Hirdetés

Ismét utcára hív Marosvásárhelyen a Székely Nemzeti Tanács

Idén is lesz megemlékezés és felvonulás a székely szabadság napján Marosvásárhelyen. Az SZNT azokat is várja, akiket a tavalyi tiltakozás szervezése miatt megbírságolt a csendőrség.

Hírösszefoglaló

2017. január 22., 14:492017. január 22., 14:49

A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) idén is megemlékezést, felvonulást és tiltakozást tart március 10-én, a székely vértanúk kivégzése évfordulóján Marosvásárhelyen – jelentette be egy pénteki sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatón Izsák Balázs, az SZNT elnöke.

Izsák Balázs elmondta, a rendezvény törvény által előírt bejelentését 2015-ben megtették. Ekkor a 2016-os és a 2017-es tiltakozásokat is bejelentették. Emlékeztetett rá, hogy a román bíróság jogerős ítéletben rögzítette: hogy a bejelentett rendezvényeket csupán a bejelentésüket követő 48 órában lehetett volna betiltani, ilyen tiltás a polgármester részéről nem történt. Az SZNT elnöke kijelentette: számítanak azoknak a segítségére is, akiket a tavalyi tiltakozás szervezése miatt megbírságolt a csendőrség. Hozzátette: folyamatban vannak a bírságok érvénytelenítése céljával indított perek, eddig minden pert megnyertek.

„Számunkra rendkívül fontos, hogy a munkatársaink megértsék: számítunk a munkájukra, nem hagytuk őket cserben, és megvédjük ezután is\" – jelentette ki Izsák Balázs, arra utalva, hogy az SZNT szervezte meg – a csendőrség által engedély nélkülinek tekintett –2016-os tiltakozáson megbírságolt közel száz szervező jogi védelmét. Izsák Balázs elmondta, a március 10-ei tiltakozó megmozdulás után a marosvásárhelyi kultúrpalota dísztermében adják majd át az SZNT által megítélt Gábor Áron-díjat az Európai Szabad Szövetség (EFA) képviselőinek.

Az SZNT 2004 óta szervez megemlékezést Marosvásárhelyen a székely vértanúk vesztőhelyén állított obeliszknél. A 2013-as és a 2014-es rendezvény felvonulással és a régiók kialakítására vonatkozó kormányzati elképzelések elleni, a székelyföldi autonómiaigényt megjelenítő tiltakozással végződött. A szervezők becslése szerint mind a 2013-as, mind a polgármester által részben betiltott 2014-es felvonuláson tízezrek vettek részt.

Mint ismeretes, 2015-ben Dorin Florea polgármester hivatalosan is betiltotta a demonstrációt, melynek megtartásától el is álltak a szervezők. A hatóságok a 2016-os felvonulást is betiltottnak tekintették, és mintegy száz szervezőt és résztvevőt bírságoltak meg, „be nem jelentett, be nem iktatott vagy tiltott tömegrendezvény\" szervezéséért, illetve ilyen rendezvényen való részvételért. A marosvásárhelyi táblabíróság azonban július elején jogerős ítéletben mondta ki, hogy érvényes volt a demonstráció 2015-ös bejelentése.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 12., szerda

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban

Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
2026. augusztus 11., kedd

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA

Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében

Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében
2026. augusztus 11., kedd

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok

Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok
2026. augusztus 11., kedd

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő

Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik

Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik
2026. augusztus 10., hétfő

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje

Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje
2026. augusztus 10., hétfő

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű

A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű
Hirdetés
Hirdetés