
Fotó: Pál Árpád
Ingyen szeretnének parkolni a nagyváradi egyetemisták, ennek érdekében tizenegy, a diákokat képviselő szervezet végzett aláírásgyűjtést, amelynek keretében több mint ezer kézjegyet gyűjtöttek.
2017. március 28., 16:082017. március 28., 16:08
Adrian Abrudan, a projektet kezdeményező, a közgazdaság szakon tanuló fiatalokat képviselő civil szervezet elnöke a napokban benyújtotta az aláírásokat tartalmazó petíciót a nagyváradi önkormányzathoz. A hallgatók azt szeretnék elérni, hogy ingyenesen parkolhassanak az Egyetem utca környékén, a Pece-patak partja és a városi temető körül kialakított 200, jelenleg fizetéses parkolóban.
Az egyetemista szervezetek azzal indokolják a kérést, hogy nagyon sok hallgató a környező településekről jár be a megyeszékhelyre az órákra, ennek nyomán pedig a városháza komoly bevételre tesz szert. Noha a felsőoktatási intézményekben több ezer diák tanul, az egyetemek alig néhány tucatnyi saját megállóhellyel rendelkeznek, és nincs pénzük továbbiak kialakítására, ezért kérik a polgármesteri hivatal segítségét, hogy ne kelljen „még több pénzt kérni a szülőktől\". „Az egyetemistáknak szerény anyagi forrásaik vannak, a szülők pedig autóval jutalmazzák az erőfeszítést, amelyet be kell fektetni a felsőfokú tanulmányok befejezéséhez. Csakhogy a fenntartási és utazási költségeket is ők állják. Így szeretnénk, ha az önkormányzat is segítséget nyújtana\" – fogalmaznak a diákok.
Mint ismeretes, nemrég a kormány meglehetősen nagylelkű gesztust tett a romániai magán- és állami egyetemeken tanuló hallgatók felé, akik február elsejétől ingyen utazhatnak a belföldi vonatjáratok másodosztályán, illetve ingyenesen válthatnak bérletet. A kedvezménnyel azóta sokan éltek, már az intézkedés bevezetése utáni első húsz napban 240 ezer ingyenjegyet és 3000 bérletet váltottak a diákok, ez 11 millió lejbe került a kormánynak. A kieső összeget ugyanis a közlekedésügyi minisztérium téríti meg az állami vasúttársaságnak (CFR).
Miközben 2026 első felében csaknem 14 százalékkal kevesebb turista érkezett a romániai agropanziókba, a helyi gasztronómiai pontok száma tovább nőtt, és már új törvény is ösztönözné a falusi élményprogramokat.
Mintegy 120 rendezvénnyel várja a bánsági nagyváros magyar közösségét és a más nemzetiségű érdeklődőket vasárnap estig a XI. Temesvári Magyar Napok.
Tűz keletkezett szombatról vasárnapra virradóra a kolozsvári Hașdeu (Kőkert) diákkampusz 17-es bentlakásának ötödik emeletén. Az épületben mintegy kétszáz diák tartózkodott, többségük még a tűzoltók megérkezése előtt kijutott a kollégiumból.
Ételmérgezésre utaló tünetek jelentkeztek szombat este egy zártkörű rendezvény résztvevőinél a Szeben megyei Feleken (Avrig), a Brukenthal-palota rendezvénytermében.
Lassan eltűnik a magyar üzletekből a valódi parajdi só: a 2025-ös bányakatasztrófa előtt kitermelt készletek a gyártóknál lényegében elfogytak, és már a kereskedőknél is egyre kevesebb maradt. A kieső mennyiséget részben dési sóval pótolják.
Miközben a gyerekek egyre több időt töltenek zárt terekben és képernyők előtt, a természetpedagógia éppen az ellenkező irányba hívja őket: ki a szabadba, ahol lehet sarat dagasztani, menedéket építeni, nyomokat követni, felfedezni és közben tanulni.
Visszaesett az illegális migráció és a lopott gépjárművek felderítése a román–magyar határ térségében Románia 2025. január 1-jei schengeni csatlakozása óta. A Nagyváradi Területi Határrendészeti Felügyelőség sajtóosztálya válaszolt a Krónika kérdéseire.
Szeptember 27-től szigorúbb uniós szabályok vonatkoznak arra, mit állíthatnak a cégek termékeik és működésük környezeti hatásáról.
Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura, tájékoztat a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye. A Fujikura 26 év alatt megvált romániai dolgozóinak több mint 90 százalékát&
Két fiatal vesztette életét szombat hajnalban Petrozsényben, miután személygépkocsijuk lesodródott az úttestről és egy villanyoszlopnak csapódott. A fiatalok halálát az útviszonyokhoz képest túl nagy sebesség okozhatta.