Illik, de nem kötelező?

•  Fotó: Ifj. Haáz Sándor

Fotó: Ifj. Haáz Sándor

Váltakozó a vagyonnyilatkozatok benyújtásának megítélése az önkormányzati választásokon. A Hargita megyei törvényszék tegnap sem közölte annak a múlt hét végén hozott, végleges és megfellebbezhetetlen ítéletének indoklását, amely lehetővé tette az RMDSZ-lista és Borbáth István független tanácsos-jelölt indulását a február 4-i székelyudvarhelyi időközi önkormányzati választáson.

2007. január 30., 00:002007. január 30., 00:00

Az Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) illetve két magánszemély, Gálfi Árpád és Nagy Mária emelt óvást az RMDSZ-listán szereplő jelöltek és Borbáth István indulása ellen, arra hivatkozva, hogy az érintettek elmulasztották a vagyonnyilatkozatukat is mellékelni az iratcsomóhoz, ezért a székelyudvarhelyi választási irodának nem lett volna szabad elfogadnia a dossziéikat.
Korábban a székelyudvarhelyi bíróság is visszautasította az óvást, és jogosnak ismerte el az RMDSZ és a független jelölt választáson való részvételét. Az óvásban az 1996/115-ös törvényre hivatkozva kérték az RMDSZ és Borbáth István választásból való kizárását. Ez a jogszabály a közalkalmazottak és vezető tisztségviselők vagyonának kötelező nyilvánosságra hozataláról rendelkezik. A hatodik paragrafus egyes kitétele kimondja: a jelöltséget elfogadó nyilatkozattal egy időben a vagyonnyilatkozatukat is le kell adniuk a választáson indulni kívánó tanácsos-jelölteknek.
Gheorghe Tudorache, a székelyudvarhelyi választási iroda helyettes vezetője szerint a 115-ös törvény 3. paragrafusának második pontja alapján döntöttek úgy, hogy elfogadják a vagyonnyilatkozat nélkül beadott jelöléseket is. Az említett jogszabály szerint a választott tisztségviselők számára a megválasztásuk után legkésőbb 15 nappal, de a mandátumuk igazolásánál nem később kötelező a vagyonnyilatkozat benyújtása. „Illik benyújtani a vagyonnyilatkozatot, de nem kötelező” – hívta fel a figyelmet Tudorache a hármas paragrafus megfogalmazásának szerinte lényeges jelentésbeli különbségére, amelynek alapján vagyonnyilatkozattal és anélkül egyaránt elfogadták a jelöltek iratait. A helyi bíróság a 115-ös törvény hármas paragrafusára hivatkozva utasította vissza az óvást, megjegyezve, hogy a hatos paragrafus a benne foglalt előírások elmulasztása esetére nem is ír elő büntető következményeket.
Csak Brãila és Hargita megyében nem kérik
A 2006. december 21-i kormányhatározat értelmében 2007. február 4-én öt megye hat településén szerveznek időközi helyhatósági választásokat: a Hargita megyei Székelyudvarhelyen, Konstanca megyében Ghindãreºti-en, a Brãila megyei Viºan településen, a Iaºi megyei Comornán és Trifeºti-en, illetve a Temes megyei Tolvádon. A jelöltek vagyonnyilatkozatának csatolása négy településen kötelező volt, kettőben pedig nem. A Konstanca, Brãila és Iaºi megyei településeken csak polgármestert, Tolvádon pedig – mivel a település most vált önálló önkormányzattá – polgármestert és helyi tanácsot is választanak február 4-én.
„A Konstanca megyei prefektúrától kapott utasításnak megfelelően, a jelöltek iratcsomóját csak úgy vettük el, ha tartalmazta az illető vagyonnyilatkozatát is” – mondta el a Krónikának Iulian Ivan, a helyi választási iroda elnöke. Hasonló utasítást kaptak a Iaºi megyei választási irodák is. Ám mivel a megyében két településen helyhatósági választásokra készülnek, megyei választási iroda is létesült: itt, bár napközben nyitva kellene tartania, tegnap kora délutánig senkit sem sikerült elérnünk. Arról, hogy Iaºi megyében is kérték a jelöltek vagyonnyilatkozatát, Mihaela Chiosától, a Trifeºti-en létrehozott választási bizottság elnökétől értesültünk. „A 115-ös számú törvény egyértelműen kimondja: a jelölteknek le kell adniuk a vagyonnyilatkozatukat. Itt ezt az előírást mindenki be is tartotta” – nyilatkozta a tolvádi választások kapcsán Traian Marius ügyész, a helyi választási iroda elnöke.
A székelyudvarhelyi mellett még egy olyan esettel találkoztunk, ahol nem tartották kötelező érvényűnek a jelöltek vagyonnyilatkozatának a jelöléssel egy időben való benyújtását: a Brãila megyei, Viºanban. Ebben az esetben a választási törvény 41. paragrafusának 4. bekezdésére hivatkozva – miszerint a jelölteknek nyilatkozniuk kell a jelölés elfogadásáról – tudtuk meg Adina Sârbutól, a helyi választási iroda konzervatív párti tagjától.


Keret:
Saját értékrendjét képviseli

Borbáth István, az RMDSZ frakcióvezetője volt a feloszlatott székelyudvarhelyi tanácsban. A február 4-ére kiírt helyhatósági választáson függetlenként induló jelölt a Krónika kérdésére válaszolva elmondta: az udvarhelyi helyzetet figyelembe véve a függetlenként való megmérettetést látta a helyes útnak. „Rossz a Krónika kérdése, nem az RMDSZ ellen indulok. Nem valami ellen, hanem valami mellett indulok a választáson: hatéves tanácsosi tevékenységem folytatásaként, az általam képviselt értékrend képviseletében, a város érdekeiért. Üzenetértéke lesz a választók döntésének, hiszen ha bizalmat szavaznak nekem, azt jelenti, értékelik eddigi tevékenységemet, ha nem, hagyni kell dolgozni másokat” – mondta Borbáth István.
Márton Árpád, a képviselőház RMDSZ-frakcióvezetője szerint a szövetség szatmárnémeti kongresszusán elfogadott szabályzat csak a más pártok színeiben induló jelölteket bünteti az RMDSZ tisztségektől való eltiltással, a függetleneket nem. „A helyi szervezet ítéli meg, hogy az RMDSZ ellen vagy saját programja mellett folytat kampányt a független jelölt, és ez alapján ők döntenek a további együttműködésről vagy elhatárolódástól. Taktikai húzásként több esetben indultak már független jelöltek a szórványban, de tömbmagyar településeken is előfordult már, hogy a függetlenként bejutó jelölt utólag rendezte viszonyát az RMDSZ-szel” – mondta Márton Árpád.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. október 01., szerda

Zsibói Magyar Napok: Wesselényi szellemi örökségét viszik tovább, „soha nem hátrálnak meg” a zsibói magyarok

Magyar kulturális napokat tartanak a Szilágy megyei Zsibón, Wesselényi Miklós szülővárosában. A rendezvény nem csupán szórakozást kínál, hanem közösségépítő, kulturális élményt nyújt egy olyan szórványtelepülésen, ahol ritkák a magyar nyelvű programok.

Zsibói Magyar Napok: Wesselényi szellemi örökségét viszik tovább, „soha nem hátrálnak meg” a zsibói magyarok
2025. október 01., szerda

Gasztronómia és hagyományéltetés: Szilvanap a Tornyai Tájházban

A rendezvény nemcsak a gasztronómiáról vagy a szükségletek kielégítéséről szólt, hanem a hagyomány folytatásáról, az őszi befőzés szokásának tovább éltetéséről.

Gasztronómia és hagyományéltetés: Szilvanap a Tornyai Tájházban
2025. október 01., szerda

Restaurálják a Gyulafehérvári Római Katolikus Szent Mihály-székesegyházat

Állagmegőrzési munkálatokat végeznek a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház északi tornyán és felső tetőszerkezetén, a munkálatokat a román Nemzeti Örökségvédelmi Intézet és a Főegyházmegye finanszírozza.

Restaurálják a Gyulafehérvári Római Katolikus Szent Mihály-székesegyházat
2025. október 01., szerda

Az Azomureș által okozott zaj- és légszennyezés elleni sürgős fellépést követelnek a marosvásárhelyiek

Több mint ezer marosvásárhelyi lakos írta alá azt a petíciót, amelyben arra kérik a hatóságokat, hogy az Azomureș számára kiadandó új integrált környezetvédelmi engedélybe szigorú feltételeket foglaljanak bele – tájékoztattak szerdán a kezdeményezők.

Az Azomureș által okozott zaj- és légszennyezés elleni sürgős fellépést követelnek a marosvásárhelyiek
2025. október 01., szerda

Ingyenesen kapnak fogkrémet és tisztasági betétet a diákok egy erdélyi városban

Egyedülálló kezdeményezés indult Brassóban: ingyenesen kapnak fogkrémet és egészségügyi betétet a diákok – jelentette be a határozattervezetet a város polgármestere.

Ingyenesen kapnak fogkrémet és tisztasági betétet a diákok egy erdélyi városban
2025. október 01., szerda

Leszerelték Hunyadi János szobrát a vajdahunyadi vár Buzogány-tornyának tetejéről

152 év után először szerelték le kedden a vajdahunyadi vár Buzogány-tornyán álló, Hunyadi János ábrázoló szobrot – jelentette be a dél-erdélyi város önkormányzata.

Leszerelték Hunyadi János szobrát a vajdahunyadi vár Buzogány-tornyának tetejéről
2025. október 01., szerda

Méz, propolisz és zümmögés: természetes gyógymódok Aranyosszéken (VIDEÓ)

Méhész és apiterapeuta házaspárhoz látogattunk el az aranyosszéki Kövenden. Gazdaszemmel című videós riportsorozatunk újabb részében annak jártunk utána, hogyan gyógyítanak a méhek és a méhészeti termékek.

Méz, propolisz és zümmögés: természetes gyógymódok Aranyosszéken (VIDEÓ)
2025. szeptember 30., kedd

A Srí Lanka-iak is anyanyelvükön hallgathatnak misét Temesváron – tudta meg Nicușor Dan Pál József Csaba püspöktől

A Srí Lankáról érkezett vendégmunkások is anyanyelvükön hallgathatnak misét a temesvári római katolikus székesegyházban – erről beszélt Pál József Csaba temesvári püspök a templomba látogató Nicușor Dan államfőnek.

A Srí Lanka-iak is anyanyelvükön hallgathatnak misét Temesváron – tudta meg Nicușor Dan Pál József Csaba püspöktől
2025. szeptember 30., kedd

Kolozs megye díszpolgára lett Ráduly-Zörgő Éva olimpikon gerelyhajító, iskolapszichológus

Az RMDSZ-frakció javaslatára díszpolgári címet adományozott kedden a Kolozs Megyei Tanács Ráduly-Zörgő Éva logopédusnak, iskolapszichológusnak, sportvezetőnek, egyetemi oktatónak, olimpikon gerelyhajítónak.

Kolozs megye díszpolgára lett Ráduly-Zörgő Éva olimpikon gerelyhajító, iskolapszichológus
2025. szeptember 30., kedd

Másfél éves késésben a turistacsalogatónak szánt millenniumi híd felújítása

Az eredetileg 2024 áprilisára tervezett befejezéshez képest már másfél év eltelt, és az Arad megyei kisváros önkormányzata továbbra sem tudja megmondani, mikorra készülhet el a beruházás.

Másfél éves késésben a turistacsalogatónak szánt millenniumi híd felújítása