Beszterce-Naszód és Máramaros megyében is jelentős károkat okozott hétfőn a kiadós eső, valamint a vihar: többtucatnyi ház, cégszékhelyek és egy iskola is beázott, a tűzoltóknak pedig félszáz lakost kellett kimenteniük.
2016. június 28., 18:342016. június 28., 18:34
A Máramaros megyei Borsa városban 30 háztartást, két vállalkozást és egy iskolát árasztott el a víz hétfő délután, a Máramarossziget és Nagybánya közötti DN18-as jelzésű országúton pedig a földcsuszamlás miatt két órán keresztül állt a forgalom – közölte a Mediafax hírügynökség.
A megyei katasztrófavédelmi felügyelőség tájékoztatása szerint öt egységük vonult ki a helyzet orvoslása érdekében, a szakemberek munkáját pedig a hegyimentők és önkéntesek is segítették. Az országútra egyébként mintegy két kilométeres hosszúságban csúszott le a föld a domboldalról, a tűzoltókat és önkénteseket egyrészt ennek eltakarításával bízták meg, ugyanakkor több utcába is ki kellett vonulniuk, hogy kiszivattyúzzák az ingatlanokat, pincéket, udvarokat elöntő vizet.
A Beszterce-Naszód megyei Petres faluban hétfő délután 50 személyt mentettek ki a tűzoltók, miután a heves csapadék és a közeli megáradt patak harminc házat árasztott el – sok háztartásba kedden sem tudtak visszatérni a lakók a felgyülemlett víz miatt. A megyében összesen öt faluban okozott számottevő károkat az ítéletidő a Mediafax beszámolója szerint. A katasztrófavédelmi felügyelőség egységei sok településre vízi járművel vonultak ki. A rövid idő alatt lehullott nagy mennyiségű csapadék ugyanakkor mezőgazdasági területeket, kaszálókat is elöntött.
A meteorológiai előrejelzések szerint szerdán és csütörtökön folytatódik a változékony időjárás az egész országban: gyakoriak lesznek a záporok, zivatarok, a magasabban fekvő térségekben viharra, villámlásra kell készülni. A kiadós csapadék miatt a Máramaros, Beszterce-Naszód, Arad és Bihar megyei folyóvizek tovább áradhatnak.
A kolozsvári önkormányzat december közepén döntött a város egyik legismertebb gyalogoshídja, az Erzsébet híd teljes körű felújításáról.
Bogdán Szabolcs János, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspökének karácsonyi pásztorlevele.
Két dokumentumot tartalmazó borítékot találtak a vajdahunyadi kastély Buzogány-tornyának tetejéről eltávolított, páncélos vitézt ábrázoló szobor lábai alatt – közölték a múzeumként működő kastély illetékesei.
Meghalt egy 36 éves férfi egy verekedésben csütörtökre virradóra Szeben megyében.
Két ukrán állampolgárságú nő karácsonyeste hatvanezer dollár elrejtett készpénzzel próbált belépni Romániába. A megtalált összeget a vámosok elkobozták, az elkövetőket pedig megbírságolták.
Kovács Gergely gyulafehérvári római katolikus érsek és Kerekes László segédpüspök karácsonyi pásztorlevele
Az erős szél miatt narancssárga, vagyis másodfokú riasztást adott ki Hunyad és Krassó-Szörény megyére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Az Országos Adóhatóság (ANAF) végrehajtási eljárást kezdeményezett a kanadai Gabriel Resources Limited társaság által az SC Roșia Montană Gold Corporation SA-ban birtokolt részvények kapcsán, hogy behajtsa a közel 47 millió lejes követelést.
A téli ünnepek idején a hatóságok célja, hogy az állampolgárok nyugodt és biztonságos körülmények között ünnepelhessék a karácsonyt.
Testfelületének 50 százalékán szenvedett égési sérüléseket egy nő a keddről szerdára virradó éjszaka a Szatmár megyei Ivácskó település egyik gazdaságában kitört tűzben.
szóljon hozzá!