Hirdetés

Ismét Dan Tanasának adott igazat a törvényszék

•  Fotó: Gecse Noémi

Fotó: Gecse Noémi

Pénzbírság kifizetésére kötelezi a Hargita megyei törvényszék alapfokú ítéletében Szentes Csabát, Madéfalva polgármesterét, aki az indoklás szerint nem hajtotta végre a Községháza felirat eltávolítására vonatkozó jogerős bírósági döntést. 

Kovács Attila

2016. december 02., 11:102016. december 02., 11:10

2016. december 02., 11:102016. december 02., 11:10

Az elöljáró munkatársunknak leszögezte: mindenképpen fellebbezést nyújt be az elsőfokú döntés ellen, hiszen a jogerős ítéletet állítása szerint egyértelműen betartotta. Szentes előbb megvárja a részletes, hivatalos indoklást, ezt követően fordul a marosvásárhelyi ítélőtáblához.

Az egynyelvű Községháza felirat ellen a magyarellenes feljelentéseiről ismert Dan Tanasă, illetve az általa vezetett Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC) nyújtott be keresetet. Az idén márciusban meghozott jogerős ítélet a felirat eltávolítására kötelezte a polgármestert, illetve a helyi önkormányzatot, az illetékesek pedig eleget is tettek a felszólításnak. Néhány héttel később, az épület homlokzatának felújítását követően azonban új feliratokat festettek fel, így azóta három nyelven – románul, magyarul és németül (Primărie, Községháza, Rathaus) – olvasható a hivatal megnevezése.

Az egyesület szeptember elején nyújtott be ismét keresetet a Hargita megyei törvényszékre, amelyben azt kérték, hogy a jogerős bírósági ítélet végrehajtásának elmulasztásáért bírságolják meg a községvezetőt. Az igazságügyi intézmény most helyt adott a beadványnak, és alapfokon arra kötelezi Szentes Csabát, hogy a késlekedésért naponta a bruttó minimálbér 20 százalékának megfelelő összeget fizesse ki bírságként. Az összeg megállapításában a jogerős ítélet megszületésekor érvényes minimálbért vették figyelembe, így a naponta kifizetendő szankció 210 lej, tavasz óta pedig már mintegy 57 ezer lejnyi bírság gyűlt fel. A törvényszék nem vette figyelembe a polgármester indoklását, miszerint a kifogásolt feliratot eltávolították, holott az erről készült dokumentumokat a feljelentőnek és a törvényszéknek is továbbították.

„Én továbbra is fenntartom, hogy a jogerős bírósági ítéletet végrehajtottam, erre bizonyítékaim vannak” – szögezte le lapunknak Szentes Csaba. A Méltóságért Európában Polgári Egyesület egyébként keresetében arra hivatkozott, hogy a községháza megnevezésnek nincs román nyelvű megfelelője, ezt Magyarországról vették át, és törvénytelenül használják. Mint ismeretes, a Tanasă vezette szervezet számos csíkszéki önkormányzatot perelt már be ugyanezzel az indoklással, a bíróságok pedig rendre az ADEC-nek adnak igazat.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 12., szerda

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air

Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban

Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban
2026. augusztus 12., szerda

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban

Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban
2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
2026. augusztus 11., kedd

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA

Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA
2026. augusztus 11., kedd

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében

Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok

Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok
2026. augusztus 11., kedd

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő

Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő
2026. augusztus 11., kedd

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik

Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik
Hirdetés
Hirdetés