
Szerbiából próbált illegálisan bejutni Romániába 15 iraki állampolgár, akiket a Temes megyei határőrök értek tetten a hétvégén.
2016. július 31., 19:062016. július 31., 19:06
2016. július 31., 19:492016. július 31., 19:49
A migránsok azt mondták, Németországba, rokonaikhoz szerettek volna eljutni. A Temes megyei határrendészet tájékoztatása szerint a határőrök pénteken reggel 7 óra körül a nagyszentmiklósi határátkelőnél értesülések alapján szerveztek rajtaütést, hogy elkapjanak egy csoportot, akik a mezőn tartózkodtak, a szerb határ közelében.
A 15 személy alkotta csoport tagjai nem tudták igazolni, hogy mit keresnek a határövezetben. A nyomozás folyatatása érdekében elvezették őket a határrendészet székhelyére. Az első vizsgálatok alapján kiderült, hogy három családról van szó – közölte a Temes megyei határrendészet. A határőrök felvették a kapcsolatot a szerb határrendészettel, hogy közösen vizsgálják ki az esetet, és alkalmazzák a visszafogadási egyezményt.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
szóljon hozzá!