
Fotó: Presidency.ro
Klaus Johannis részt vett szombaton az erdélyi szászok találkozóján. Az államfőt minden mondata után megtapsolták a nagyszebeni Nagypiac téren, az erdélyi szászok 1990 után szervezett legnagyobb találkozóján.
2017. augusztus 05., 16:102017. augusztus 05., 16:10
2017. augusztus 05., 16:112017. augusztus 05., 16:11
„Meg vagyok hatódva: a Nagypiac tér nem elég nagy ahhoz, hogy mindenkit befogadjon. Nagyon örvendek, hogy az idősek mellett sok gyereket is látok” – mondta az államfő, aki korábban Nagyszeben polgármestere volt.
Klaus Johannis az Agerpres szerint emlékeztetett:
Fotó: Presidency.ro
Az államfő azt mondta: „a szász közösség példát mutatott az egész világnak”. A Nagypiac téri ünnepség Románia és Erdély himnuszával kezdődött. Az államfő románul és németül szólt az egybegyűltekhez. A nagyszebeni történelmi találkozón mintegy 12 000 romániai, ausztriai, németországi szász vesz részt, de érkeztek vendégek az Egyesült Államokból is.
Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.
A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.
Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn meghosszabbította a sárga, vagyis elsőfokú hőségriasztást Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.
Egy ügyészt vasárnap éjszaka 24 órára őrizetbe vettek, mert miután botrányt okozott egy Hunyad megyei vendéglátóhelyen, könnygázt használt és egy pisztolyt is elsütött, amikor a rendőrök megpróbálták lefogni – közölte hétfőn a legfőbb ügyészség.
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy nőt és hat férfit a Kolozs megyei Récekeresztúron történt mentőautó-személyzet elleni támadás ügyében.
Az elmúlt évek legnagyobb beruházásába fogott Nagyvárad: a város közlekedési rendszerének teljes újragondolásába. A cél nem csupán az autóforgalom gyorsítása volt, hanem az is, hogy a villamosközlekedés megszabaduljon a zsúfolt útkereszteződésektől.
A napokon át tartó kánikula idején sok lakásban éjszakára sem csökken 25–30 Celsius-fok alá a hőmérséklet, miközben a házi patikában ott sorakoznak a tabletták, kapszulák, szemcseppek vagy éppen az inzulin.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) vasárnap sárga jelzésű, hétfő 10 órától kedd 10 óráig érvényes hőségriasztást adott ki Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.
Kövekkel, botokkal és fejszékkel támadtak a Kolozs megyei Récekeresztúron (Recea-Cristur) feldühödött falusiak egy mentőautóra az úgynevezett „fekete mentőről” szóló rémhírek hatására, súlyos szemsérülést okozva a jármű vezetőjének.
szóljon hozzá!