
Mintegy 35 százalékban készült el eddig a sepsiszentgyörgyi sportaréna, a kivitelező és a finanszírozók szerint tudják tartani a 2016. novemberi határidőt. Antal Árpád polgármester csütörtökön a helyszínen mutatta be az építkezést, hangsúlyozta, a szakértők véleménye szerint is az ország legkorszerűbb és legszebb sportarénája készül.
2015. július 30., 19:472015. július 30., 19:47
„Nem titok, azt tervezzük, hogy Brassóval közösen nemzetközi ifjúsági rendezvények szervezésére pályázunk majd” – mondta az elöljáró. Az aréna nagyterme háromméretűvé alakítható, kosárlabda-, kézilabda-, teremfoci- és jégkorongmérkőzésekre is alkalmas lesz, a lelátók közül is három mozgatható, így 2400–3000 férőhelyet tudnak biztosítani. Felnőtt nemzetközi mérkőzéseket szervezhetnek ugyan, ám nagyszabású rendezvényeket már nem, ahhoz ugyanis ötezer férőhelyet kellene biztosítani, ezt pedig egy Sepsiszentgyörgy méretű város nem tudta volna bevállalni, magyarázta Antal Árpád. Hozzátette, az ifjúsági rendezvényeknél azonban nincs ilyen kikötés, így akár ifjúsági olimpia házigazdája is lehet majd az aréna.
A polgármester kifejtette, nemcsak sporteseményeket, hanem például koncerteket is szerveznek majd a létesítményben. Emanuel Boros építésvezető elmondta, a legnagyobb kihívást eddig az jelentette, hogy a lelátók fesztávolsága az átlagosnál nagyobb, 85 méteres, ezért két daruval dolgoztak egyszerre. A sepsiszentgyörgyi aréna egyik érdekessége, hogy a nagyteremből be lehet majd látni az edzőterembe. Az önkormányzat korábban az Országos Befektetési Társaságnak adta át a város Csíkszereda felőli határában levő nyolchektáros területet, ezen épül a 19,3 millió eurós költségű aréna.
A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
szóljon hozzá!