Ima és hála vezet a csíksomlyói búcsúba

Ima és hála vezet a csíksomlyói búcsúba

A zarándokok és a váradi hívek átvonultak a székesegyházba, ahol szentmisén vettek részt

Fotó: Facebook/Szent László-év 2017

Tarts meg minket őseink szent hitében! – a 450 évvel ezelőtti kérés jegyében tartják az idei pünkösdi zarándoklatot szombaton Csíksomlyón, ahová immár hagyományosan tíz­ezreket várnak.

Bálint Eszter

Gergely Imre

Kiss Előd-Gergely

2017. június 01., 22:282017. június 01., 22:28

2017. június 01., 22:342017. június 01., 22:34

A csíksomlyói hegynyeregben 12.30-tól tartandó szentmisét – melyet a Duna-tévécsatorna ezúttal is élőben közvetít – Miguel Maury Buendía, a Vatikán bukaresti nagykövete, Románia apostoli nunciusa mutatja be, a szentbeszédet Veres András győri megyés püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke mondja.

A szentmisén jelen lesz Michael Anthony Perry, a ferences rend legfőbb elöljárója, Assisi Szent Ferenc 121. utódja a rend élén. Csíksomlyón az első búcsújárást a legenda szerint 1567-ben tartották.

Idén is érkeznek a zarándokvonatok

A zarándokok egy része már hosszú napokkal ezelőtt útnak indult, hogy gyalogosan tegye meg az utat Mária lábához, sokan érkeznek buszokkal, autókkal, vonatokkal, szervezett módon vagy magánúton, és három zarándokvonat is befut a csíkszeredai állomásra.

Tíz éve már, hogy a Kárpát­Eu­rópa Utazási Iroda elindította különvonatait a csíksomlyói búcsúra, ezalatt közel tízezer zarándok utazott a szerelvényeken. Idén a Csíksomlyó expressz nyolcadik, a Székely gyors tizedik alkalommal indul pénteken útnak. A Csíksomlyó expressz szombathelyi indulása után Budapesten a Székely gyorssal egyesül, majd indul útnak Erdély felé. Nagyvárad, Kolozsvár, Kalotaszeg érintésével érkezik meg péntek este az egyesített szerelvény a Székelyföldre, utasait a felcsíki és alcsíki településeken szállásolják el.

Szombaton reggel 9.30 körül a zarándokvona­tok Csíkszeredába érkeznek, utasaik részt vesznek a csíksomlyói pünkösdi búcsún, majd másnap Gyimesbükkbe, az ezeréves határhoz érkezik az össznemzeti zarándokvonat, amely hétfőn hagyja el a Székelyföldet.

A Boldogasszony-zarándokvonat csütörtök reggel indult útnak

a budapesti Nyugati pályaudvarról. A több mint ezer zarándokot Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára búcsúztatta, és a zarándoklat lelki vezetője, Székely János esztergom-budapesti segédpüspök áldotta meg. Soltész Miklós kiemelte: a zarándokok között 350 fiatal van, akik az anyaország mellett szerte a világból érkeztek, a Kárpát-medence minden részéből, Észak- és Dél-Amerikából, Ausztráliából és a nyugat-európai szórványból.

„A zarándoklat és a fiatalok részvétele üzenet az egész magyarságnak és kereszténységnek. A fiataloknak óriási küldetése van, és abban, hogy ezt felismerjék és megtalálják a helyes utat, fontos szerepe van a kereszténységnek és szerepe lehet benne a mostani zarándoklatnak is” – mondta az államtitkár.

Mise Nagyváradon, rövid megálló Kolozsváron

A zarándokok első állomása Nagyvárad volt, ahol immár hagyományosan helyi lakosok várták őket. De idén első alkalommal

az ünnepi pillanatok után nem indult tovább a vonat,

hanem a zarándokok és a váradi hívek Székely János esztergom-budapesti segédpüspök vezetésével átvonultak a közelben található székesegyházba, ahol szentmisén vettek részt, amelynek főcelebránsa a házigazda, Böcskei László nagyváradi megyés püspök volt.

Ezt követően Kolozsvárra vették az irányt, ahol szintén lelkes tömeg fogadta a Csíksomlyóra igyekvőket.

Galéria

Kolozsvári fogadtatás

Fotó: Biró István

Több százan  álltak a peronon,

amikor csaknem két óra késéssel begördült a zarándokvonat.

Kovács Sándor főesperes köszöntőbeszédében úgy fogalmazott, a zarándoklat 450 éves évfordulója nemcsak ösztönöz, hanem kötelez hitünk megtartására. Leszögezte: ideje felismerni, hogy hit- és tudásalapú társadalmat kell építeni, amelynek keresztények a gyökerei. Mile Lajos kolozsvári főkonzul ugyanakkor felbecsülhetetlen értékűnek nevezte a találkozást, amit a zarándokok minden eddiginél nagyobb száma is bizonyít.

Nemcsak hitbéli, hanem nemzetbeli azonosságot is jelent

– hangsúlyozta Mile Lajos.

Tímár Asztrik ferences szerzetes ugyanakkor elmondta, imával és hálával érkeztek Kolozsvárra, és úgy is mennek tovább. A kolozsváriakat Budai László, a zarándoklat főszervezője is köszöntötte, Székely János püspök pedig arról számolt be az egybegyűlteknek, hogy a több mint ezer zarándokkal együtt 350 fiatal is érkezett, közülük többen a tengeren túlról, ők először látnak egy helyen ilyen szép számú magyar közösséget.

Galéria

Fotó: Biró István

Érkezik a Misericordia installáció

Közben arra is fény derült, hogy Csíksomlyón állítják ki a Misericordia elnevezésű installációt, amely a magyar állam ajándéka volt Olaszországnak, Rómának, valamint tiszteletadás a szentszéknek. Az installáció az irgalmasság (misericordia) szent éve alkalmából 2016. október 13-ától november 11-éig a római Angyalvár közelében volt látható. Az installáció elkészítését, kihelyezését a budapesti Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága és a Bethlen Gábor Alap támogatta.

korábban írtuk

Csíksomlyón is kiállítják a római Irgalmasság-installációt
Csíksomlyón is kiállítják a római Irgalmasság-installációt

Csíksomlyón állítják ki a Misericordia elnevezésű installációt, mely a magyar állam ajándéka volt Olaszországnak, Rómának, valamint tiszteletadás a szentszéknek. Az installáció az Irgalmasság (Misericordia) Szent Éve alkalmából 2016. október 13-tól november 11-ig a római Angyalvár közelében volt láthat&

Az államtitkárság csütörtöki közleménye szerint nem véletlen a helyszínválasztás, hiszen Csíksomlyó a hit, a kultúra központja volt és maradt az évszázadok alatt. Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár a felirat előtt köszönti azt a kétszáz, diaszpórából és szórványból érkező fiatalt, akik a Rákóczi Szövetség jóvoltából vehetnek részt a csíksomlyói búcsún. A találkozóra közvetlenül a szombati nagymise után kerül sor.

Galéria

Fotó: Biró István

Mária jelölte ki a zarándok emlékhelyet

Emlékművet állítottak a János pap által vezetett első búcsújárás 450. évfordulójára a Gyergyószékből Csíkszereda felé vezető úton. Az elhatározás nem új keletű, ám kérdéses volt, hogy pontosan hol legyen ennek a helye. Balázs József, a Gyergyóalfaluból induló zarándokcsoport és az egész helyi közösség úgy véli: isteni útmutatás, csoda választotta ki a helyet az emlékmű számára.

„Tavaly, út közben leültünk megpihenni és fényképezkedni Jenőfalva közelében, egy meredek hegyoldal tövében. Ahogy ott ültünk több sorban, körülbelül 250-en, elindult a csúcsról nagy robajjal egy kő – mint utóbb megmértem, két kilós volt. Ez a kő ahogy nagy sebességgel ugrált lefelé több zarándok fejétől is alig centikkel haladt el, de senkit sem érintett.

Idézet
Egyenesen az én hátamnak csapódott.

Éreztem az ütést, levegőt sem kaptam egy ideig, de aztán amikor felálltam kiderült, hogy nem sérültem meg, pedig csak egy ing volt rajtam. Éles kő volt, de lapjával talált. Ha egyujjnyival odébb üt meg, akkor a gerincem eltörik, ha egy tenyérnyivel fennebb, akkor a tarkómat találja, és ott helyben halok meg. Épen megúsztam” – idézi fel a történteket Balázs József.

Azt mondja, az esetből nemcsak ő, de a közösség is azt olvasta ki, hogy mivel a kő a vezetőt találta el, ez nemcsak személyének, hanem az egész zarándokcsoportnak szólt. A jenőfalviak is máig beszélnek róla, csodaként tekintenek erre.”

Ekkor dőlt el, hogy a tervezett emlékjelet itt kell felállítani. Amikor az emlékmű talapzatát felállították, újabb érdekes véletlenekkel szembesültek, a hely pontosan hat kilométerre van a templomtól, és két forrástól is 3-3 kilométerre. „Gyönyörű hely, egy völgykebel, ahol egy domb is áll, mintha éppen egy szobor alapzata volna. Mintha Mária választotta volna ki erre” – fogalmaz Balázs.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. március 16., csütörtök

Családpasztorációs képzéseket hirdet a római katolikus egyház

A Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye Családpasztorációs Központja szemléletformáló és gyakorlati alapképzésre hívja az egyházmegye házaspárjait.

Családpasztorációs képzéseket hirdet a római katolikus egyház
2019. október 28., hétfő

Hivatás, a papi élet meghatározója

Egész életét meghatározta, emellett számos kispap hivatásának megtalálásában is közreműködött, és végig kitartott abban a hivatásban, amit felszentelésekor vállalt. A Csíkszeredában szolgáló Tamás József püspök 75 évesen, 51 évnyi papi szolgálat után hamarosan nyugállományba vonul. Vele besz&am

Hivatás, a papi élet meghatározója
Hivatás, a papi élet meghatározója
2019. október 28., hétfő

Hivatás, a papi élet meghatározója

2018. november 08., csütörtök

Helyére emelték a Temes megyei Igazfalva református templomának vihar által ledöntött toronysüvegét

Helyére került szerdán a Temes megyei Igazfalva református templomának a tavalyi vihar által ledöntött toronysüvege – közölte a Temesvári Rádió magyar adása.

Helyére emelték a Temes megyei Igazfalva református templomának vihar által ledöntött toronysüvegét
2018. június 02., szombat

„Szivárványház” nyílt Brassóban, ima- és szeretetotthonaként működik

Lelki és testi fogyatékosoknak nyújt menedéket a brassó-belvárosi református egyházközség új épülete. A Bertalan negyedi, Lânii utcában kialakított Betlehem-ház egyaránt szolgál imaházként és nappali foglalkoztató-központként, és itt működik az egyházközség által fenntartott szociális mosoda is.

„Szivárványház” nyílt Brassóban, ima- és szeretetotthonaként működik
2018. május 20., vasárnap

Ferenc pápa pünkösdi üzenete: a világnak és az embereknek is változásra van szükségük

A Szentlélek az az isteni erő, amely megváltoztatja a világot – mondta Ferenc pápa a Szent Péter bazilikában bemutatott pünkösdi misén vasárnap.

Ferenc pápa pünkösdi üzenete: a világnak és az embereknek is változásra van szükségük
2018. május 18., péntek

Felemelik szavukat a csíksomlyói búcsúhoz köthető „hamis legendával” szemben az unitáriusok

A csíksomlyói búcsú eredetét János Zsigmond fejedelem 1567-es állítólagos hittérítő hadjáratához kapcsoló „hamis legenda” terjesztésének felhagyására kér mindenkit az unitárius egyház, egyúttal Isten áldását kívánva a búcsú minden résztvevőjére. 

Felemelik szavukat a csíksomlyói búcsúhoz köthető „hamis legendával” szemben az unitáriusok
2018. május 17., csütörtök

Erdélybe érkezett a zarándokvonat – dél-amerikai fiatalok is a csíksomlyói búcsúba tartanak

Idén is ünnepi fogadtatásban részesülnek a partiumi és erdélyi vasútállomásokon a csíksomlyói búcsúba utazó hívek. Az ünnepi szentmise szombaton lesz, vasárnap pedig a Gyimesekben várják a zarándokokat.

Erdélybe érkezett a zarándokvonat – dél-amerikai fiatalok is a csíksomlyói búcsúba tartanak
2018. május 16., szerda

Pál József Csabát nevezték ki a Temesvári római katolikus egyházmegye püspökévé

Ferenc pápa a székelyföldi származású Pál József Csaba kanonokot és főesperest nevezte ki temesvári megyéspüspöknek – közölte szerdán a temesvári egyházmegye.

Pál József Csabát nevezték ki a Temesvári római katolikus egyházmegye püspökévé
2018. május 11., péntek

Uniós pénzből újul meg a váradi barokk palota körüli park

A határon átívelő beruházásokat finanszírozó európai uniós program keretében újul meg a teljeskörű restaurálás alatt álló nagyváradi római katolikus püspöki palota körüli kert.

Uniós pénzből újul meg a váradi barokk palota körüli park
2018. május 04., péntek

Pünkösdi búcsú az ifjúság évében: közzétették a csíksomlyói zarándoklat liturgikus programját

A május 18-án, pénteken 19 órakor kezdődő szentmise nyitja meg a csíksomlyói pünkösdi zarándoklatot, a szentmisét követően a kegytemplomban egész éjszakán át tartó virrasztás kezdődik – tájékoztatta lapunkat a csíksomlyói Ferences Rendház.

Pünkösdi búcsú az ifjúság évében: közzétették a csíksomlyói zarándoklat liturgikus programját