Hirdetés

Ismét Csíkszeredában „szaglászik” a DNA

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Újabb vizsgálat céljából jártak Csíkszeredában az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) alkalmazottai az elmúlt hét folyamán. Bár az érintettek zöme, beleértve a vádhatóságot is, kitérő válaszokat adott kérdéseinkre, a vizsgálat tényét nem cáfolták.

Kovács Attila

2015. június 11., 13:352015. június 11., 13:35

A DNA ügyészei Csíkszeredában, a Hargita megyei adó- és pénzügyi hivatalnál jártak az elmúlt héten, ahol több számítógépet is lefoglaltak és magukkal vittek – értesültünk nem hivatalos forrásokból. Mituleci Katalin, a hivatal megbízott vezetője kérdésünkre nem erősítette meg, de nem is cáfolta értesüléseinket – azt mondta, ő erről nem nyilatkozhat semmit, és forduljunk a DNA-hoz.

Ugyanakkor nem hivatalos információink szerint a DNA ügyészei Kedves Imre volt pénzügyi igazgató csíkszeredai lakásán is jártak az elmúlt hét folyamán, és házkutatást tartottak nála. Ezzel kapcsolatban telefonon kerestük Kedves Imrét is, aki úgyszintén nem cáfolta, de nem is erősítette meg értesüléseinket – azt mondta, nem kíván nyilatkozni. Ugyancsak az elmúlt héten Bokor Márton csíkszeredai háziorvost is felkereste a vádhatóság. Az orvos kérdésünkre azt mondta, azt ellenőrizték, hogyan volt kiállítva egy betegszabadságot igazoló dokumentum.

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztályhoz elküldött elektronikus levélre, amelyben több kérdést is feltettünk, néhány órával később érkezett válasz. Kérdéseink arra vonatkoztak, valóban zajlott-e házkutatás az említett helyszíneken és milyen eredménnyel. Azt is megkérdeztük, folyamatban van-e DNA-vizsgálat, és ha igen, milyen ügyben és kik az érintettek.

A vádhatóság információs és közönségszolgálati irodájától érkezett válaszlevélben a következőket írták: „Jelen pillanatban nem szolgálhatunk a vizsgálati szakaszra vonatkozó információkkal”.

A válaszadó a 2001/544-es, a közérdekű információszolgáltatásra vonatkozó törvény 12. cikkelye 1. bekezdésének e pontjára hivatkozik, amelynek értelmében nem adhatók ki a bűnügyi vagy fegyelmi vizsgálat során alkalmazott eljárásra vonatkozó információk, ha ezek befolyásolják a vizsgálat eredményét, ha bizalmasan kezelt forrásokra derülhet fény, vagy veszélybe kerülhet a vizsgálat nyomán valamely személy élete, testi épsége vagy egészsége.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 16., vasárnap

Vasárnap még tombol a kánikula a Partiumban és a Bánságban, de lassan érkezik a lehűlés, eső várható országszerte

Sárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) kánikula miatt az ország hat nyugati és északnyugati megyéjére.

Vasárnap még tombol a kánikula a Partiumban és a Bánságban, de lassan érkezik a lehűlés, eső várható országszerte
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Öt úszóbajnokot adó kolozsvári család emlékszobáját nyitották meg

A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.

Öt úszóbajnokot adó kolozsvári család emlékszobáját nyitották meg
2026. augusztus 15., szombat

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen

Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen
2026. augusztus 15., szombat

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost

Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében

Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében
2026. augusztus 14., péntek

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról

A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról
2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
2026. augusztus 14., péntek

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró

Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró
Hirdetés
Hirdetés