Fotó: Biró István
Főügyészi beavatkozás
„Romániában jelenleg améhészek is zavartalanul nyithatnak cégetmaguknak, egyedül a jogtanácsosokat nem illeti meg ez ajog” – illusztrálja a furcsa jogi helyzetet SzabóJózsef, a kolozsvári Jogtanácsosok Kamarájánakdékánhelyettese. A megállapítás abukaresti Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőszékidén júniusban született határozatárautal, amely „megengedhetetlennek” nevezte a jogi tanácsadást,konzultációt és képviseletet ellátókereskedelmi társaságok létrehozásátés bejegyzését. A legfelsőbb bíróságdöntése egyébként Románia korábbifőügyésze, Ilie Botoº törvényértelmezésifellebbezése nyomán született, amelyet a hivatalosmagyarázat szerint a jogtanácsosok tevékenységétszabályozó törvény tervezett módosításaindokolt. Márpedig a 2003-ban született 514-es számújogszabály kihirdetését annak idejénmintegy 30 ezer romániai jogtanácsos „felállvatapsolta meg”, hiszen azt megelőzően kizárólag azügyvédek jogi tevékenységétszabályozta törvény. A jogi tanácsadásokra,konzultációra, a peres eljárásokmegelőzésére szakosodott jogtanácsosok ezutánalapszabályt dolgoztak ki maguknak, ennek alapján azügyvédekhez hasonló szakmai szervezeteket(kamarákat) és kereskedelmi társaságkéntműködő irodákat hoztak létre. „Az ügyvédhezhasonlóan egy jogtanácsos számára iskötelező a kétéves gyakornokság elvégzése,enélkül nem lehet elsajátítani a szakmát.Márpedig erre a szakmai gyakorlatra leginkább egyirodában tehet szert, azonnali elhelyezkedés eseténnem” – magyarázza Szabó József.
Az ügyvédtársadalomazonban épp a jogtanácsosi irodák működésénekkereskedelmi jellegét nem nézi jó szemmel. Alegfelsőbb bíróság ítéletébenrejlő lehetőséget megragadva több hazai ügyvédikamara – közöttük a bukaresti és a kolozsvári– nemrég bírósági úton követeltea jogi tanácsadást gyakorló cégekbezárását, amelyekből jelenleg országszertemintegy hatszáz működik.
Rendteremtés a szakmában
Az ügyvédek azonbancáfolják, hogy a jogtanácsosi tevékenységellen folytatnának hadjáratot. ªtefan Mircea Popügyvéd, a Kolozs Megyei Ügyvédi Kamaravezetőségi tagja rögtön kijavít bennünket,amikor az ügyvédek versus jogtanácsosok konfliktusmozgatórugójáról faggatjuk. „Tévedésazt állítani, hogy nekünk bajunk lenne ajogtanácsosokkal. A mi kamaránk 48 kereskedelmitársaság ellen indított pert, amelyek közülnéhány véletlenszerűen jogi tanácsadástis folytat. Mi mindössze a szakma gyakorlása terénkívánunk rendet teremteni, amelyre mellesleg törvényis kötelez bennünket” – szögezte le ªtefan MirceaPop. Törvényértelmezése szerint ajogtanácsosok kizárólag kétféleképpenfejthetik ki tevékenységüket: egy bizonyosintézményhez történő kinevezés,valamint munkakönyves szerződés alapján, dekereskedelmi jelleggel semmiképpen sem. A bukaresti VajdaBotond Zoltán vezette Romániai JogtanácsosokKamarájának Szövetsége (UCCJ) ellenbendiszkriminációnak és az ügyvédekkelszembeni megkülönböztetett bánásmódnaktartja a jogi tanácsadó cégek létjogosultságánakmegkérdőjelezését. „Elfogadhatatlanszámunkra, milyen alapon vitatja valaki működésünkjogosságát, amikor ezt éppen törvényszabályozza. Miközben az Európai Uniólegtöbb országában nem létezik különbségügyvéd és jogtanácsos között,utóbbi nálunk kizárólag jogi személytképviselhet, például a 22 millióállampolgár alkotta román állam, illetvea területén működő cégek, intézményekérdekeit. Egyetlen polgárt azonban már nem” –mondja Szabó József, hozzátéve: 600romániai törvényszéki bírócsak nem tévedhetett, amikor az elmúlt két évbenjóváhagyta a jogi tanácsadóirodákbejegyzését. A kolozsvári jogtanácsosellentmondásosnak nevezte azt is, hogy a jogtanácsosokkamarája ügyvédet fogadott jogi védelmeellátására az ügyvédi kamarákáltal kezdeményezett perekben. (Ügyvédjüket,a jogtanácsosok tevékenységét szabályozótörvényt kidolgozó suceavai Dorin Andronicotkülönben a kilencvenes évek elején tíznapra bebörtönözték jogi tanácsadássalfoglalkozó cég alapítása miatt. Atársaság az alkotmánybíróságdöntése alapján ma is működik).
Az UCCJ ugyanakkor nem érte beennyivel: tagjai tevékenységének korlátozásamiatt nemrég beperelte a legfelsőbb bíróságot,a főügyészséget, az igazságügy-minisztériumotés a román államot, panaszát pedigeljuttatta a strasbourgi Európai Emberjogi Bírósághozis; kártérítésként pedig 50 millióeurót követel.
Egyesítés vet végeta konfliktusnak?
Ezen túlmenően a napokban többszáz hazai jogtanácsos készül politikaimenedékjogot kérni Romano Prodi olasz kormányfőtől,a dél-európai ország alaptörvényeugyanis kimondja, hogy bármilyen külföldiállampolgár élhet a menedékkérelemlehetőségével, ha országában megvonjáktőle az olasz alkotmány által garantáltszabadságjogok gyakorlását. Megkeresésükbenarra kérik az olasz miniszterelnököt, tegyelehetővé, hogy hozzájáruljanak az olasz államgazdasági és szellemi gyarapodásához, hamár erre Romániában nem kapnak lehetőséget.Különben a jogtanácsosok meggyőződéseszerint az ügyvédek kifogásait főleg anyagiérdekek táplálják, a jogi tanácsadástnyújtó cégek ugyanis egyre nagyobb szeletetcsípnek le a szakma gyakorlásának „tortájából”.Ha a bírósági perek sorozata valószínűlegnem is hoz majd békét az ügyben, a két„testvérszakma” között dúlóellentét végére várhatóan az akét, a bukaresti parlament napirendjén lévőtörvénytervezet tehet pontot, amely az ügyvédiés a jogtanácsosi tevékenység egyesítésétcélozza.
Az ügyvédkamarákközött is dúl a harc
Az ügyvédek és ajogtanácsosok közötti konfliktus nincsösszefüggésben azzal az – ugyancsak azigazságszolgáltatás fórumain zajló– ellentéttel, amely az ún. alkotmányosügyvédi kamarák létrehozása miattrobbant ki. A hagyományos szakmai szervezetekbe tömörülőügyvédek nemrég sztrájkkal követeltékaz alternatív kamarák beszüntetését.

A rendezvény nemcsak a gasztronómiáról vagy a szükségletek kielégítéséről szólt, hanem a hagyomány folytatásáról, az őszi befőzés szokásának tovább éltetéséről.
Állagmegőrzési munkálatokat végeznek a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház északi tornyán és felső tetőszerkezetén, a munkálatokat a román Nemzeti Örökségvédelmi Intézet és a Főegyházmegye finanszírozza.
Több mint ezer marosvásárhelyi lakos írta alá azt a petíciót, amelyben arra kérik a hatóságokat, hogy az Azomureș számára kiadandó új integrált környezetvédelmi engedélybe szigorú feltételeket foglaljanak bele – tájékoztattak szerdán a kezdeményezők.
Egyedülálló kezdeményezés indult Brassóban: ingyenesen kapnak fogkrémet és egészségügyi betétet a diákok – jelentette be a határozattervezetet a város polgármestere.
152 év után először szerelték le kedden a vajdahunyadi vár Buzogány-tornyán álló, Hunyadi János ábrázoló szobrot – jelentette be a dél-erdélyi város önkormányzata.
Méhész és apiterapeuta házaspárhoz látogattunk el az aranyosszéki Kövenden. Gazdaszemmel című videós riportsorozatunk újabb részében annak jártunk utána, hogyan gyógyítanak a méhek és a méhészeti termékek.
A Srí Lankáról érkezett vendégmunkások is anyanyelvükön hallgathatnak misét a temesvári római katolikus székesegyházban – erről beszélt Pál József Csaba temesvári püspök a templomba látogató Nicușor Dan államfőnek.
Az RMDSZ-frakció javaslatára díszpolgári címet adományozott kedden a Kolozs Megyei Tanács Ráduly-Zörgő Éva logopédusnak, iskolapszichológusnak, sportvezetőnek, egyetemi oktatónak, olimpikon gerelyhajítónak.
Az eredetileg 2024 áprilisára tervezett befejezéshez képest már másfél év eltelt, és az Arad megyei kisváros önkormányzata továbbra sem tudja megmondani, mikorra készülhet el a beruházás.
Függő sétányt alakítanak ki a Resicabánya központja felett átívelő egykori ipari drótkötélpályából. Az egykori ipari létesítmény több mint 700 méter hosszú, gyalogosoknak és kerékpárosoknak szánt sétálóutcává alakul át a város fölött 30 méteren.