
Fotó: Boda L. Gergely
Fenyegetéssel, megfélemlítéssel a székelyeket nem lehet hátrálásra kényszeríteni – jelentette ki Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke, marosvásárhelyi felvonulásra kérve híveit március 10-ére, a székely szabadság napjára.
2018. február 08., 22:252018. február 08., 22:25
2018. február 08., 22:462018. február 08., 22:46
Izsák Balázs az M1 aktuális csatornán csütörtökön a székely szabadságról szóló kérdésre válaszolva azt mondta: olyan szabadságeszményről van szó, amely évszázadokon át elkísérte a székelységet. „A székely autonómiatörekvés legitim és európai” – jelentette ki.
Felvetették, hogy a román vezetők azért zárkóznak el a legkisebb önállóság megadásától is, mert hosszabb távon területvesztéstől tartanak. Izsák Balázs erre úgy reagált: a románok is tudják, hogy amikor 1952-ben létrejött a Székelyföldre kiterjedő Magyar Autonóm Tartomány, a területvesztés semmilyen veszélye nem fenyegette Romániát. Megjegyezte: a román alkotmányba foglalták ennek a tartománynak a létezését, és éppen ötven éve, 1968 februárjában számolták fel.
„Akkor sem jelentett veszélyt, mint ahogy most sem jelent veszélyt Románia számára, Románia területi egysége számára a mi autonómiatörekvésünk" – fogalmazott. Szólt arról is, hogy senki nem akar hasonlót, mint ami 1990-ben történt, amikor a hatóságoknak „lényegében az volt a céljuk, hogy etnikai konfliktust robbantsanak ki". Izsák Balázs hozzátette: meggyőződése, hogy ilyet senki nem akar Romániában, sem ők, a szervezők, sem a hatóság.

Marosvásárhelyi felvonulásra hívja híveit március 10-ére, a székely szabadság napjára a Székely Nemzeti Tanács (SZNT).
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
Egy 43 éves marosvásárhelyi nőt 95 ezer lejes hitel felvételére vettek rá csalók, akik közintézmény alkalmazottainak adták ki magukat, és azt állították, hogy az áldozat banki adatai veszélybe kerültek. A pénzt végül készpénzben adta át egy férfinak.
Nem ért egyet az RMDSZ az egyenruhaviselés országos szintű kötelezővé tételével – közölte pénteken Kelemen Hunor elnök. A politikus igazat ad a kötelező egyenruhaviselés ellen tiltakozó Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének.
Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.
Megosztó kérdésnek bizonyul Romániában az iskolai egyenruha kötelezővé tétele, miután a szenátus már rábólintott a tervezetre, aminek sok pedagógus és szülő nem örül, magyar diákszervezetek pedig tiltakoznak ellene.
A még felújítás alatt álló Magyar Ház is hangsúlyos helyszíne a csütörtökön este kezdődő 11. Temesvári Magyar Napoknak. A bánsági magyarság legnagyobb rendezvénysorozatán színes programkínálattal várják az érdeklődőket – mondta Tamás Péter.
Több mint kétszer annyi bejelentés érkezett idén a 112-es segélyhívó számra lakott területek közelében észlelt medvékről Hargita megyében, mint a múlt év azonos időszakában.
Csaknem egy évvel azután, hogy az épületekről leváló vakolat miatt veszélyessé vált és a város önkormányzata kénytelen volt lezárni, végre megújulhat Brassó egyik nevezetessége, a Zsinór utca.
A tekei üzem egyik helyiségében már az utolsó munkafázisnál tart a gyúrt sajt: a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják. A Beszterce-Naszód megyei Teke tejfeldolgozó üzemében jártunk.
A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, hogy másik kutat használ, így nincs köze a közkút „kiszáradásához”.
szóljon hozzá!