Hirdetés

Ismét elszállítanák a tilosban parkoló autókat

Ismét lehetővé tennék, hogy a helyi önkormányzatok elszállíttathassák a tiltott helyen parkoló gépkocsikat: a Mihai Alfred-Laurenţiu-Antonio független szenátor által május végén benyújtott, a közúti rendelkezések egységes szabályozásának (KRESZ) módosítására vonatkozó tervezet szerint az autókat a közlekedési rendőrség vinné el, azok tárolásával, illetve az ehhez szükséges terület kijelölésével pedig a polgármesteri hivatalokat vagy az útügyi hatóságot bíznák meg. 

Kőrössy Andrea

2016. június 09., 11:182016. június 09., 11:18

A javaslat szerint a tilosban állomásozó járműveken kívül azokat a gépkocsikat is el lehetne szállítani, amelyek akadályozzák a forgalmat, gátolják a bejutást magán- vagy közintézmények területére, illetve kerékpársávon, járdán vagy a tömegközlekedési eszközök megállójában parkolnak. A szenátor azzal indokolta a törvénymódosítás szükségességét, hogy a lakosok folyamatosan panaszkodnak a tilosban állomásozó járművekre, a helyzetet pedig – különösen a nagyvárosokban – a megfelelő számú parkolók hiánya is fokozza, így ezek az esetek gyakran konfliktusba torkollnak.

A tiltott helyen, a forgalmat akadályozva parkoló autókat egy éve nem lehet elszállíttatni, 2015 májusában ugyanis a legfelsőbb bíróság úgy döntött, hogy az eljárásra vonatkozó előírások megalkotása nem a helyi önkormányzatok, hanem a kormány vagy a parlament hatáskörébe tartozik. Az igazságügyi intézmény az ombudsman jelzése nyomán hozott ítéletet az ügyben. A polgármesteri hivatalok így gyakorlatilag eszköz nélkül maradtak a tilosban állomásozó járművekkel szemben, amelyek vezetőire csak a rendőrség róhat ki 195 és 487 lej közötti bírságot.

A hatóság azonban nem mindig tud hatékonyan fellépni, szankciót ugyanis csak az autóvezető jelenlétében róhatnak ki, és arra nincs lehetőség, hogy minden esetben a gépkocsi mellett várakozzanak a sofőrre. Tavaly júniusban a municípiumokat tömörítő egyesület egy vonatkozó jogszabály kidolgozására szólította fel a kormányt, erre azonban máig nem került sor.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 27., szombat

Ittas sofőrök, sok baleset: mozgalmas karácsonya volt az erdélyi rendőrségnek

Sok dolguk akadt karácsony idején is az erdélyi rendőr-főkapitányságok munkatársainak: több közlekedési baleset kapcsán derült ki ugyanis, hogy a gépkocsivezetők alkoholos befolyásoltság alatt ültek a volán mögé.

Ittas sofőrök, sok baleset: mozgalmas karácsonya volt az erdélyi rendőrségnek
Hirdetés
2025. december 26., péntek

Műemléki szemlélettel újul meg a kolozsvári Erzsébet híd

A kolozsvári önkormányzat december közepén döntött a város egyik legismertebb gyalogoshídja, az Erzsébet híd teljes körű felújításáról.

Műemléki szemlélettel újul meg a kolozsvári Erzsébet híd
2025. december 26., péntek

Magyar és német nyelvű emléklapot találtak a vajdahunyadi kastélyt díszítő szobor talpa alatt

Két dokumentumot tartalmazó borítékot találtak a vajdahunyadi kastély Buzogány-tornyának tetejéről eltávolított, páncélos vitézt ábrázoló szobor lábai alatt – közölték a múzeumként működő kastély illetékesei.

Magyar és német nyelvű emléklapot találtak a vajdahunyadi kastélyt díszítő szobor talpa alatt
2025. december 25., csütörtök

Halálra vertek egy 36 éves férfit Szeben megyében

Meghalt egy 36 éves férfi egy verekedésben csütörtökre virradóra Szeben megyében.

Halálra vertek egy 36 éves férfit Szeben megyében
Hirdetés
2025. december 25., csütörtök

Hatvanezer dollár a cipőkben: karácsonykor bukott le két ukrán nő a román határon

Két ukrán állampolgárságú nő karácsonyeste hatvanezer dollár elrejtett készpénzzel próbált belépni Romániába. A megtalált összeget a vámosok elkobozták, az elkövetőket pedig megbírságolták.

Hatvanezer dollár a cipőkben: karácsonykor bukott le két ukrán nő a román határon
2025. december 25., csütörtök

„A világ ma is Isten látogatásának helye” – A Gyulafehérvári Főegyházmegye karácsonyi pásztorlevele

Kovács Gergely gyulafehérvári római katolikus érsek és Kerekes László segédpüspök karácsonyi pásztorlevele

„A világ ma is Isten látogatásának helye” – A Gyulafehérvári Főegyházmegye karácsonyi pásztorlevele
2025. december 25., csütörtök

Hóviharokat okoz az erős szél: erdélyi és bánsági megyére adtak ki riasztást

Az erős szél miatt narancssárga, vagyis másodfokú riasztást adott ki Hunyad és Krassó-Szörény megyére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Hóviharokat okoz az erős szél: erdélyi és bánsági megyére adtak ki riasztást
Hirdetés
2025. december 24., szerda

Az adóhivatal végrehajtási eljárást kezdeményezett a verespataki aranybányaprojekt kapcsán

Az Országos Adóhatóság (ANAF) végrehajtási eljárást kezdeményezett a kanadai Gabriel Resources Limited társaság által az SC Roșia Montană Gold Corporation SA-ban birtokolt részvények kapcsán, hogy behajtsa a közel 47 millió lejes követelést.

Az adóhivatal végrehajtási eljárást kezdeményezett a verespataki aranybányaprojekt kapcsán
2025. december 24., szerda

Ünnepek biztonságban: rendőrségi ajánlások karácsonyra

A téli ünnepek idején a hatóságok célja, hogy az állampolgárok nyugodt és biztonságos körülmények között ünnepelhessék a karácsonyt.

Ünnepek biztonságban: rendőrségi ajánlások karácsonyra
2025. december 24., szerda

Spontán konfliktus nyomán felgyújtotta a házat egy férfi Szatmár megyében

Testfelületének 50 százalékán szenvedett égési sérüléseket egy nő a keddről szerdára virradó éjszaka a Szatmár megyei Ivácskó település egyik gazdaságában kitört tűzben.

Spontán konfliktus nyomán felgyújtotta a házat egy férfi Szatmár megyében
Hirdetés
Hirdetés