Karácsonyi ajándékok az időseknek

Míg Hargita megyében a megyei tanács ajándékozta meg a térség városaiban élő idős rászorulókat, a marosvásárhelyi öregotthonban a református egyház szervezésében a marosszentkirályi gyülekezet teremtett karácsonyi hangulatot. „Figyelemfelkeltő céllal látogattam meg a megye három nagyobb városában három-három hátrányos helyzetű személyt” – jelentette ki Bunta Levente, Hargita Megye Tanácsának elnöke a testület által szervezett segélyezési akción

Gazda Árpád

2006. december 22., 00:002006. december 22., 00:00

A megyei tanács szociális és gyermekvédelmi igazgatósága a Caritassal közösen 900 idős rászorulót ajándékozott meg 50 lej értékű csomagokkal. Bunta csütörtöki ajándékozó körútját Székelyudvarhelyen kezdte, majd Csíkszeredában osztogatott ajándékokat, végül Gyergyószentmiklóson látogatott meg három hátrányos helyzetű idős embert. „Sajnos olyan világban élünk, amelyben egyre több ember válik idős korára elhagyatottá, rászorulóvá” – fejtette ki Bunta. Hozzátette, a látogatásokkal a tehetősebbek figyelmét kívánta felhívni az adakozásra. „Karácsonykor nem csak kapni, adni is jó” – fogalmazta meg a tanácselnök.
A Caritas szociális hálózatában nyilvántartott, nehéz anyagi helyzetben élő személyek alapélelmiszerekből – cukor, olaj, liszt, rizs, margarin, konzervek – valamint tisztítószerekből és édességből álló csomagot vehettek át.
A református egyház több mint egy évtizede minden karácsony előtt szeretetcsomagokkal lepi meg a marosvásárhelyi öregotthon lakóit. Idén a marosszentkirályi gyülekezetre került sor, ahol több hetes készülődés előzte meg a marosvásárhelyi látogatást. A gyülekezet fiataljai magyar és román nyelvű karácsonyi műsorral készültek, az asszonyok pedig összeállították azokat a csomagokat, amelyeket csütörtökön adtak át az otthon lakóinak. Veress László marosszentkirályi református lelkipásztor lapunknak elmondta, a gyülekezet életében nagy eseménynek számított, hogy együtt ünnepelhettek az állami otthon lakóival. A Zsidó vértanúk utcájában működő állami öregotthonban 85 ajándékcsomagot adtak át az időseknek.

Antal Erika, Jánossy Alíz

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. október 01., szerda

Gasztronómia és hagyományéltetés: Szilvanap a Tornyai Tájházban

A rendezvény nemcsak a gasztronómiáról vagy a szükségletek kielégítéséről szólt, hanem a hagyomány folytatásáról, az őszi befőzés szokásának tovább éltetéséről.

Gasztronómia és hagyományéltetés: Szilvanap a Tornyai Tájházban
2025. október 01., szerda

Restaurálják a Gyulafehérvári Római Katolikus Szent Mihály-székesegyházat

Állagmegőrzési munkálatokat végeznek a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház északi tornyán és felső tetőszerkezetén, a munkálatokat a román Nemzeti Örökségvédelmi Intézet és a Főegyházmegye finanszírozza.

Restaurálják a Gyulafehérvári Római Katolikus Szent Mihály-székesegyházat
2025. október 01., szerda

Az Azomureș által okozott zaj- és légszennyezés elleni sürgős fellépést követelnek a marosvásárhelyiek

Több mint ezer marosvásárhelyi lakos írta alá azt a petíciót, amelyben arra kérik a hatóságokat, hogy az Azomureș számára kiadandó új integrált környezetvédelmi engedélybe szigorú feltételeket foglaljanak bele – tájékoztattak szerdán a kezdeményezők.

Az Azomureș által okozott zaj- és légszennyezés elleni sürgős fellépést követelnek a marosvásárhelyiek
2025. október 01., szerda

Ingyenesen kapnak fogkrémet és tisztasági betétet a diákok egy erdélyi városban

Egyedülálló kezdeményezés indult Brassóban: ingyenesen kapnak fogkrémet és egészségügyi betétet a diákok – jelentette be a határozattervezetet a város polgármestere.

Ingyenesen kapnak fogkrémet és tisztasági betétet a diákok egy erdélyi városban
2025. október 01., szerda

Leszerelték Hunyadi János szobrát a vajdahunyadi vár Buzogány-tornyának tetejéről

152 év után először szerelték le kedden a vajdahunyadi vár Buzogány-tornyán álló, Hunyadi János ábrázoló szobrot – jelentette be a dél-erdélyi város önkormányzata.

Leszerelték Hunyadi János szobrát a vajdahunyadi vár Buzogány-tornyának tetejéről
2025. október 01., szerda

Méz, propolisz és zümmögés: természetes gyógymódok Aranyosszéken (VIDEÓ)

Méhész és apiterapeuta házaspárhoz látogattunk el az aranyosszéki Kövenden. Gazdaszemmel című videós riportsorozatunk újabb részében annak jártunk utána, hogyan gyógyítanak a méhek és a méhészeti termékek.

Méz, propolisz és zümmögés: természetes gyógymódok Aranyosszéken (VIDEÓ)
2025. szeptember 30., kedd

A Srí Lanka-iak is anyanyelvükön hallgathatnak misét Temesváron – tudta meg Nicușor Dan Pál József Csaba püspöktől

A Srí Lankáról érkezett vendégmunkások is anyanyelvükön hallgathatnak misét a temesvári római katolikus székesegyházban – erről beszélt Pál József Csaba temesvári püspök a templomba látogató Nicușor Dan államfőnek.

A Srí Lanka-iak is anyanyelvükön hallgathatnak misét Temesváron – tudta meg Nicușor Dan Pál József Csaba püspöktől
2025. szeptember 30., kedd

Kolozs megye díszpolgára lett Ráduly-Zörgő Éva olimpikon gerelyhajító, iskolapszichológus

Az RMDSZ-frakció javaslatára díszpolgári címet adományozott kedden a Kolozs Megyei Tanács Ráduly-Zörgő Éva logopédusnak, iskolapszichológusnak, sportvezetőnek, egyetemi oktatónak, olimpikon gerelyhajítónak.

Kolozs megye díszpolgára lett Ráduly-Zörgő Éva olimpikon gerelyhajító, iskolapszichológus
2025. szeptember 30., kedd

Másfél éves késésben a turistacsalogatónak szánt millenniumi híd felújítása

Az eredetileg 2024 áprilisára tervezett befejezéshez képest már másfél év eltelt, és az Arad megyei kisváros önkormányzata továbbra sem tudja megmondani, mikorra készülhet el a beruházás.

Másfél éves késésben a turistacsalogatónak szánt millenniumi híd felújítása
2025. szeptember 30., kedd

Kuriózumnak ígérkezik a Resicabánya feletti függő sétány és kerékpárút

Függő sétányt alakítanak ki a Resicabánya központja felett átívelő egykori ipari drótkötélpályából. Az egykori ipari létesítmény több mint 700 méter hosszú, gyalogosoknak és kerékpárosoknak szánt sétálóutcává alakul át a város fölött 30 méteren.

Kuriózumnak ígérkezik a Resicabánya feletti függő sétány és kerékpárút