
Angolul, románul és németül hirdeti magát a Facebook közösségi portálon a Segesváron 14. alkalommal sorra kerülő ProEtnica interetnikai fesztivál, amely a romániai nemzeti kisebbségek közötti párbeszéd fontos fóruma kíván lenni.
2016. augusztus 17., 15:032016. augusztus 17., 15:03
A csütörtökön kezdődő és vasárnapig tartó rendezvényre idén is a segesvári várban kerül sor, a szervezők hatszáznál is több résztvevőre számítanak. Koreck Mária, a rendezvényt szervező Divers Egyesület elnöke elmondta, mintegy húsz etnikai kisebbség képviseletét várják a fesztiválra.
„Korábban eljöttek a csoportok, színpadra léptek, előadták a műsorukat és indultak is haza. Ez az idén másként lesz, mindenkit arra biztattunk, maradjanak a fesztivál végéig, tekintsék meg egymás előadását, beszélgessenek” – fogalmazott Koreck Mária, akitől megtudtuk azt is, hogy a résztvevők szállás- és étkezési költségeit a szervezők fedezik, nekik csak az utazásukról kell gondoskodniuk. A rendezvényen a néptánc- és népzenei előadások mellett kerekasztal-beszélgetésekre várják az érdeklődőket, az idei főtéma a vallás lesz, a különböző vallások egymásra gyakorolt hatása – tájékoztatott Koreck. Ugyanakkor szó esik kultúráról, nemzetiségek együttéléséről, társadalmi kérdésekről is.
A szervezők Románia legnagyobb interetnikai fesztiváljának tartják az eseménysorozatot, amely szerintük igazi ünnepe az itt élő nemzeti kisebbségeknek. A meghívottak között vannak a cseh, ukrán, roma, török, szerb, örmény, rutén, zsidó, olasz, bolgár, horvát, szlovák, tatár, német, albán, lengyel, macedón, lipován, orosz, görög, magyar és a román közösségek képviselői is. Tavaly több mint nyolcszáz résztvevő válaszolt a szervezők meghívására, a látogatók száma pedig elérte a 15 ezret. Az idei fesztivál nem kereskedelmi, de nem is politikai jellegű, hanem kimondottan civil – hangsúlyozták a szervezők – és az államelnöki hivatal védnöksége alatt zajlik majd.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
szóljon hozzá!