléséhez természetes személyek egy kérést, jogi személyek több cégdokumentumot is kell hogy mellékeljenek (bejegyzési okirat másolata, előző évi mérleg másolata, közjegyző által hitelesített nyilatkozatok).

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult

Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba

A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba
2026. augusztus 14., péntek

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez

Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez
2026. augusztus 14., péntek

Elkezdődhet egy székelyföldi autópálya-szakasz építése

A közúti beruházásokért felelős társaság (CNIR) csütörtökön kiadta a megbízást az Erdélyt Moldvával összekötő, A8-as sztráda Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti (1D jelzésű) szakasza kivitelezésének elindítására.

Elkezdődhet egy székelyföldi autópálya-szakasz építése
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Húszezernél is több zarándokot várnak az ősi kegyhelyre, Máriaradnára

Nemcsak római katolikusok zarándokolnak a csodatevő Mária-képhez, hanem felekezetre és nemzetiségre való tekintet nélkül jönnek fohászkodni a hívek a Szűzanyához, ezért több nyelven celebrálnak szentmiséket a Maros völgyében található kegytemplomban.

Húszezernél is több zarándokot várnak az ősi kegyhelyre, Máriaradnára
2026. augusztus 13., csütörtök

Identitásőrzés és nyitás: bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok

Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.

Identitásőrzés és nyitás: bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok
2026. augusztus 13., csütörtök

Fekete mentő botrány: a TikTok több összeesküvés-elméletet terjesztő videót törölt, mint amennyit a médiahatóság kért

A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.

Fekete mentő botrány: a TikTok több összeesküvés-elméletet terjesztő videót törölt, mint amennyit a médiahatóság kért
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren

A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren
Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren
2026. augusztus 13., csütörtök

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren

2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

2026. augusztus 12., szerda

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai

Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai
Hirdetés
Hirdetés