
Fotó: Boda L. Gergely
Közös memorandumban tiltakozik a marosvásárhelyi katolikus teológiai gimnázium körül kialakult helyzet miatt a gyulafehérvári római katolikus érsekség és az RMDSZ.
2016. november 16., 13:132016. november 16., 13:13
2016. november 16., 13:342016. november 16., 13:34
A Klaus Johannis államfőnek és Dacian Cioloș miniszterelnöknek elküldött, szerdán ismertetett dokumentumot Jakubinyi György, a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye érseke és Kelemen Hunor RMDSZ-elnök írta alá.
Ebben azt írják, hogy – a marosvásárhelyi iskola ügyében és más esetekben is – a román állami hatóságok már kivívott és működő jogokat kérdőjeleznek meg. „Egy magyar iskola zavartalan működése nem egyszerűen igazságszolgáltatási kérdés, hanem az etnikumközi viszonyokat érintő súlyos politikai ügy, amelyért a politikai vezetőknek felelősséget kell vállalniuk\" – hangsúlyozzák. Úgy értékelik: Romániában az elmúlt huszonhét évben alapvető változások mentek végbe a többség és a kisebbség viszonyában, az euro-atlanti és európai integráció folyamatában az etnikumközi viszonyok megváltozása, a folyamatos román-magyar párbeszéd volt az egyik legfontosabb eredmény.
„Az utóbbi időben azt tapasztaljuk, hogy a már kivívott és működő jogokat is megkérdőjelezik az állami hatóságok, beleértve egyes kormányhivatalokat, a prefektúrákat és számos igazságszolgáltatási eljárást is\" – olvasható a memorandumban, amely határozottan elutasítja a közösség érdekeit sértő próbálkozásokat. „Tisztségviselőink megfélemlítése, ingatlanjaink és iskoláink törvényességének megkérdőjelezése egyaránt olyan lépés, amely nemzetközi szerződésekben is garantált kisebbségi jogaink gyakorlását kívánja akadályozni, az anyanyelvi oktatáshoz való hozzáférést korlátozni. Ugyanebbe a sorba illeszkedik az is, hogy a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemre vonatkozó törvényt immár több mint négy éve nem alkalmazzák\" – áll a dokumentumban.
Az aláírók szerint a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium felszámolásának szándéka folytatása annak a folyamatnak, amely a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium visszaállamosításával indult. Szerintük félő, hogy a visszarendeződés itt nem áll meg, és azt követelik, hogy szűnjenek meg az alaptalan támadások a magyar közösség tisztségviselői, történelmi egyházai és nemzeti intézményei ellen.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség november elején a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium törvénytelennek vélt létrehozása miatt eljárást indított az iskolaigazgató és a megyei főtanfelügyelő ellen. Szombaton több ezer ember gyűlt össze Marosvásárhelyen és más erdélyi városokban, hogy a magyar felekezeti oktatásért tüntessen, és tiltakozzon a gimnázium ellehetetlenítése, igazgatójának meghurcolása ellen.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
szóljon hozzá!