
Fotó: Barabás Ákos
Készül az év végi parlamenti választásra az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP), amely a későbiekben dönt arról, hogy milyen formában – saját jelöltlistával, független jelöltek támogatásával vagy koalícióban – indul a megmérettetésen.
2016. július 18., 14:522016. július 18., 14:52
2016. július 18., 15:022016. július 18., 15:02
Az alakulat hétfői közleményében számolt be arról, hogy vasárnap a Székelyudvarhely közeli Székelyszentléleken tartották az EMNP országos választmányának ülését, amelyen a testület elnökének Sándor Lajost, Szentegyháza alpolgármesterét választották. Munkáját alelnökként Bereczki Ferenc, a néppárt Maros megyei elnöke segíti majd. Az országos választmány egyébként a néppárt két országos küldöttgyűlése közti időszakban a szervezet legfelső politikai döntéshozó testületeként működik.
A júniusi önkormányzati választások kapcsán Szilágyi Zsolt elnök elmondta: bár nem elégedettek az eredménnyel, határozott sikerként értékelik, hogy jelentős politikai ellenszélben és a kisebb pártok számára kedvezőtlen kampányfeltételek mellett is sikerült megőrizniük tanácsosaik számát és négy évvel ezelőtti erejüket. „Az elkövetkező időszakban még nagyobb hangsúlyt kívánunk fektetni az önkormányzati munkára – az átláthatóság és a korrupció elleni harc jegyében –, s arra kell törekednünk, hogy a politikát a nemzet szolgálatába állítsuk\" – idézte a párt közleménye Szilágyit.
A politikus hétfőn az MTI-nek úgy nyilatkozott, a választmányi ülésen a döntő többség támogatta azt az elvet, hogy az EMNP-nek nem szabad cserbenhagynia a szavazóit, támogatóit. „Az a kívánatos, hogy az EMNP jelöltjei jelenjenek meg ezeken a választásokon\" – fogalmazott a pártelnök, hozzátéve, három lehetséges változatot vizsgáltak: saját jelöltlistát, független jelöltek támogatását és a koalícióban való indulás lehetőségét.
Szilágyi elmondta: a választmány úgy ítélte meg, a módosított választási törvény megengedi, hogy az EMNP jelöltjei parlamenti mandátumot szerezzenek. Mint említette, a megyei pártlistás szavazást visszaállító törvény értelmében azok a pártok is teljesítik a választási küszöböt, amelyek négy megyében megszerzik a szavazatok 20 százalékát.
Szilágyi Zsolt a koalíciós lehetőségekre vonatkozó kérdésre közölte, mind az RMDSZ, mind a Magyar Polgári Párt (MPP) elutasította az EMNP választási együttműködésre vonatkozó tavaly decemberi javaslatát. „A két héttel ezelőtt kiadott nyilatkozatunkban is megerősítettük, hogy továbbra is szorgalmazzuk a magyar pártok közötti párbeszédet, de tudomásul kell vennünk, hogy ők nem kívánnak tárgyalni\" – állapította meg az EMNP vezetője, aki szerint alakulata ősszel dönt az idei parlamenti választásokon való részvételéről.
A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
szóljon hozzá!