Hirdetés

Játék a tűzzel?

•  Fotó: Boda Gergely

Fotó: Boda Gergely

A Háromszéken megjelent referendumellenes röpiratokat leszámítva zavartalanul folyt a autonómia-népszavazás a hét Kovászna, nyolc Hargita és két Maros megyei településen. Több demokrata, szociáldemokrata és nagy-romániás politikus a kezdeményezés ellen emelt szót, amelyet Markó Béla szerint az RMDSZ sem támogat.

Krónika

Krónika

2007. február 12., 00:002007. február 12., 00:00

Feljelentés ésfigyelmeztetés

A Demokrata Párt (PD) Kovásznamegyei szervezetének vezetősége rendőrségivizsgálatot kért a szombaton elkezdett a népszavazásügyében, illetve a szervezők felelősségrevonását kérte. A Maros megyei PD vezetőségeugyanakkor a bűnügyi feljelentés lehetőségétvette fontolóra a népszavazás szervezői ellen,az ügyben ma tartanak megbeszélést a demokraták.Gheorghe Baciu, a Kovászna megyei PD elnöke szerint areferendum alkotmányellenes, a polgármestereknek pedighatározattal kellene megtiltaniuk a népszavazásmegszervezését, így a rendőrségnek isközbe kellene lépnie. „A gondot az jelenti, hogy apolgármesterek többsége RMDSZ-es, a szövetségpedig hallgat az autonómia ügyében, ugyanakkormegengedi, hogy mások lépéseket tegyenek azönállóságért” – magyaráztaBaciu. Emil Boc, a PD elnöke tegnap arra hívta fel azautonómia-referendum szervezőinek figyelmét, „nejátsszanak a tűzzel”. Boc szerint a Székely NemzetiTanács (SZNT) kezdeményezése a törvénytelenséghatárát súrolja. Ferencz Csaba SZNT-alelnöka PD álláspontjával kapcsolatban kifejtette, egydemokratikus kezdeményezés egyetlen államban semlehet alkotmányellenes.
Gheorghe Funar, a Nagy-RomániaPárt (PRM) szenátora tegnap a referendum betiltását,illetve az RMDSZ eltávolítását kértea kormányból. Funar közölte, a PRM főügyészivizsgálatot kér „az ország egységeellen merényletet elkövető” személyek ellen. APRM vezetősége ugyanakkor felkérte Traian Bãsescut,hogy a parlament előtt nyilvánítson véleményta referendumról. A Szociáldemokrata Párt (PSD)szerint az autonómiareferendum célja elszigetelni aromániai magyar kisebbséget. Cristian DiaconescuPSD-szóvivő közölte, az államfőnek anépszavazás ügyét is érinteniekellene parlamenti beszédében.

Hallgatólagos RMDSZ-támogatás?

Az RMDSZ nem támogatja a SzékelyNemzeti Tanács (SZNT) szervezte népszavazást, ámegyetért a területi autonómia eszméjével– jelentette be szombaton Nagyszebenben Markó BélaRMDSZ-elnök. „A referendumtörvény nem teszilehetővé a területi autonómiára vonatkozónépszavazás megszervezését. A szombatonelkezdett akció így nem referendum, csupánközvélemény-kutatás, amelyet az RMDSZ nemtámogat” – jelentette ki Markó. Hozzáfűzte,a területi autonómiát parlamenti szavazással,politikai eszközökkel kellene megvalósítani.
Ferencz Csaba, az SZNT tájékoztatásialelnöke kifejtette, hogyha az RMDSZ cselekedett volna azautonómiáért, most nem létezne sem SZNT,sem Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács „Az RMDSZ-nekközvetlenül részt kellene vennie a referendumszervezésében, ám mivel a szövetségvezetői ezt visszautasították, szavazatokatveszítettek” – magyarázta Ferencz. Hozzáfűzte,az RMDSZ vezetőinek kijelentései, miszerint nem támogatjáka referendumot, csupán politikusi nyilatkozatok: a helyielöljárókon keresztül ugyanis a szövetségvalójában támogatja a népszavazást.

Nem félnek a röpirattól

Háromszék többtelepülésén, az utcákon éspostaládákban péntek reggelre több ezerreferendumellenes szórólap jelent meg. „A magyarságvezetősége elhatárolja magát az SZNTkezdeményezésétől, amellyel anélkül,hogy szavatolni tudnák Székelyföld területiautonómiájának kivívását,illegális tevékenységre buzdítjáka romániai magyarságot. Ennek a felbujtásnakegyetlen célja van. Magánérdek éskülföldi pénzalapok fölötti rendelkezésijogok megszerzése vezeti az SZNT-t” – áll aröplapon. A szöveg szerint a baróti szavazatgyűjtéssorán többen panaszt tettek az RMDSZ területiirodáiban a mozgóurnát kísérőkáltal elkövetett csalások miatt.
Gazda Zoltán, a SzékelyNemzeti Tanács titkára elmondta, nem értemeglepetésként az újabb diverziósröplapok megjelenése, és töretlenülfolytatják a népszavazás lebonyolítását.Hozzátette, az ügyben tájékozatlanokatvélhetően megzavarják a szórólaponolvasható állítások, de bízikbenne, hogy a többséget ez nem tántorítjael attól, hogy fogadja a szavazóbiztosokat.

Román támogatás

Sepsiszék hat településénzajlott szombaton mozgóurnás autonómia-népszavazás.A szavazatok összeszámlálása utánkiderült: a lakosság 83,42 százalékáttalálták otthon a Székely Nemzeti Tanács(SZNT) szavazóbiztosai, a hat falu 3977 szavazati joggalrendelkező polgárából 3290-en igennel, 13-annemmel voksoltak, a többi szavazat pedig érvénytelenvolt. Látványos eredmény Málnásfürdőnszületett, ahol a lakosság 100 százalékatámogatta a területiautonómia-igényt.Benedek Barna, a sepsiszéki SZNT elnöke elmondta, azegyik málnásfürdői román nemzetiségűszavazópolgár kijelentette: „ha az autonómiajó önöknek, akkor nekem is jó, ezértmellette szavazok”. Egy román hölgy pedig megkérdezte:„Én mellette szavazok, de ugye megvédenek, ha megakarnak verni?”. Tulit Attila SZNT-alelnök közölte,egyetlen községben sem ütköztek akadályokba,annak ellenére, hogy a Kovászna és HargitaMegyei Románok Polgári Fóruma arra szólítottafel a lakosságot, hogy ne engedjék be az ajtónkopogtató önkénteseket. A sepsiszékireferendum február 25-éig tart.
Hargita megyében, Gyergyószékenmintegy 30 ezer személyt várnak a szavazóurnákhozaz SZNT helyi szervezetének vezetői február 18-áig.„A lakosság eddig minden településen pozitívanviszonyult a népszavazáshoz” – hangoztatta ÁrusZsolt, a Gyergyószéki Székely Tanácselnöke. Árus beszámolt arról, hogy aKápolna utcában bizalmatlanul fogadták abiztosokat, ugyanis pénteken felkereste őket egyRMDSZ-megbízott, aki szintén arra hivatkozott, hogySzékelyföld autonómiájáértgyűjt aláírásokat. Utóbb kiderült,az illető az európai parlamenti választásokonvaló jelöltállításhoz szükségestámogatói aláírásokat gyűjtötte.

Két legyet egy csapásra

Szombaton és vasárnapmintegy ezer szovátai szavazott a Székely NemzetiTanács által szervezett autonómiareferendumon. Abekecsalji fürdőváros az első Maros megyei helység,ahol sikerült megszervezni a népszavazást. Aszavazók között több román nemzetiségűlakos is akadt, aki a kérdőív lepecsételéseután büszkén mondta el, hogy ő az autonómiáraadta voksát. Minderről Fodor Imre, az SZNT országoselnöke és Márton Zoltán, a marosszékiszervezet titkára számolt be lapunknak. Mártonelmondta, hogy az SZNT a szovátai ortodox lelkészben iskomoly partnerre talált, hisz Mircea Horja arra buzdítottahíveit, hogy nyugodt lélekkel fogadják aszavazóbiztosokat. Vasárnap húsz kilométerrelodébb, a küküllőmenti Makfalván ismegkezdődött a referendum.
Annak ellenére, hogy az SZNT nemkívánta összekapcsolni a népszavazásta Tőkés László EP-képviselői jelöléséttámogató aláírások gyűjtésével,Szovátán a legtöbb szavazóbiztos úgydöntött: nincs miért kétszer fordulni. „Erreteljesen külön akciót szándékoztunkszervezni, de néhány önkéntesünk aztmondta, nincs semmi értelme újból visszatérnia szavazókhoz” – nyilatkozta Fodor Imre. Bod Aladár,a Székely Nemzeti Tanács marosvásárhelyielnöke és az országos testület jegyzőjeelhatárolta magát a kezdeményezéstől:elmondta, az SZNT állandó bizottsága mégnem határozott ez ügyben. „Ez nem a mi feladatunk,másrészt nem is vállaltuk fel. Mindaddig amígpolitikailag függetleneknek valljuk magunkat, ésautonómiaügyben katalizátori szerepet vállalunka különböző politikai és civil szervezetekközött, nem tartom szerencsésnek ezt akezdeményezést” – nyilatkozta a KrónikánakBod Aladár. A szovátai referendum egyetlenmegfigyelője, Haller István nem talált semmikifogásolnivalót a népszavazásszervezésében. A Pro Europa Liga emberjogvédelmiiroda vezetője elmondta, hogy bár nem bír jogikövetkezményekkel, a referendum egy demokratikusközvélemény-kutatási eszköznekbizonyul.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 26., vasárnap

A román hatóságok tüntették el, most ők követelik vissza: csak eredeti talapzatán állhat a Darányi-szobor köztéren

A bukaresti műemlékvédelem csak akkor hajlandó engedélyezni az évtizedeken át elveszettnek hitt műalkotás köztéri elhelyezését, ha eredeti talapzatára – vagy annak hű másolatára – állítják fel, amit éppen a román hatóságok bontottak.

A román hatóságok tüntették el, most ők követelik vissza: csak eredeti talapzatán állhat a Darányi-szobor köztéren
Hirdetés
2026. április 25., szombat

Az oktatás a közösség önértelmezése is. Fennállása 35. évfordulóját ünnepelte az RMPSZ

Jubileumi emlékrendezvénnyel ünnepelte megalakulásának 35. évfordulóját szombaton a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége.

Az oktatás a közösség önértelmezése is. Fennállása 35. évfordulóját ünnepelte az RMPSZ
2026. április 25., szombat

Még egy ideig megcsodálható Kalotaszeg egyik jelképe, a riszegvirág

A kora tavaszi időszakban pompázik a Kárpát-medence számos vidékén megtalálható, ám igazán Kalotaszeg nevével egybeforrt riszegvirág. Aki teheti, ebben az időszakban még megcsodálhatja a védett növényt.

Még egy ideig megcsodálható Kalotaszeg egyik jelképe, a riszegvirág
2026. április 24., péntek

Vasúti munkálatokat végeznek a Székelyföldön, egy szakaszon szeptember közepéig nem fognak közlekedni a vonatok

A vasúti infrastruktúra egyes szakaszain munkálatokat végeznek, emiatt május 25. és szeptember 16. között nem fognak vonatok közlekedni Brassó és Csíkszereda között.

Vasúti munkálatokat végeznek a Székelyföldön, egy szakaszon szeptember közepéig nem fognak közlekedni a vonatok
Hirdetés
2026. április 24., péntek

Látóhatáron belül a zilahi körgyűrű északi szakasza is

Jóváhagyta a bukaresti közlekedési minisztérium a zilahi körgyűrű újabb, északi szakaszának projektjét, amelyet 140 millió euróból valósíthatnak meg. Az újabb beruházás a késések és a kínai kivitelezői premier miatt hírhedtté vált déli szakaszt követheti.

Látóhatáron belül a zilahi körgyűrű északi szakasza is
2026. április 24., péntek

Etikai vétség miatt marasztalta el a MÚRE a poloskát kaszaboló videót közzétevő székelyföldi újságírót

Rövid idő alatt széles körben elterjedt Bodor János, a Háromszék újságírójának videója, amelyben egy székelyruhás alak egy, a Tisza Párt logójával ellátott „poloskát” kaszabol.

Etikai vétség miatt marasztalta el a MÚRE a poloskát kaszaboló videót közzétevő székelyföldi újságírót
2026. április 24., péntek

Az erdélyi és a helyi alkotóké lesz a főszerep a 33. Szent György Napokon

Az erdélyi és a helyi alkotóké lesz a főszerep a péntek este kezdődő 33. Szent György Napokon, amely május 3-áig várja a közönséget Sepsiszentgyörgyön.

Az erdélyi és a helyi alkotóké lesz a főszerep a 33. Szent György Napokon
Hirdetés
2026. április 24., péntek

Oktatási-nevelési támogatások: Erdélyben enyhén csökkent a kérelmezők száma

Erdélyben enyhén csökkent a Szülőföldön Magyarul Program keretében nyújtott oktatási-nevelési támogatást kérelmezők száma, ami demográfiai okokra vezethető vissza – derül ki a Rákóczi Szövetség gyorsjelentéséből.

Oktatási-nevelési támogatások: Erdélyben enyhén csökkent a kérelmezők száma
2026. április 24., péntek

Európai egészségbiztosítási kártya román módra: hónapokat késhet a fontos okmány kézbesítése

Számos előnyt, legfőképpen nyugodtabb külföldi utazást biztosít az Unió területén az európai egészségbiztosítási kártya – már ha megkapjuk.

Európai egészségbiztosítási kártya román módra: hónapokat késhet a fontos okmány kézbesítése
2026. április 23., csütörtök

Újjászülethet Beszterce múltja: 20 millió euróból menthetik meg a város ikonikus épületeit

Európai uniós támogatással újulhat meg Beszterce három meghatározó műemléke: a Búzasor gótikus árkádsor, az egykori Omnia mozi épülete, valamint a régi városháza.

Újjászülethet Beszterce múltja: 20 millió euróból menthetik meg a város ikonikus épületeit
Hirdetés
Hirdetés