
Jelentős károkat okozott a tornádószerű szerda esti vihar Temes megyében. A megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) közleménye szerint a pusztító erejű viharban, jégesőben több mint száz családi ház tetőszerkezete tönkrement, villanyoszlopok dőltek ki, emiatt több település órákig elektromos áram nélkül maradt.
2016. augusztus 18., 17:492016. augusztus 18., 17:49
A viharban megrongálódott az 1898-ban épült igazfalvi református templom tornya is. Az ISU szerint a legnagyobb károkat Begaszuszányban és Traian Vuia községben jegyezték, ahol az ítéletidőben családi házak rongálódtak meg, utcák kerültek víz alá és gyümölcsösök mentek tönkre.
Vasile Petruescu, Traian Vuia község polgármestere a News.ro hírportálnak azt mondta az idősebb helybeliek életükben nem láttak hasonló erejű vihart a környéken. „Csupán 20 percet tartott a vihar, de elképesztő erejű volt. Zsuppányban és Begaszuszányban a szél szó szerint lefújta több családi ház és istálló tetejéről a cserepeket, tövestől csavarta ki az öregebb fákat. Zsuppányban az ortodox templom tornyán lévő fémszerkezet leszakadt, több sírkövet is megrongált” – számolt be a történtekről Petruescu.
Az elöljáró egyébként elmondta, hiába hívta telefonon a 112-es segélyhívó számot, nem segítettek a helybelieknek. „Felvette a telefont egy hölgy, aki azt kérdezte, vannak-e áldozatok. Mondtam, hogy nincsenek, erre a hölgy arra kért, nem foglaljam le fölöslegesen a vonalat. A község egyelőre ennyi segítséget kapott” – mondta Vasile Petruescu. Szerda este órákig járhatatlanná vált a Lugos és Déva közötti autópálya is, miután a viharban több közúti jelzőtábla leszakadt és az úttestre került.
Bogdán Szabolcs János, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspökének karácsonyi pásztorlevele.
Két dokumentumot tartalmazó borítékot találtak a vajdahunyadi kastély Buzogány-tornyának tetejéről eltávolított, páncélos vitézt ábrázoló szobor lábai alatt – közölték a múzeumként működő kastély illetékesei.
Meghalt egy 36 éves férfi egy verekedésben csütörtökre virradóra Szeben megyében.
Két ukrán állampolgárságú nő karácsonyeste hatvanezer dollár elrejtett készpénzzel próbált belépni Romániába. A megtalált összeget a vámosok elkobozták, az elkövetőket pedig megbírságolták.
Kovács Gergely gyulafehérvári római katolikus érsek és Kerekes László segédpüspök karácsonyi pásztorlevele
Az erős szél miatt narancssárga, vagyis másodfokú riasztást adott ki Hunyad és Krassó-Szörény megyére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Az Országos Adóhatóság (ANAF) végrehajtási eljárást kezdeményezett a kanadai Gabriel Resources Limited társaság által az SC Roșia Montană Gold Corporation SA-ban birtokolt részvények kapcsán, hogy behajtsa a közel 47 millió lejes követelést.
A téli ünnepek idején a hatóságok célja, hogy az állampolgárok nyugodt és biztonságos körülmények között ünnepelhessék a karácsonyt.
Testfelületének 50 százalékán szenvedett égési sérüléseket egy nő a keddről szerdára virradó éjszaka a Szatmár megyei Ivácskó település egyik gazdaságában kitört tűzben.
Kedd este kiengedték a kórházból mind a hat személyt, akikre ráomlott a mennyezet az ötcsillagos nagyszebeni szálloda úszómedencéjében, egyikük esetében sem volt szükség beutalásra.
szóljon hozzá!